Tavaszi kiruccanás

Nők napjára az uramtól egy tavaszi kirándulást kértem és meg is kaptam.Tegnap délbe autóba ültünk és elmentünk Saschiz faluba megnézni azt a várromot, amit minden brassói út alkalmából megcsodáltunk távolról. 

Eleinte nem tudtuk eldönteni hová menjünk, és Attilának támadt a pompás ötlete, hogy látogassuk meg a várat. Nem bántuk meg.

Úton arrafelé Zsolti durmolt egy kicsit, majd a faluba érkezve mi nagyok kávéztunk egyet míg tücsök pufuléccel tömte magát. Aztán nekiláttunk a sáros, füves, meredek útnak mi a várhoz vezetett. Teljesen egyértelmű volt, hogy Zsoltit nem tesszük le a földre, ha azt akarjuk, tisztán maradjon, így tátá vállain vitte ki a dombtetőre, én meg a kaját vittem. Az én kondíciómnak nagy kihívás volt a domb, de csak kimásztam földig lógó nyelvvel. 

A vár gyönyörű, meglepően jó állapotban van még, így uracskámmal hosszan fantáziálgattunk arról, hogyan is élhettek ott hajdanán az emberek. Zsolti még a kávézáskor megkaparintott egy kis műanyag pálcikát, mit mindvégig ügyesen őrzött markában, s fent a vár árnyékába rejtőzködő hótakarót turkálta vele nagy örömmel. Egy falatnyi havon én is hasra vágtam magam, de hála Istennek kivédtem pocimat kezeimmel. Aztán ettünk egyet a Mádi mama készítette finom falatokból, tátá és Zsolti a vár falain mászkáltak, megcsodálták a tájat, majd nyugodtan leballagtunk a faluba.
Az autóba ülve tátic észrevette, hogy elhagyta telefonját, így 20 perc alatt végigfutotta ismét a traszét, szerencsére sikeresen, mert megkapta hóba ásott mobilját. Addig mi Zsoltival kacsákat néztünk, meg kutyákat, pufuléceztunk, pelenkáztunk, meg ilyenek.

Úton hazafelé Zsolti nem aludt el, pedig nagyon fáradt volt. Uracskám és én ragyogtunk a boldogságtól, hogy végre a természetben lófrálhattunk egy kicsit, meg hogy együtt voltunk. Itthon ezalatt nagy munkálatok folytak: Mádi mama sütött-főzött, Ilonka (dédi)mama rendet varázsolt szobában, kamrában, ahol csak lehetett, Ervin tata pedig javított ezt-azt. Ez mindig így van, mikor mi hosszabb időre elhúzunk itthonról: a "tündérek" ezeket a pillanatokat tartják a legalkalmasabbnak, hogy mindenféle rég tervezett házi munkákat elvégezzenek.

Itthon belőlem kiment minden erő. Csak pihegtem a fotelben s nem tudtam magamhoz térni a fáradtságtól. Hiába na, hiányzik a fizikai erőnlét s lám egy kis séta is kimerít. Tátá még dolgozott egy kicsit, Zsolti  meg egy jó kajálás után csak úgy ropta a köröket a házban, nagyokat kacagva. Aztán kilenc körül mindhárman kidőltünk, elégedetten, szellemileg feltöltődve, mosollyal az arcunkon.

Látjátok, mondtam én, hogy csak egy kis tavasz kell a boldogsághoz!