Kinda nagyon büszke

Büszke vagyok a nagy  fiamra. Tegnap leültünk diót törni és végig segített nekem Zsolt fiam. A kalapácsért nem kellet harcolni, mert nem bizgette a fantáziáját az úrfinak, de a diókatonákat szépen sorba állította a lapítóra. Talán egy órát tartott az akció és Zsoltim végig mellettem szöszölt. Gurultak ide-oda a diók, megrakta a teherautóját velük kis dióhéjjal fűszerezve, aztán autózott végig a lapíton két kalapácsütés között s közben énekeltünk, igen, énekelTÜNK. Méghozzá azt, hogy Hull a pelyhes fehér hó. Kicsi Zsolti hamar megtanulta a dalocskát, végül már a szavakat is egész jól ejtette és este bemutattuk a nagy tudományt tátának. Meg volt ám lepődve!!! Tésztát is sütöttünk tegnap, elméletileg, gyakorlatban tésztát is sütött Ilonka mama Zsoltival... Együtt gyúrták, göngyölítették a kis babacsókokat, tették a tepsire, vagy mellé, aztán Zsolti kiszedte amit mama a tepsibe tett, vagy megnyomkodta, vagy na, kontárkodott ahogy tudott... Volt ott ám móka és illat és nevetés, míg Ferkó a fáradtságtól olyan sírásba nem kezdett, hogy jó 40 percig nem tudtuk csitítatni... Na, de nagyon elégedetten tértem nyugovóra, hogy milyen ügyes volt ez az én nagy fiam.... Mára is programunk van: fahéjas csillagokat készítünk, ha sikerül... :)

Kinda

Zsolti fiam rengeteget mondd újabban. Mindent, de mindent ismétel utánunk, mint egy kis papagáj. A tegnap édesanya szólított nevemen, mire a fiam rögvest utána ismételte Kinda. De mikor jöttünk el Mádi mamától és köszöntünk az úrfinak, azt mondta sanya (édesanyából rövidítve). Ezt ma is megismételte, mikor telefonon beszéltünk és ma még azt is hozzá tette gyeje, csak azt nem tudom, hogy ez még mindig nekem szólt, vagy Mádi mamának.. :)

Ferkót már nem lehet ágyon hagyni egyedül. Azonnal forgolódni kezd, ha meg nem, akkor bármi mozgathatót megragad maga körül és arcára húzza. Ezért innen arrafelé inkább a földön fog tartózkodni, ami ugye megint veszélyes, mert Zsolti időnként megfeledkezik magáról és végiggyalogolna a kicsin, ha meg nem  védenénk őt....

Ma lazáztunk apjával. Szombat a szabadnapunk. Rengeteg dolgom lett volna, de szinte semmit nem valósítottam meg belőle, mert múlt éjszaka nem nagyon hagyott aludni Ferkó... Azt hiszem bújnak a fogai, de gyakran vigasztalhatatlanul felsír, még akkor is ha cicin van... Ez a nap hát elúszott, de legalább lazítottunk egy kicsit, néha ez is kell... Olyannyira, hogy forralt bort készítettem, amit nagy ügyesen felborítottam s így lepecséteztem két abroszomat és a nagyszoba fügönyét meg sötétítőjét... De az Amwayes csodaspray megint kihúzott a pácból. Azonnal befújtam a hatalmas piros foltokat a folttisztítóval, majd beraktam a mosógépbe egy gyors mosásra. A foltoknak semmi, de az ég világán semmi nyoma... :)

Ennyi mára.

Teljesítmény

Ma Ferkó többször is átfordult hátról hasra... :D Siet a fiú... nem tudom, hová, de siet....

20 centin múlott az élete

Hála a jó Istennek azért a 20 centiért! Ennyin múlott, hogy Zsoltit ma nem ütötte el az autó...

Az úgy volt, hogy elmentünk sétálni. Azt már mindenki tudja, Zsolti milyen eleven, ezért kénytelen voltam kocsifogságban sétáltatni őt, mióta Ferkó megszületett. A múlt héten azonban azon gondolkodtam, hogy azért egy két és fél éves gyereket nem kényszeríthetek folyton kocsiban ülni, pláné, hogy Ferkó érkezéséig inkább a gyalogos sétákat szorgalmaztam. Ezért kipróbáltam a motoros sétát. Zsolti meglepően ügyesen és szófogadóan közlekedett vele, ezért meggyőztem magam, hogy vállaljam a továbbiakban is a motoros sétát. Ma is így sétáltunk, de biztonságból magammmal vittem a kocsit is, mert a pénteki sétánk alkalmával is úgy elfáradt Zsolti, hogy a hátamon kellett hazahoznom (miközben kenguruban Ferkó is ott lógott a nyakamon). Na visszatérve a mai naphoz, találkoztunk Rékáékkal és úgy sétáltunk tovább, különösebb gondok nélkül, míg el nem értünk a Mádi mama közelében lévő játszótérhez. Itt Zsolti folyton átment volna az úton Mádi mama felé. Sikeresen visszatérítettem vagy 66x. Ekkor Réka felajánlotta, hogy fut ő egy kicsit Zsolti után, hogy ne én szaladjak folyton a picivel a nyakamon. Persze, Zsolti nem hagyta magát, megint Mádi mama felé vette az utat. Réka elment vele egészen a tömbházig, majd visszacsalogatta a játszótérhez. Ezalatt Matyi, a Réka apróbbik csemetéje felsírt, Sára pedig lipinkázott. Jeleztem Rékának, hogy cseréljünk és elindultunk egymás felé. Csakhogy Réka alig tett meg 3 lépést felém, Zsolti hirtelen megfordult és irány le az útra. Kiáltoztam Zsolti után, hogy álljon meg s szaladtam, ahogy bírtam, de ő a motorral kétszer olyan gyorsan haladt mint én utána. És ekkor majd szívgörcsöt kaptam, mert láttam a garázs egyik végében, hogy jön az autó és azt is láttam, hogy Zsolti a garázs másik végén mit sem sejtve épp kifut az autó elé. PÁR LÉPÉSSEL VOLTAM MÖGÖTTE ÉS EGYSZERŰEN NEM VOLT MIT TENNEM, HOGY MEGÁLLíTSAM A KÖLYKÖT! Ordítottam, hogy "Zsolti, állj meg", de az én drága szófogadó fiamnak mind ordíthattam. Hála a mennyei gondviselésnek, hogy az autó normális sebességgel közlekedett és a sofőr is elég figyelmes volt és még időben fékezett. 20 centi! Szegény sofőr falfehér, én valószínüleg úgyszintén. A gyermeket feltuszkoltam a járdára, kiráztam a lelket belőle, ordítottam, mint egy őrült, rácsaptam a fenekére és úgy öleltem magamhoz, bőgve, krokodil könnyekkel. Életemben még így nem ijedtem meg soha. Egész testemben remegtem. És a gyermek észre sem vette, hogy milyen veszélyben volt. Meg sem ijedt az autótól. Csak akkor kezdett el sírni, mikor én képemből kikelve ráztam és öleltem egyszerre. Alig tértem magamhoz utána, még most is émelygek, de ki kell írnom magamból, hogy levezessem a feszültséget.

Szegény gyermeknek itthon is ordítóztam még egy negyed órát, pedig ő valójában nem hibás... Végtére is, senki nem hibás... De egy két és fél éves igencsak eleven gyermek és egy 4 hónapos pici sétáltatása nem  EGY emberes műszak. Rékának sem könnyű, pedig Sárája igen értelmes és szófogadó gyermek, meg nem is futkorászik annyit, mint Zsolti. Ezt nem lehet egyedül csinálni... azaz lehet, de akkor vagy a nagy gyermek van mozgásképtelenné téve, vagy ilyen életveszélyes helyzeteket vállalunk.... Most mellettünk volt az isteni kegyelem, de holnap? Ja, vagy holnap nem megyek sétálni, sem holnapután, sem azután, sem azután és felnevelem a gyermekeket a balkonon... Elvégre bébiszittert nem tudok megfizetni, a Zsolti életét többet nem akarom kockáztatni s akkor más megoldásom mi marad?

Ez volt a második alkalom, hogy az autó majdnem elütötte Zsoltit. A múltkor a járdán volt veszélyben..... mert ugye, már a járdán sem tudhatom biztonságban a gyermekeimet.... Szóval.... én nem tudom, mikor tanulja meg Zsolti, hogy az útra nem szabad lelépni, vagy hogy engdelemeskedjen, mikor azt mondom "Állj meg!", hogy megfogja a kezem, mikor én azt kérem tőle, de ameddig ezek a dolgok nem működnek ÉN TÖBBET MEG NEM INDULOK EGYEDÜL KETTEJÜKKEL! 

Update

Zsolti vasárnap óta szenved és ennél fogva zsimbes. Úgy sejtjük, hogy a bal hátsó foga készül kibújni, de lévén, hogy semmi látható elváltozás nincs a fogínyen, aggódom, hogy nehogy valami másról legyen szó... Mindenesetre, a kicsi drága azt mondja "fáj szája" és a hűtőnél a gyógyszerét kéri (Nurofen), amit maga be is vesz majdnem egyedül!!!!! Na ez, mármint a gyógyszer beadása, egy hónappal ezelőtt még fél órás harccal, visítással, izzadással, lefogással, földreteperéssel, szidással, veszekedéssel és lelkiismeret furdalással járt. Aztán hogy most mi a helyzet: a. rájött, hogy a gyógyszer bevevése nem is a világ vége vagy b. annyira fáj valamije, hogy inkább beveszi a gyógyszert, hogy szűnjön... én nem tudom, de remélem az előbbi és nem utóbbi... Hála Istennek, a  gyógyszer hat, így az adagolás utáni "ááá-háááááááá" nyávogások száma jelentősen csökken és egy-egy mosolyt, esetleg nevetést is ki lehet csikarni a fiútól, de azért látszik Tücsök szemén, hogy valami nincs rendjén... Zsimbelés ide, sírdogálás oda, Zsolti fiam a héten rengeteget kezdett mondani, mindent ismétel, és kezd magában is beszélni.... A minap játszódtunk:

Mutatom egy hangos könyvből az állatokat és kérdem: Ez mi? 

Zs: Ejz mi? 

Én: Nem, nem! Mi ez? Kacsa? 

Zs: Katsa 

Én: S ez mi?

Zs: Ejz mi?

Én: Nem! Mondd meg szépen mi ez! Malac.

Zs: Majasz

Én Na és ez mi?

Zs: (Zsolti már ismételné utánam, hogy ejz mi, de a képre nézve benn akad a szó és nagy csodálkozva rám néz, majd elégedetlenül azt mondja:)Bá-ány.

Attilával hatalmasat nevetünk, megdícsérjük a fiút, kérdezem a következő állatot, érkezik is a válasz, ugyanolyan stílusban: Tején.... :D

Ferkó is újdonságokat művel. Hangicsál sokat. Nagyon különleges hangja van. Erős, férfias és kicsit torokhang. Nagyon specifikus a hangszíne és én nagyon élvezem. Olyan különös felfedezni, hogy mi mindenben különbözik a két kicsi pasi.... Na de emelett Ferkó forgolódni is elkezdett. Hátról pillanat alatt oldalra fordítja magát és csak egy hajszál választja el attól, hogy hasra is átforduljon. Egész ügyesen ül, hason pedig hosszan fenntartja fejét és most már nem kinyújtott karral próbálja felemelni buksiját, hanem nyugisan könyököl. Azt is el kell mondani, hogy ez a hét és fél kilós úrfi, ma reggel kibontotta az egymásba láncolt kocsizörgőket, amit az ágya fölé szoktunk kifeszíteni. Egész nap úgy maradtak a zörgők, csak úgy lógtak a kiságy oldalán. Délután pedig a manó addig játszott az egyik ilyen lógó micsodával, míg elszakította!!!! Na, mondom, úrfi, jó erőben vagy, jobb lesz nem ujjat húzni veled.

A sétáinkba újdonságot próbálunk bevinni. Mióta egyedül kell sétálni a két kicsivel, Zsolti többnyire kocsifogságban "szenved". Most azonban, lévén, hogy lepattant a kis sport kocsink, kénytelen voltam más megoldást találni és venni a bátorságot, hogy Zsoltit gyalog vigyem, vagy motorral. Nagy meglepetésemre a motorozás eléggé elviselhető, mert messze szófogadóbb így Tücsök, mint gyalogosan. Azért vannak pillanatok, általában hazafelé menet, mikor legszívesebben kifutnék a világból.... Nem elég, hogy másfél órája cipelem a ruhákkal, kenguruval együtt 8 kilós Ferkót, még kiflit is viszek a kezemben, még járdán közlekedő autókat is figyelek, de még Zsolti féle hisztiket is rendeznem kell, mikoris Zsolti nem hajlandó arra menni amerre én kérem, vagy ölbe kérezik, vagy egyszerűen ledobja magát a földre, mert már fáradt... Persze, rendszerint az ilyen jeleneteket az idősebb, semmi dolguk sincs egyének megbotránkozva néznek végig és fejüket csóválva néznek rám megvető szemmel, hogy jön, hogy nekik ugorjak. Megnézném, ők mit csinálnának a helyemben. De nehogy azt higgyétek, hogy vaegyszer a segítségét ajánlja valaki... Ó, nem.... Hacsak arra nem jár egy ismerős, mint például Ilike néni múlt szerdán, aki megmentett épp egy másodperccel azelőtt, hogy a kimerültségtől elsírjam magam. Becsület szavamra, a két gyermek egyidejű sétáltatása jelen pillanatban számomra a legborzalmasabb pillanata a napnak és felér 3 órányi kemény kickbox-fitnesz edzéssel..... Ezért van, az, hogy mikor Rékát látom sétálni Sárával és Matyival, nagy lazán, üdén, a legnagyobb nyugalommal és kézenfogva, akkor az irigység öl meg, hogy miért nem sétálhatunk így bár legalább néha-néha. Na de ez van. Az én nagy fiam séta közben folyton futkorászik, mindenhová felmászik, galambot kerget, minden egyes pocsolyába, gödörbe belelép, lépcsőzik, virágot tapos, kavicsot dobál, sárba ül, trapol körbe-körbe a beszélgető emberek körül, futtában hasravágódik, meg hasonlók... és talán, amennyire fárasztó is, ez mégis így van jól. :)

Mikulás járás

Tesók

Annyi mindent leírnék, de sosincs időm rá... Általában éjfél körül mosogatok és főzök, utána meg már olyan fáradt vagyok, hogy azt sem tudom hogy hívnak. Pedig sok minden történik és jó lenne mind leírni...

1. Zsoltiban felébredt testvére iránti empátiája: nagyon gyakran odamegy Ferkóhoz és csak úgy megsimogatja. Újabban kérésre is megsímogatja Ferkót, vagy megpuszilja (a maga speciális módján). Ha elkeseredik Ferkó, Zsolti felfigyel és azt mondja: "Kó. Fehkó. Síj." Időnként odamegy hozzá és vigasztalni próbálja: megnézi, megsimogatja s mond valamit. Az is előfordult, hogy altattam Zsoltit, miközben Ferkó felsírt a szomszéd szobában és Zsolti elküldött ki Ferkóhoz.
2. Igen, Zsolti egyre ügyesebben beszél. Nagyon sok szót mond utánam, énekel és mondókázik. Nem minden érthető, de vannak szavak, amiket renkívül szépen kiejt: kakas, kutya, vizet, alma, kérek. Meglepő, hogy a ty és r hangzót is ki tudja mondani, bár nem mindig jön össze. Sajna, beszéd tudományát nem hajlandó megmutatni kérésre... Becsszóra el kell hinnetek, hogy nagyon sokat fejlődött :D
3. Zsolti újabban igen szeret a Ferkó kiságyában játszani. Az ugye valamikor az övé volt, de akkor bezzeg hogy utálta. Na most a kisautózás tiszteletbeli helyévé vált. Fél órát is képes eljátszani ott benne, mindenféle gond nélkül.
4. Észrevettem, hogy kismamákkal való találkozásaimkor mindig lehordom Zsolti fiamat. Azaz, nem a jó tulajdonságait emelem ki, hanem mindig arról panaszkodom, hogy mit csinál rosszul. Mikor ezt észrevettem, nagyon megszégyelltem magam. Határozottan állítom, hogy Zsolti egy nagyon jó, szófogadó és türelmes fiú, csak időnként nem bír magával. De igazán nem panaszkodhatok, mert nem egy hisztis, rossz kölyök. S mégis, mikor más kismamákkal találkozom, nem dícsérem, hanem mintegy mentegetőzve mesélem, hogy mi minden rosszat tesz... Szóljatok rám legközelebb, mikor megint ezt teszem! Azért azt hozzá kell tenni, hogy eljött az az idő, mikor időnként rá kell suppantani az úrfira és bár ez olyankor fordul elő, mikor a szép szóra nem hallgat, mégis borzasztó lelkiismeretfurdalásom van utána...
5. Elfeledkeztem Ferkó babanaplójáról. Nagyon várom már, hogy legyen néhány órám, mikor azt töltögethetem.
6. Ferkóról még annyit, hogy kicsi éhenkórász. Folyton cicin lenne s ha nem, akkor ülne. Igen, ülne. Ez a 4 hónapos ficsúr, ha ébren van, ülni akar és bizony már nem is dűlöngél olyan nagyon jobbra-balra. Néhány másodperc erejéig képes egyedül ülni. Mi nem erőltetjük a dolgot, de ő felül magától s ha nem sikerülne, addig zsörtöl, míg mi segítünk neki. És akkor hatalmas mosoly ül arcára.

Koszmó

Na szóval, Zsoltinak február óta koszmó problémái vannak. Reméltem elmúlik magától, mivel eddig nem volt ilyen jellegű gond, de sajnos nem múlt el, sőt egyre rosszabb lett. Mikor Ferkó született, megkérdeztem a védőnőt, hogy mivel lehetne kezelni Zsolti fejbőrét és ő javasolta a szalicilsav kenőcsöt. Már akkor megvettem, de valahogy nem tudtam rávenni magam, hogy nekilássak a "tetvészkedésnek", mert Zsoltival ez nehéz műveletnek igérkezik. A babázással, költözéssel meg is feledkeztem a dologról, de mikor a héten nálunk járt Tünde, láttam, hogy megnézte a buksiját a gyermeknek és aggódalmat olvastam le arcáról. Én is szemügyre vettem Tücskömet s meglepődve láttam, hogy a koszmója bizony nagyon csúnya lett... Elmentem hát a gyógyszertárba, vettem egy friss adag szalicilsavat és a tegnap "megzsíroztam" vele Zsolti fejét. A déli alvásakor vetemedtem ilyen merényletre, mert ébren biztos nem hagyta volna, hogy bekenjem a fejét. Hát az a zsír iszonyat undorító. Zsíros, tapadós, büdös.... aztán, hogy Zsoltinak már jó hosszú a haja, na ne félj mocsolkodás. Miután majdnem felébresztettem a fiút, hamar sapkát húztam a fejére, hogy legalább az ágyneműt mentsem a gamat krémtől. Na így dunsztolódott Tücsök fejbőre egész délután. Igenám, de este mikor megpróbáltuk lemosni a hajáról: meglepetés!!! Az biza nem jött le, pedig szegény kicsim fejét úgy megdörzsöltem, úgy lemostam.... Miután kicsit megtöröltem a törülközővel az a sok bőrdarabka mind levált a fejbőréről és a hosszú hajszálaira tapadtak. Ezért nekiestem egy fésüvel és fesültem, fésültem, fésültem, jött a koszmó, jött a zsír, de a hajszálak is vele együtt. Zsolti tűrte meddig tűrte, de aztán megelégelte, így abba kellett hagynom, pedig lett volna még mit kiszedni. Most is van. Tervezem, hogy még egy kúrát tartok, mert úgy tűnik, tényleg működik ez a randa izé. Már csak egy hiányzik: egy jó hajvágás az úrfinak... :)

Na, de ezt nem szeretem!

Minden nap, minden nap, reggeltől estig teszek veszek: reggeli készítés, ágyazás, mosogatás nx, összeszedés nx, főzicskélés (nálam még hosszan tart), mégis folyton rendetlenség van és mégsem tiszta a szőnyeg majd sose. A sok tevés-vevés közt alig marad időm a gyerekekre: csak addig foglalkozom velük, míg pelenkázom, etetem vagy sétáltatom őket, és még így sem marad időm arra, hogy megfürödjek normálisan, vagy felmossam a fürdőt, netán kialudjam magam becsületesen. Nem értem, anyáink mindezt hogy csinálták??? Hogy reggeltől estig tenni-venni kell a házban nem zavar, legfeljebb megunom és nem mosogatok el este, de hogy nincs lehetőségem leülni a gyerekekkel egy jót játszani, na az nagyon zavar. S ha pedig le is állok játszani, olyan fáradt és ötlettelen vagyok, hogy nem tudok semmi jó játékot kitalálni, vagy egy már kitalált játékban úgy szívvel-lélekkel elmélyedni.... Szegény Zsoltim, sokszor unatkozva teng fel és alá, megfogja kezem, játszani hív, de nekem mindig valami más dolgom akad. Még Ferkó sem tűri már, hogy folyton a plafont kell néznie, vagy a takarót, amin fekszik és sírással harcolja ki magának, hogy ölbe vegyem, beszélgessek vele. Ma mély pontra kerültem. Egy fránya parasztlepénnyel s mosogatással úgy el tudtam húzni az időt, hogy az egész estém ráment. Ferkó szerencsés volt, mert itt volt Tünde és lefoglalta, de szegény Zsoltikámat 66x küldtem el, hogy "most nem tudok menni", "mindjárt megyek" vagy "menj, játszodj ügyesen egyedül". Mikor elaludtak a gyerekek, magamba roskadtam és azt mondtam, ez így nem mehet tovább. Nekifogtam és mindent elvégeztem, ami holnap várt volna rám, eldöntöttem, hogy karfiol helyett, csak egy puliszkát dobok össze a legénynek ebédre, de azt is csak a holnap déli alvás ideje alatt és azt is eldönöttem, hogy holnap az égadta világon semmi mellékes házi dolognak nem fogok neki, hanem kimondottan a gyerekekre fogok figyelni, velük fogok játszani!!! És punktum! (remélem tartom majd magam szavamhoz)

És...

... Zsoltikát el kell már vinnem Rómába, ugyanis legkedvesebb sétáló tevékenysége a galamb hajkurászás. Képes 40 percet is futkározni megállás nélkül szerencsétlen madarak után. Tegnap nagyot nevettem, mert véletlenül rálépett az egyik galamb farktollára. Mondanom sem kell, mindketten jól meglepődtek....

Süsü zöld tütü

"Süsü zöld tütü. Süsü szép zöld tütü." Az uram ezt a két mondatot tanította meg Zsoltikának a tegnap este, miközben hazafele autókáztak Mádi mamától. Igen bizony. Zsolti egyre többet mond. A héten, mondókákat hallgatva, elkezdte mondani, hogy "kukujukú" meg "kukujikú" s a tegnapelőtt váratlanul mellé tette, hogy "kakajs", holott a kakas szót nem említette sem a mondóka, sem én. Hasonlóképp, a héten egyik reggel kérdeztem tőle "De te Zsolti, te már kaptál tejcsit?". Persze én az apjától vártam a választ, mire Zsolti nagy lazán hozzám vágta: "Kaptam!". Ugyanaznap, adott pillanatban kinyitom a hűtő ajtaját, ő elémbe tolakodik s odamondja nekem: "Állj félre!" Azt hittem, rosszul hallom, de mikor az uram nagy gúnyosan elkezdett hahotázni, mamám meg csodálkozó arccal nyugtázta a jelenetet, egyértelművé vált, hogy nem, nem hallottam rosszul. :D Ferkóval is kezdett kommunikálni nagyfiam. Gyakran odamegy a kicsihez és megsímogatja, játékot ad neki, meg puszit és újabban a nevét is modja jellegzetes Zsolti röviditéssel: Ferkó helyett csak "Kó". Olyan édes. 

Ja és Ferkóról is el kell újságolnom néhány dolgot. Ez az úrfi alig három hónapos és már 70-es ruhákat hord, no meg nem csak hosszú, hanem dagesz is, hisz már 7 kilós. Zsolti félévesen volt ekkora!!! És próbál ülni. Valahányszor ölbe vesszük, ő ülni akar: kucorodik, kínlódik s ha felsegítjük ülő pozícióba hatalmasat mosolyog s a világ legboldogabb babája. De azért nem erőltetjük a dolgot, mert szerintem korai még neki az ülés. A másik édes jelenség, hogy nagyon szeretne mondikálni. Ha ránézünk és beszélünk hozzá azonnal ő is különbnél-különb hangzókat formál kicsi ajkaival és mond, mond, majd kacag... Ennivaló látvány! Olyan szépek és édesek ezek az én kicsi fiaim. Nem tudok betelni velük! :)

Hirtelen döntés és lépés

Na...

Hirtelen történt. Eldöntöttük, hogy költözünk és el is költöztünk :)

Teljesen egyértelmű, hogy a házunk egyhamar nem lesz meg... és már régóta érezzük, hogy lépni kéne... Nem úgy terveztük, hogy 2 évet lakjunk édesanyánál s főleg nem két gyerekkel. Szóval, ideje volt belátni, hogy míg a világ s még két nap, nem ülhetünk a mami nyakán. Hát így lett, hogy november elsejétől albérletben vagyunk. A költözés nehéz volt, annál inkább, hogy ezt egy nap alatt kellett lebonyolítani. Nem akartam Zsoltit felkavarni, ezért kitűztem, hogy az ő kuckója már a költözés estéjére életképes legyen. Hála Istennek a család és a jó barátok segítségével ez meg is valósult. Ezúttal is köszönöm a kalákának.

Zsoltit kicsidenkét szoktattuk az új lakáshoz. Míg festettük, rendezgettük, igyekeztünk minden nap felhozni Tücsköt, hogy szokja a helyet. A költözés estéjére az ő asztalkájával, vetett ágyával és kedvenc rajzfilmével vártuk haza, hogy kicsit könnyebb legyen elfogadni, hogy új helyen alszunk. Mikor hazajött, nem mert bemenni a kicsi szobába, Leült asztalához, rajzfilmezett, kaját csipegetett, majd, mikor már nagyon álmos volt, kezdte keresni ágyikóját. Hosszú tétovázás után bearaszolt a kicsi szobába s amint meglátta ágyikóját az autós ágyneművel, fellélegzett, mosoly ült arcára és nyomban fel is feküdt. Na persze, mire felvette pizsamáját s megitta tejcsijét, a mi ágyunkban kötött ki és mi hagytuk ott elaludni, mert láttuk, attól ő biztonságosabban érzi magát. Mikor már jó mélyen durmolt áttettük ágyába s onnantól kezdve minden megy, mint a karikacsapás... Hála Istennek.

Én is szokom az új helyzetet. Nem olyan végzetes, mint ahogy azt én képzeltem. Teljesen túlélhető, csak hát fárasztóbb, mint eddig volt. De ez így van rendjén. Anyáink is végigcsinálták mindezt és messze nem ilyen körülmények között... szóval, nem panaszkodom... Most már csak annyi kell, hogy Isten a báránykához legelőt is adjon (tetszik ez Zsófi!!), azaz jó volna, ha a továbiakban lenne elég jövedelmünk, hogy fenn is tudjuk tartani magunkat.... :)

Rántotta

Szombat reggel jókedvűen kelt fel Zsolti. Első útja a konyhába vezetett: éhes volt. Látva, hogy nyugodt, türelmes és szófogadó hangulatában van, úgy döntöttem befogom a reggeli készítésbe. Együtt nyitottuk ki a hűtőt, hogy válasszon magának ennivalót. Tojást vett elő. Mondtam neki, remek ötlet, készítünk egy finom rántottát, hisz az az egyik kedvenc étele. Székre állítottam, ketten megtörtük a tojást, kezébe adtam a habverőt és együtt felvertük, majd komótosan végignéztük, hogy alakul a tojás rántottává a forró serpenyőben. mondanom sem kell, hogy ezek utám úgy vágta be a kaját a fiam, hogy egy falatot sem hagyott maga után.  

Gyors délután

Sajnálom, hogy elfelejtettem fotót készíteni, pedig szép lett volna megörökíteni a mai különleges délutánt: Réka jött át csemetéivel, Sacóval és a pici Matyival. Már rég szerettem volna áthívni őket játékpartira, de olyan bonyolult a Zélet, hogy eddig nem jött össze. Nagyon jól telt. Muszáj repetáznunk. Szeretem, mert Rékával olyan jól meg tudjuk beszélni gyermekeink ügyeit, talál a szó közöttünk s úgy tűnik, a kicsik is jól megvannak egymással.... na jó, inkább mindegyik a maga játékával... :) Zsoltit nem szándékszom közösségbe vinni a tél folyamán Ferkóra és Ferkó oltásaira való tekintettel (hátha így kevesebb taknyolással ússzuk meg a telet), de azt sem szeretném, hogy Tücsköm folyton egyedül legyen. Feltett szándékom, hogy minél többször hívjuk át játszópajtikáinkat a télen s hogy mi is gyakrabban ellátogassunk másokhoz játék végett. Azért is szeretném, hogy Zsolti például Sárával játszodjon, mert Sára egy nagyon ügyes, értelmes és kommunikatív kislány és azt remélem, hogy Tücskömet ösztönözné a vele való közös tevékenység. Matyi és Ferkó is egykorú, jól megvannak egymás mellett... :D És ha van akivel beszélgetni, főleg ha még az érdeklődési kör is hasonló, akkor nekem is szebben, gyorsabban és könnyebben telnek a délutánok. 

Zsolti énekel

Zsolti számol

Ferkó játszik

Zsolti táncolna

2011.október

Mind készültem bevágni egy kis videót Zsolti születésnapjáról, aztán nem volt időm és energiám rá... Majd egyszer feltöltöm...

Sok minden történt velünk az utóbbi időben. Első számú nagy hír hogy Zsoltikánk elkezdett beszélni. Nagyon gyakran ismétel szavakat utánunk, kérdésre válaszol időnként, ritkán 2-3 szavas mondatokat is összefűz és számolni is tud tízig (na jó, segítséggel :). Nagy megkönnyebbülés számomra, hogy beszél, annál is inkább, mert nekem ez azt jelzi, hogy Ferkó érkezése nem állította meg Zsoltó fejlődését, sőt... É újabban énekel is: "...fújja furulyáját" meg "rida, rida, bom-bom-bom" és hasonlók. Táncikálni is próbál, csak nem tudja még hogy kell azt. Nagyon benne van a késztetés, hogy táncoljon a jó muzsikára s ez megerősít minket abban, hogy jövőtől beirassuk társasági táncra.... Biztosan fogja szeretni...
Ferkó nagyon erős gyerek. Ügyesen szopizik és nő - Zsolti 4-5 hónapos ruháit viseli, holott alig 2 hónapos. Többször átfordult már hasról hátra s ha nagyon felmérgelődik, mikor hasra tesszük, akkor minden nemű segítség nélkül kúszik előre pár centit. A fejét sem kell már tartani, figyeli az őt körülvévő tárgyakat, kommunikál velünk, kacag, ha mosolygunk neki... úgy viselkedik, mint egy 5 hónapos... De nagy tróger a fiú: folyton ölben lenne és azt is tudja már, hogy a legörbülő ajkak és néhány kövér csepp könny meghozza gyümölcsét...
Zsolti ügyes nagytesó. Egyre többet kezd kommunikálni Ferkóval és türelmesen elfogadja, hogy Ferkó jobban igénybe vesz minket. Nem zaklat, ha a kicsi az ölünkben, de ha szabadak vagyunk azonnal ölbe kérezkedik s csüng rajtunk, mint fán a gyümölcs... Érthető és jogos is, azt hiszem.... :)
Ja és ami még egy új csoda: a két fiú egyszerre alszik délben. Hogy ez hogy jött össze s meddig tart, nem tudom, de maga a tökély, hogy adnak nekem napi két órát, amikor a saját dolgaimmal foglalkozhatok :D

Boldog, boldog :D

Verdák

Míg kórházban voltam, Zsolti nagyon rákapott a Verdák rajzfilmre. Napjában legalább kétszer meg kell néznünk, fülitől farkáig. Kicsit borzongva vettem tudomásul ezt a rajongást, de komolyan mondom, messze több jót tett ez a rajzfilm, mint rosszat. Zsolti már kívülről ÉNEKLI az egész rajzfilmet. Igen, énekli, olyan értelemben, hogy minden jelentősebb hangeffektust már előre bemutat, majd huncutul rám néz, mintegy várva a reakciómat. A kölök beszédfejlődésén is rúgott egyet a rajzfilm, mert felébresztette benne az érdeklődést a szavak és hangok utánzása iránt. Egyre többet mondikál, halandzsái kimondottan magyar dallamlejtésűek. Még egy jelenséget előidézett a rajzfilm: Zsolti elkezdett énekelni. Már egész ügyesen énekelget részleteket a filmben elhangzó dalokból, persze ezt rajzfilm nézése közben, nem attól függetlenül. És Zsoltinak idő közben megtetszettek a helikopterek, így valahányszor helikoptert lát a Verdákban, nagy izgalommal mutat rá kicsi párnás mutató ujjával... :)

Érdekesség

ZSOLTIKA

FERKÓ

ZSOLTIKA

FERKÓ

A nagy esemény

Megvolt Zsolti első hajvágása. No, nem olyan komoly, nem olyan igazi, de Mádi mama a ma esti fürdés után nagy cselesen lenyisszantotta Zsolti kis "rucafarkát". Bár egészében ráférne egy jó nyiratkozás az én Zsolti úrfimra, ő nem engedi, hogy hozzá nyúljunk a hajához s lévén, hogy a nyár is lejárt, nem erőltetjük a dolgot. Csak ez a rucafarok bizgette az én fantáziámat, mert már túl hosszú volt és olyan "baiat de cartier" aspektusa kezdett lenni, amitől én iszonyodom. Úgyhogy nyissz volt ma és majd egy igazi fodrászkodás odébb következik, ott né, talán jövő tavasszal.

A másik nagy hír, hogy Zsolti újabban kezdi jelezni, hogy kell pisikáljon. No még nem ül rá a bilire, a pelenkának is hisztizik, de igyekszik visszatartani a pisikáját s nem kiengedni a szőnyegre... de akkor meg mi a bánatot kezdjen vele? Eddig nem értettük a jelenséget és a doki nénit is felkerestük, nézze meg Zsolti fütyijét, hogy nem fáj-e neki és lévén, hogy minden rendben, rájöttünk, hogy csak annyi a baj, hogy Zsolti felismeri az ingert és nem tudja mit kezdjen vele... Remélem hamarosan megtanulja, hogy mit is. Persze ez a változás nagyban Mádi mama érdeme. Még pár hétig édesanya megpróbál itthon maradni és segíteni nekem, én meg nagyon bízom benne, hogy ezalatt Zsolti valamelyest szobatisztává válik... mert úgy látszik ez a mamák feladata, ők azok akik rá tudják bírni ezeket a lurkókat, hogy bilizzenek.... Majd elválik... de végülis, minden történjék a maga idejében...

Meg lehet fejteni!

kö
né
há
nyí
szí
csenyenye
viágo
lápa
kenyé

:)

azonkívül pedig: kék, lilá, nem és hú-ú

A szülésről

Jut eszembe, hogy nem írtam a szülésről. Hát, röviden, így volt:

Mindenki arra készített, hogy hamar megy majd a második szülés, meg könnyen. A 36. hétben még "imádkoztunk", hogy Ferkó maradjon pocakban bár legalább egy hetet, mert nagyon úgy nézett ki, hogy sietős neki a világra jövetel. Aztán teltek, múltak a hetek s Ferkó csak nem akart kibújni pocakból. Augusztus 5-re voltam kiírva s bizony az augusztus elsejei ellenőrzésen aggódva mondtam a dokinak, hogy hetedikéig meg kell születni a kicsinek, mert különben félő, hogy elveszítem a gyereknevelési segélyt. Biztatott a doki, ne aggódjak, mert már mutatkoznak a készülődő szülésnek a jelei. Hát, aznap délután el is kezdődtek a fájások, 5 órakor. Kórházba csak este 11-kor mentem, mikor már 6 percenként jöttek a fájások, bár Csici barátnőm, aki szülésznő, javasolta, hogy még várjak míg 4 percenként jönnek az összehúzódások. A kórházban megnéztek, igazolták, hogy igen beindult a szülés folyamata, előkészítettek, felvittek a kilencedikre, közben Csillu is megérkezett és izgatottan vártuk, hogy mi lesz. Igen ám, csak pofára estünk, mert mire felértem a szalonba, nekem szép lassan enyhülni kezdtek a fájásaim, majd teljesen elmúltak. Látva a helyzet állását, Csillu közölte, hogy szerinte reggelig nem lesz baba, doki is hasonlókat mondott, így uracskámat hazaküldtük. Csici végig virrasztott velem, csak addig pihent le keveset, míg én is aludtam, a dokim pedig, aki épp ügyeletes volt, néhány óránként megpróbált besegíteni a tágulásnak. Majdnem egész éjjel koslattam fel s alá a szülészet folyosóján, babák születtek, anyukák jöttek s mentek is, de én csak maradtam az aprócska tágulásommal s maradtam reggel is. Már nagyon fáradt voltam. A fájások nem voltak az igaziak, de azért mégiscsak fájt és fárasztott és egész éjjel fent voltam, álmos voltam, éhes voltam, szomjas voltam és borzasztó csalódott. Egyáltalán nem voltam arra felkészülve lelkileg, hogy ilyen soká tart a szülés. Aggódtam a kicsi egészsége miatt, s őszintén, kicsit féltem, nehogy császármetszésre kerüljön a sor. Reggel Csillunak munkába kellett menni, én meg elkeseredtem, mert nagyon szerettem volna, ha ott van, mikor Ferkó születik. A doki pedig 11-kor odajött hozzám s azt mondta, ne haragudjak, de muszáj egy kis perfúzióval megsegíteni a szülés menetét, mert csak egy kis szikra hiányzik, hogy végre beinduljon a folyamat rendesen. Én csak néztem nagy szemekkel a dokira, ugyan már, ne kérje tőlem a bocsánatot ezért, inkább vágjunk már bele a dologba, mert nagyon túl lennék a dolgon. Miközben a perfúziót tették föl, a doki biztatóan mosolygott rám s mondta "1 óráig meg lesz a baba!". Mint egy szentre, úgy néztem rá s csakhogy nem könyörögtem a szemeimmel, hogy igaza legyen, már csak azért is, mert nem szerettem volna mással szülni (ő pedig 1-ig dolgozott aznap). Hála Istennek, tényleg igaza lett. 12:55-kor meglett Ferkó. Állítólag mikor kibújt pocakból egy jó nagyot pisikált, minek a szülésznő ruhája is áldozatául esett. Pedig a hölgy nem azt érdemelte volna Ferkótól, mert mindvégig nagyon figyelmes és rendes volt velem, de hát mit van mit tenni, ez a gyermek egy oroszlán :). Kb. 3 perccel azután, hogy kibújt Ferkó betoppant Csilla s odáig volt, hogy "nem vártuk meg" őt, hisz engedélyt kapott, hogy ő vezesse le a szülésemet. Én is sajnáltam, hogy nem volt ott a születés pillanatában, de olyan jókor jött be a szülőszobába és fogta meg a kezem, hogy azt elmondani nem lehet. Nem tudom, mi történt, de pillanatokkal azelőtt, hogy ő megjött, éreztem, hogy minden lelki cérnám elszakad és mindjárt hatalmas sírásban török ki, de Csici odajött mellém, megfogta a kezem és olyan örömmel, nyugalommal nézett rám, hogy minden kétségbeesésemet, fáradtságomat, keservemet eloszlatta és érintése rádöbbentett a pillanat boldog voltára: hát megszületett az én második kisfiam!!! Szerintem Csilla nem is tudja, milyen sokat jelentett nekem akkor az ő jelenléte és hogy milyen fontos lelki támaszt nyújtott... És aztán közel hozták hozzám Ferkót és pont olyan volt, mint Zsolti, és szép volt és egészséges és békés... de nekem már nem volt erőm énekelni neki, mint annak idején Zsoltinak, csak néztem őt és gyönyörködtem benne... 

No, így volt, hogy 3 óra helyett 20-at vajúdtam, korántsem volt olyan szép élmény a szülés, mint először, de annál inkább örvendek az én legszebb Mikulás napi ajándékomnak, az én kis Turkó-Ferkómnak... :D

Ja, és ezt még muszáj leírni: Mikor kibújt Ferkó, a doki mondani kezdte, hogy egészséges, ügyes baba, hogy minden ujja meg van, én meg közbevágtam, hogy de valaki készítsen egy fotót erről a szép babócról. Meglepetten s mosolyogva kérdezte doki: de hol a gép? Én mondom neki, a szalonban az ágyamon, mire ő fogta magát, elment a szalonba, elvette a gépet s szépen lefilmezte s fotózta a kicsit, de még engem is. Ez is egy remek példa arra, hogy miért szeretem annyira Turos dokit: mert emberséges, mert kedves, mert megértő, elnéző, törődő  és mert fiatal apaként együtt tud érezni velünk, újdonsült szülőkkel... :) 

doki-fotók

Hullámvasút folytat

Hazajöttünk, lecsendesedtünk, lett egy csomó a jobb mellembe, antibiotikumos kezelésre szorultam, a láz miatt apadt a tejem s szoptatnom sem lehetett. Ma már úgy tűnik jól vagyok. Varga Viorica masszőr volt olyan ügyes, hogy kimasszírozta a csomómat. Na de, hogy az élet továbbra se legyen unalmas, Zsolti ma hajnali hat órakor, egy borzasztó nyugtalan éjszaka után szépen hányni kezdett. Igen, eltaláltátok, nem sima csömörlésről van szó, hanem enterovirozisról. Szegénykét, kerülnöm kell, hogy hátha nem kapja el a kicsi is, bár szerintem már késő,  mert Ferkó sem tűri meg, hogy letegyem kezemből s folyton kucorodik, mint akinek fáj a hasa. Szóval, remek! Kicsi Zsoltim erős kell most legyen, de jó a hangulata, így bízom benne, hogy hamar helyrejön. Ferkó az én tejcsimet kapja s bízom benne, hogy abban benne van a kellő gyógyír, hogy minél könnyebben átessen ezen is.... :( .... Valahogy nem így terveztem az első hat hetet....

2011.08.17. - Gondolatok a… kórházban

• Bár végigvirrasztotta velem az éjszakát, másnap meg munkából korábban elszökött értem, szülésznő barátnőm, Csilla, pont 3 perccel mulasztotta el Ferkó születését... Nagy kár, mert igazán szerettem volna, ha ő lett volna szülésznőm... de talán majd legközelebb :)
• Antropológiai és menedzsment-marketinges kutatásokat lehetne vezetni a kórházban lezajlódó kereskedelmi tusákról (mert itt mindenkinek van eladó portékája: gyerekruhák, plédecskék, bugyi, hálóing, intimbetét, fürjtojás, és még sorolhatnám)
• Vajon a szakácsnék szánt szándékkal törekszenek arra, hogy a kórházi kaja ne csak íztelen legyen, de ízléstelen már látványában is? (hogy ne mondjam undorítónak…) Pedig minden áldott nap olyan szeretettel kívánnak nekünk jó étvágyat!
•  Hogy öltözteted fel a kicsi branulás karját???
• Mindenki Turánnak szólítja Ferkót és kezd jól állni neki ez a név…
• Ha vagány a szobatársad, de még a húga is az, akkor kész pizsamapartivá lehet röhögni egy unalmas kórházi estét is… 
• A szobatársammal megállapítottuk, hogy Ferkó egy nagy „boier”, ki már tekintetével is leteremt, s aki akkorákat böfög s rottyant, hogy az ember még felriad

2011.08.16.

Az éjjel meghalt a szekción az egyik édesanya gyermeke. Jajveszékelve tört ki a poszt-terápiás teremből s magán kívül ordította „Jaj, Istenem, meghal az én gyermekem!”. Sajnos betegen született a kicsi egy hónappal ezelőtt és eddig tudták életben tartani.

Az Isten őrizzen meg mindenkit az ilyen fájdalomtól. Amíg élek nem fogom elfelejteni az asszony kétségbeesett hangját. Elszorul a szívem, mikor arra gondolok, hogy most egy világ omlott össze benne.

Milyen jó, hogy az isteni gondviselés velünk volt és milyen jó, hogy volt kihez fordulnom kétségbeesésemben, hogy volt kitől segítséget remélnem. Mint azt már régebb leírtam, a születés csodája újra és újra megerősíti bennem a hitet és újra meg újra ráébreszt arra, hogy az életadás nem az ember érdeme, hanem isteni csoda…

2008.08.15.

Úgy tűnik kicsi fiú jobban van. A PCR érték 37,7-ről 1,095-re csökkent, ami az „útlevelünk” lehet kifele. Mindegy ha megyünk vagy maradunk kórházban, a lényeg, hogy Ferkó sokkal jobban van már.

Így, hogy már túl vagyunk az ijedtségen, visszavonom amit hétfőn mondtam az uramnak, hogy nem akarok harmadik gyermeket. Visszavonom, mert tudom, hogy nagyon fog hiányozni a babázás öröme, a szoptatás öröme, a kisbaba finom illata, függősége, könnyed pihegése… Ismételten meg kell állapítanom, hogy édesanyává lenni (akárhányadszorra is) gyönyörű, pótolhatatlan és kiegyenlíthetetlen érzés… J

    

                                                                     §

Bár az eredmények jók, doki néni úgy döntött, végigcsináljuk a Gentamicines kezelést (10 nap), amire eddig jól reagált a kicsi. Ez azonban azt jelenti, hogy még 2 napig bent maradunk, mert a gyógyszert injekciós formában adják be. De nem baj. Legalább itt biztonságban vagyunk, lejár a kezelés és otthon csak egy urokultúrát kell megismételnünk egy hét elteltével. 2 kórházi hét már  mögöttünk, még 2 nap hamar eltelik…

2011.8.14. - Zsolti és Ferkó találkozásai

1. A második napon behoztam Zsoltit a szalonba és megmutattam neki Ferkót. Kb. 2 másodpercig nézte a kicsit, majd úgy döntött, hogy nem akar tovább a szalonban maradni és a folyosón folytatja felfedezéseit.
2. Hazaérve mutattuk Zsoltinak a kicsit, de őt a számítógép jobban érdekelte. Kis idő múlva a testvérkétől kapott kisautók felkeltették érdeklődését és onnan kezdve egész nap velük játszott.
3. Mikor először felsírt a baba, Zsolti odament a bölcsőhöz és bekukkintott. Egyenként megmutatta Ferkó szemét, száját, orrát, kezét, majd játszani kezdett az autókkal a bölcsöben.
4. Szoptattam mikor odajött hozzám Zsolti és két kézzel le akarta venni rólam Ferkót. Mondtam neki, nem szabad, mert most papál Ferkó. Zsolti rám nézett, majd mind aki megértette a felszólítást továbbállt.
5. Ferkó hasikáját simogattam. Egyszer csak odajött Zsolti, felmászott az ágyra, körbemászta Ferkót, majd leült a feje mellé és ott játszott tovább a kisautókkal.
6.  Éjjel Ferkónak nem volt nyugta. Nyöszörgött, sírt, nem lehetett lelket verni belé. Zsolti 3 és fél órát virrasztott mellettünk az ágyban. Adott pillanatban felült és hosszasan nézte a kicsit egy egészen furcsa tekintettel. Akkor nem tudtam mire vélni nézését, de visszagondolva azon tűnődöm, nem lehet, hogy ő akkor érezte, hogy valami nincs rendben a testvérkéjével? Állítólag ők jobban kommunikálnak egymással, mint gondolnánk… és ez valahogy értelmet adna tekintete furcsa voltának.
7. Hétfőn, ébredéskor, Zsolti első gesztusa az volt, hogy betekintsen a bölcsőbe Ferkót keresve.
8. A kórházban készített fotók és film láttán Zsolti felmászott a TV-hez, simogatta és mutogatta azt, mondva, hogy „Ferkó baba”. Eddig annyit mondott világosan, hogy „kilenc”, „tíz” s lám, most azt mondja „Ferkó baba”. Én édes drága nagyfiam – olyan büszke vagyok rá.

2011.08.13. - A sárgulás

Hát nagyon rosszul esett, mikor szombaton kijelentették, hogy Ferkó olyannyira besárgult, hogy fotóterápiát igényel. Annál is inkább rosszul esett, hogy már csütörtökön és pénteken is megállapították, hogy sárgul be a kicsi, ám mésem írták elő a „napozást”.

Ez tulajdonképpen annak az átka, hogy egész álló héten egy pökhendi rezidens orvos vizsgálta a gyerekeket, anélkül, hogy bár egyszer felügyelte volna őt egy szakorvos. Nem győztem elég hálás lenni, mikor kedden megtudtam, hogy betegségében Ferkót egy másik, nagyon kedves és alapos rezidens fogja követni Rac doktornő mindennapos felügyeletével.

Visszatérve a besárgulásra. Tehát szombaton délután 3 körül tudatták, hogy „pü-pü, nem jár”, nem megyünk haza, hanem napozunk. „Motoros szemüveget” raktak a kicsinek s bedugták a lámpa alá. Csakhogy az én „drágalátogatos” kisebbik fiamnak van egy olyan szokása, hogy ébredéskor első gesztusként az arcához kap és karmolgatja magát. Nem csoda hát, hogy kb. 5 percenként piszkált hozzá „motoros szemüvegéhez”, veszélyeztetve ezáltal szeme épségét. Délután felé megelégeltem a motoros szemüveg diszfunkcionalitását és panaszt tettem a nővérkénél, aki most sapkával szorította a nedves vattát a kicsi szeméhez. Persze a tróger hamar rájött, hogy lehet a sapkát is megpiszkálni, így aztán egész éjjel virrasztottam mellette, hogy a sapka a szemén maradjon.

Reggel lemosásra hívtak, 2 percre hát kimentem a szobából. A szobatársamra bíztam a kicsit, de ő éppen szoptatott. Ugye, kitaláljátok, hogy mire visszajöttem, a kölyök lenyomta szeméről a sapkát, de még a vattákat is. Csak bízni tudok abban, hogy nem nyitotta ki a szemét, vagy, hogy amennyiben mégis, akkor az a pár pillanat sugárzás nem ártott a kis szemének.

Hát, szóval, pikánsan kezdi az életet ez a kis oroszlán, nem mondom. Kezdve már onnan, hogy nem akart kibújni a pocakból…

2011.08.13. - Édes-keserű gyermekágy

Ha Zsolti születésekor olyan nőkkel voltam körülvéve, kik első gyermeküket szülték, hát most mind olyan asszonyokkal találkozom, kik második gyermeküket hozták világra.

Az első szobatársam kisfia koraszülött és kicsi súlya miatt hosszabban kellett kórházban maradnia. Ez nagyon nehezére volt Tündének, hisz soha nem volt távol az ő hat éves kislányától. Minden nap több ízben elsírta magát és már-már a depresszió határán állt, mikor a nővérek úgy döntöttek, délutánonként több órára is beengedik hozzá kislányát, hogy hátha akkor jobban viseli a kórházi napokat. A cselfogás hatásos volt, de azért Tünde minden este 8 órakor borzasztó gyomorideggel adta át kisfiát a fürdető asszisztensnek, reménykedve, hogy bár legalább 10 grammot gyarapodott a kicsike – ami ugye elengedhetetlen feltétele a kórházból való kiutalásnak.

Zsuzsa is sírva fogadta a hírt a negyedik napon, hogy kicsi lánya sárgulása miatt tovább kell maradnia egy napot. Otthon várta már három éves kisfia és bizony nagyon vágyott már arra, hogy együtt láthassa két gyermekét.

Mikor Zsolti született, alig vártam menjek haza, mert utáltam kórházban lenni, mert hiányzott tátáci, mert… ó, ezeregy okot találtam, hogy miért. De attól még a hazavágyódás nem árnyékolta be örömömet, hogy édesanyává lettem. E második szülésnél azonban igencsak erős honvágyam volt. Hétfőn este, mikor bejöttünk a kórházba, elköszöntem Zsoltitól és elmagyaráztam neki, hogy mi a helyzet, érkezik Ferkó. Ez valamelyest megnyugtatott és a babázás öröme elterelte gondolatomat a hiányérzetről. Ám amikor Zsolti először meglátogatott, azonnal elsírtam magam. Olyan jó volt magamhoz szorítani és megpuszilgatni, hogy már nem tudtam erősnek maradni s a hazavágyódás eluralkodott rajtam. Mikor szombaton délután megtudtam, hogy maradnunk kell egy napot pluszban, mert Ferkó besárgult, ismét elsírtam magam. Borzasztó rosszul esett a hír s az, hogy Zsoltikának tett ígéretemet meg kell szegnem. No, de túl kellett tennem magam az ügyön, hisz messze fontosabb volt, hogy Ferkó kigyógyuljon a sárgulásból.

Vasárnap végre hazamehettünk s én ujjongtam. Jó volt végre együtt lenni, bár aggasztott, hogy a kicsi furcsán viselkedett.

Hétfőn reggel pedig bekövetkezett a váratlan, hogy Ferkót magas láz öntötte el. Hajnali 7-kor repültünk vissza a szülészetre, Zsoltinak meg nem tudtam mondani semmit, mert aludt még. Mint írtam már, napokig gyötört a Ferkó egészségéért és Zsolti lelki világáért való aggodalom. Borzasztó rosszul éreztem magam, hogy csak úgy megszöktem Zsoltitól s féltem, nehogy nehezteljen e miatt a kicsire. Ahányszor beszélgettünk, annyiszor hagytam meg Attilának és maminak, hogy magyarázzák el felnőtt módra Zsoltinak a történteket és csak bízni tudtam abban, hogy ő megérzi, valami baj van. Elszorult a szívem, mikor mami elmondta, hogy hétfő reggel Zsolti első gesztusa az volt, hogy benézzen a bölcsőbe, Ferkót keresve. Első látogatásakor is könnyek közt magyaráztam el neki, hogy testvérkéje beteg és kértem, ne haragudjon, és nyugtattam, hogy amiért nem vagyok mellette, attól én még nagyon-nagyon szeretem őt.

A legnehezebb talán az volt, amikor Ferkót külön tartották perfúzión. Én egyedül sírtam a szemközti szobában, várva, hogy leteljen a 3 óra, hogy végre láthassam kicsi beteg fiacskámat. És az a 3 óra irdatlan hosszú volt és én ültem egyedül, sem egyik, sem másik fiammal és rágódtam, hogy vajon-vaon mi lelte az én kis párnapos csemetémet s hogy vajon-vajon mit érezaz én majdnem kétévesem odahaza.

Nem kívánok senkinek hasonló gyermekágyat. Most már jobban viselem, mert beletörődtem, mert mellém hozták Ferkót, mert gyógyulgat s mert azzl bíztatnak, hogy hétfőn hazamehetek. Már teljesen mindegy, mikor megyek haza, egy a lényeg: Ferkó jól legyen.

2011.08.09.

Na, úgy tűnik, Ferkónak vizeletfertőzése van. Nem tudom még, hogy mitől és honnan, de különös, hogy ma még megjelent még egy externált anyuka lázas gyerekkel. Azt hiszem, nyugodtan gyanakodhatok arra, hogy nem tőlem ered a probléma. A jó az, hogy már sejtjük mi a baj, Ferkó jól van és a lényeg, hogy mellettem van.

Most éppen alszik – az előbb kapta a szuri adagját, már nem perfúziózzák. S ahogy így feküdtem mellette utolért egy borzasztó erős érzés: nagyon-nagyon hiányzol Zsoltikám. Most úgy belegondoltam, hogy minimálisan 2 hétig kell még távol lennem tőled és borzong a hátam is a gondolattól. Tudom, hogy Ferkónak most szüksége van rám, de te? A te kicsi lelkedben vajon mi lehet? Vajon tudod, érted, érzed, hogy mi a helyzet? Vajon tudod, érted, érzed, hogy téged is nagyon szeretlek? Valahányszor látogatóba hoznak, könnyek között jövök be a szalonba. Hogy ülhet egy anya nyugodtan távol az ő alig 2 éves gyermekétől?

Minden vágyam, hogy születésnapom alkalmából otthon lehessek veletek, mindhármatokkal, úgy ahogy azt álmodtuk a kilenc hónap alatt.

Istenem, Istenem, arra kérlek, vigyázd meg Ferkót, adj neki erőt küzdeni, hogy gyógyuljon meg minél hamarabb és minél könnyebben. És Istenem, arra is kérlek, adj bölcsességet Zsoltikámnak, hogy ne kételkedjen az én iránta való szeretetemben és adj neki bölcsességet, hogy ne nehezteljen majd testvérkéjére ezért az eseményért. Istenem, arra kérlek még, óvd meg Attilámat is, adj neki erőt és kitartást, bölcsességet és szerencsét, hogy a kórházba való futkosás mellett tudja végezni az ő dolgát sikeresen, hogy az tegye őt boldoggá, kiteljesültté. Istenem, köszönöm, hogy eddig is meghallgattad imáinkat!

2011.08.08. - Fiaimhoz

Este van. Az imént szoptattalak meg, kicsi Ferkó! Nem voltál nagyon eleven, de az arcodon nyugalom honolt. Mikor bementem hozzád sírtál, a perfúziódat tetted a szádba, mert a cicit kerested. Alig vártam vegyelek ölembe. Aggódva kérdeztem a nővért, hogy volt-e lázad még. Tudod, ilyenkor úgy fél az ember, hogy olyan választ hall majd, amilyet nem szeretne. De ezúttal a válasz pozitív volt, nem volt lázad. Ma reggel 39,5 fokos lázzal hoztunk be édesapjával a kórházba, adtak neked Paracetamol kúpot és délre már rendben volt a hőmérsékleted. Hála Istennek, ez egész nap így maradt. Egy kis hőemelkedésed ugyan volt még, de az belefér a keretekbe. Lényeges, hogy éjjel se lázasodj, mert akkor az azt jelenti, hogy a kicsi tested jól reagál az antibiotikumos kezelésre.

Nehezen viselem, hogy nem lehetek melletted. Itt vagyok egy üres szobában, egyedül rágódom, hogy a szemközti szobában mi történik veled, s rágódom, hogy vajon Zsolti otthon hogy viseli távollétünket. Szakad meg a szívem, mikor ott kell hagyjalak egyedül. Meg nem simogatnak titeket és a pelust is olyan gyatrán cserélik, hogy jön, hogy a falakra másszak. Délben is én kellett szóljak nekik, hogy át vagy ázva… Megértem őket is, mert rengeteg a dolguk a nővéreknek, de lám én itt vagyok nagy semmittevésben és mégsem mehetek melléd, hogy gondozzalak.

Aggódom. Aggódom, hogy mi következik. Nyakon csíptük-e a gyulladást, vagy mégis kell majd punkciózni téged is (ettől borzadok – Zsoltival végigcsináltam és életem egyik legborzalmasabb élménye). Félek, nehogy agyhártyagyulladásod legyen, félek, hogy bármi is fertőzés, nehogy életre szóló nyomokat hagyjon rajtad… na… most ez a pár nap csupa kétely, aggodalom, s ami a legrosszabb, várakozás. Az életben még csak egyszer teltek ilyen lassan a percek: mikor Zsoltival kerültem kórházba.

Ti, kicsi fiaim… annyit betegeskedtek. Vajon mit teszek én rosszul, hogy nektek ilyen gyenge az immunrendszeretek.

Kicsi Zsolti is, édesem. Otthon, anyád nélkül. Még jó, hogy van szerető édesapád és szerető családod. Így legalább annyiban nyugtom van, hogy tudom, jó kezekben vagy. De vajon mit gondolsz az egészről? Vajon mit értesz az egészből? Hogy viseled majd, hogy hetekig hiányzom mellőled… Ketté szakadnék most, hogy egyszerre lehessek mindkettőtökkel… mert nagyon szeretlek titeket!

Most várnom kell. Éjfélkor szoptatási idő, aztán muszáj aludnom egyet, hogy legyen tejem. Vajon mit hoz a holnap? Nem tehetek mást, mint imádkozzak:

                            Istenem, kérlek add, hogy minden rendben legyen.

U.i. Ferkóm! Anya örömére, kértél egy extra adag tejcsit. Olyan jó volt az a fél óra, mit kettesben töltöttünk. Cicin aludtál el, majd felfektettelek a mellkasomra és úgy hagytalak pihegni. Olyan nagyon-nagyon jól esett, kicsi fiam!

2011.08.08. - A keserűség!

Tegnap engedtek haza a kórházból, késő délután. Ugyan már tegnapelőttre terveztük a hazamenetelt, maradni kellett még egy napot, mert kicsi Ferkó besárgult és lámpa alá tették.

Na, de tegnap hazamentünk. Zsoltika eleinte sehogy sem reagálta Ferkó jelenlétét, ám le nem tette volna kezéből a kisautókat miket testvérkéjétől kapott. Aztán kicsidenként araszolni kezdett Ferkó felé s kíváncsian nézte s mutatta szemét, száját, kezét. Úgy tűnt elfogadta a kicsit.

Ferkó nem viselte olyan jól hazajöttünket. Nagyon el volt lágyulva, szopizni sem akart. Mondtam is, hogy fura a jelenség, mert eddig nem volt ilyen. Estefelé már végképp nem akart szopizni s mintha egyre rosszabbul lett volna. Éjjel aggódni kezdtem, mert melegnek tűnt a kicsi, sokat is kesergett, nyöszörgésével Zsoltit is felébresztette. Zsolti furcsán reagált. Nem akart visszaaludni, velünk szerett volna maradni a nagy ágyban. Végül hajnali ötkor kijöttem a szobából. Hétkor felsírt a pici. Nagyon forró volt s bár éhesnek tűnt, nem volt ereje szopni. Mami mondta, ő is melegnek érzi a gyermeket, így hát megmértem a lázát. Minden erőm elhagyott, mikor megláttam, hogy popsiban 40 fokot mutat a lázmérő. Azonnal telefont ragadtam és felhívtam a gyerekorvost, ő pedig visszaküldött a szülészetre, hozzátéve, hogy azonnal induljunk. Úgy is tettünk. Előbb a pediátriára mentünk, de kiderült, még nem is externáltak hivatalosan, így vissza tudtak venni a szülészeti osztályra. Közben a kicsinek kúpot adtak. Hála Istennek még az az orvos volt gárdában, ki a tegnap kiengedett. Megnézte Ferkót s mondta, hogy ez vagy fertőzés, vagy deszhidratálódás, de ő a másodikra tippel, mert a gyerek jól néz ki és elég eleven. Befektették a kicsit poszt-terápiára, további vizsgálatokat végeztek rajta, majd elküldtek egy vérmintát további tesztelésre, laborba. Az eredmények hamar megjöttek: a maximális megengedett 5-ös érték helyett nekünk 37,7 jött ki, tehát Ferkó szervezete komoly fertőzéssel küszködik. Mikor ezt megláttam, azt hittem összeesek. Az orvosok elvonultak, nem mondtak semmit. 20 perc évődés után végre odajött a doktornő s elmondta, nem tagadja, ez komoly is lehet. Valami fertőzés van a szervezetben, de egyelőre nem tudják hol és milyen jellegű. Tény, hogy antibiotikumozni kell a kicsit és várni a reakcióit. Legalább 2 hétig bent kell tartózkodnunk. Váratlanul ért a hír. Mi érhette ezt a kicsi lelket??? És még csak be sem mehetek hozzá csak 3 óránként szoptatni… Mit gondol Zsoltika majd? Miért tűntem úgy el megint? Vajon megérti-e majd, hogy nem hagytam őt el? Vajon mi lesz ezzel a picivel? Maradandó nyomot hagy-e ez az epizód? Vajon honnan a fertőzés? Istenem, ha meg kell szúrni az ő hátgerincét is, mint annak idején Zsoltiét?

Millió kérdés kavarog bennem és szakad a könnyem mikor látom Ferkó kis testét össze-vissza szurkálva (2 szúrás a fején, 2 a kezén), branulával, perfúzióval, monitorizálva… Borzasztó érzés tehetetlenül ülni a szomszédos szobában és várni, hogy valaki szóljon, mikor mehetek be hozzá.

Az egyetlen dolog, mi tartja bennem a lelket, hogy ideadták szopizni kétszer is és messze több erővel és hosszabban szopott, mint tegnap. Mikor utoljára bent voltam láza nem volt és 110 grammnyit szopott. Ezt én bíztató jelnek veszem és remélem így is marad. Nem tudom miért, de én azt hiszem, hogy a veséjénél vagy húgyhólyagjánál keresendő a gond, mert nekem már születése óta furának tűnt a vizelése.

Mindegy mi az és hol van, elég az, hogy van.

Kérem az Istent, hogy adja, hogy ne legyen valami súlyos vagy fájdalmas, és imádkozom, hogy minél hamarabb hozza rendbe kicsimet. Ferkónak is elmondtam szopizás alatt, hogy neki most küzdeni kell, harcolni, én itt leszek mellette, hogy segítsem, de ez az ő csatája, neki kell erősnek lenni és megvívni a küzdelmet, mert otthon vár ránk Zsoltika és édesapja, meg az új élet négyesben.

Kórház után

Amint kijöttünk a szülészetről, Ferkó megbetegedett s vissza kellett térnünk a kórházba. A következő néhány bejegyzést a kórházban jegyeztem föl magamnak indulatoktól, érzelmektől vezérelve. Úgy döntöttem mindent változatlanul begépelek, akkor is, ha helyenként nem koherens a szöveg, vagy ismétlem magam, vagy személyes hangvételű. Azért hagyok mindent változatlanul, mert ezek a gondolatok tükrözik azt az érzelmi hullámvasutat, mit végigjártam az elmúlt két hétben.

Egy kis segítség a bejegyzéshez, kórházi tartózkodásunk „forgatókönyve”:

08.01. – Hétfő – Vajúdás

08.02. – Kedd – Ferkó születésének napja

08.06. – Szombat – Kiutalásunk elméleti napja, mit meghiúsított Ferkó sárgulása

08.07. – Vasárnap – Kiutalásunk tényleges napja

08.08. – Hétfő – Ferkó belázasodik és ismét befekszünk a szülészetre

08.09. – Kedd – Ferkót leveszik a perfúzióról és visszaadják mellém

08.15. – Hétfő – Azt hittük hazamegyünk ezen a napon

08.18. – Csütörtök – 16 kórházban töltött nap után végre hazamehetünk

Megérkeztem!

Megszületett második fiúnk, Molnár Turán Ferenc. Egészséges baba, szép, szakasztott olyan, mint Zsoltika. Ferkó 3600 grammal, 52 cm hosszal született és egy nyugodt, csendes baba. Kíváncsian nézünk elébe új életünknek, immár négyesben. Íme néhány fotó rólunk:

Beszámoló

Az úrfik hazajöttek, épségben és feltöltődve. Kértem uramat írja le az emlékeit, de ez nem az ő műfaja, így csak néhány szóban mesélek arról, hogy ő hogyan számolt be a kirándulásról. Az utazással nem volt gond, Zsoltika nagyokat nézelődött, mondikált, nem volt különösebben gond vele. A répatorta is túlélte, amit Botondka születésnapja alakalmából küldtem, sőt állítólag nagyon finom volt, hasonlatos egy (idézem tátickót) "jó kevert almás tésztához". Először készítettem murok tortát, nem is kóstoltam, így csak bízni tudtam abban, hogy a bababarát recept felnőtteknek is ízletes. A sütő forma is először "dolgozott". Édesanyától kaptam volt már elég rég egy Ikeás, lovacska formájú tepsi szettet, de még nem adódott alkalmam kipróbálni. Szuperül szuperált, nem égett meg a torta és könnyen ki tudtam venni a tepsiből is. Jól jött már a kulináris sikerélmény.

A sátorban való altatás nem volt könnyű feladat, tátickó megszenvedett vele, végül pedig a mama barátnőjétől, Ágitól, kapott kis altató-zenélő könyv mentette meg a helyzetet. Tücsök elég sokat forgolódott s folyton ledobta magáról a kis takaróját, míg tátic gondolt egyet, becsavarta a kicsit a nagy hálózsákba s ő takarózott a gyermek pokrócával. Így aztán végre nyugodtan aludtak.

Másnap a Remetei szorost látogatták meg. Zsoltika nem volt hajlandó enni egész álló nap, a háti hordozóba sem akart beülni, így apja mindvégig a nyakában cipelte. Büszkén mesélte tátic, hogy milyen jó közreműködés volt közöttük, mert bármilyen utasítást adott (pl. "most jól kapaszkodik a baba", "most lehúzza a fejét Zsolti baba"), tücsök akadékoskodás nélkül szót fogadott. 

Este későn érkeztek haza, kicsike aludt, mint a bunda. Tátickóval madarat lehetett volna fogatni, ez az apró ruccanás is igazán jót tett neki.

Ezalatt én lazítottam. Borzasztóan hiányoztak a fiúk, azt sem tudtam mit kezdjek magammal. Rendet raktam a szobában, elsimítottam még néhány dolgot, majd kifestettem a tátic rajzolta zsiráfot és oroszlánt.

Tegnap sort kerítettünk a már beharangozott ünneplésre. Krisztináéknál megültük Bence 7. születésnapját (ami dátum szerint holnap van), majd átmentünk Nagyihoz és megünnepeltük a hölgyek névnapját meg Botondka szülinapját. Gyönyörű nap volt. Jó volt együtt lenni és minden perc remekül telt. Készült egy jópofa videó is, fölteszem nektek is csemegének:

Ma pedig jártunk a dokinál. Megnézte Ferkót. Minden rendben, jó hosszú haja van, még úgy lebeg a magzatvízben :D. Doki nyugtatott, nem kell aggódnom, a jelek szerint hamarosan beindul a szülés, sőt lehet, hogy még ma.... Bár úgy lenne!