Mindenféle gondolatok

1. A legváratlanabb helyeken és pillanatokban értesülök egy-egy hűséges blogolvasóm létezéséről. Köszönöm az érdeklődéseteket. :)

2. Pocaklakónak ugyanolyan babanaplót vegyek, mint Zsoltinak annak idején, vagy másat?

3. Pocaklakónak még nincs neve... Ferenc, Jakab és Ottó nem volt nyerő az uramnál... Milyen kár, hogy Zsolti még nem tud javaslatot tenni....

4. Egy kedves barátnőm is babát vár, és ennek azért is örülök, mert akkor lesz sétatársam még két évig. :)

5. Már megint taknyolunk Zsoltival.

6. Franc egyen fogakat!!!!! Zsoltit már másfél hónapja kínozzák szemfogai, ma éjjel is belázasodott kicsi tücsök, s fogak még mindig sehol! :(

Első puszi

Éjszaka volt, mikor hazaérkeztem, Zsolti nem vette észre mikor mellé bújtam. Reggel apjával incselkedett, költögette. Ekkor megfogtam őt s felém fordítottam. Látni kellett volna azt a riadt arcot, meglepődött, hogy valaki csak úgy hozzányúlt. Mikor lereagálta, hogy ki is az, aki a frászt hozza rá, szélesen és kedvesen elmosolyodott, azt mondta "köly-köly-köly", és homlokát homlokomhoz érintette. Onnan arrafelé pedig csak bújt, hol az arcomhoz, hol az ölembe, azt sem tudta, hogy fejezze ki örömét. 

A vasárnapot sétával töltöttük, együttléttel, majd délután kivonultunk krétával rajzolni a járdára. Mind nagyon élveztük. Tátic  szebbnél szebb állatokat rajzolt: elefántot, gólyát, lepkét, Zsolti pedig minden rajzot aláírt két színnel is :)

A tegnap is még kényeztetett kicsi fiam, hozzám bújt, csüngött rajtam, de a csúcs az a puszi volt, mit tegnap kaptam tőle. Először puszilt meg, és ráadásul kérésre tette. :)

Nosztalgia

Ahogy a laptopon keresgéltem, ráakadtam Zsolti első képeire, filmecskéire. Megnéztem a doki által készített felvételt, mely még a szűlő szobában készült miközben Tücsök köldökzsinórját rendezték. Küszködtem a könnyeimmel s egész a gyomromig görcsölt a felismerés: Istenem de rég volt, Istenem, hogy eltelt az idő, Istenem de pici is volt Zsoltika, és milyen szép pillanatokat töltöttünk mi együtt kicsi csemetémmel. Teljesen felkavart a látvány. Szerettem volna visszarepülni az időben, ismét ott lenni, magamhoz ölelni azt a pincuri Zsoltit, szerettem volna azonnal otthon teremni és magamhoz ölelni a mai "nagylegény" Zsoltit.... Nagyon-nagyon nehéz messze lenni tőle... És még az uracskám is hiányzik, aki ráadásul nem is érzi most jól magát, s óóó :( , úgy megölelném, és befészkelődnék az ölébe... Nem tudom, hogy bírom még ki a hátralevő három napot az én úrfiim nélkül..... :(

:(

Nagyon-nagyon hiányzik nekem az én két pasasom....

Hogy lesz?

Ma Váradra utazom és csak vasárnap jövök haza.... El sem tudom képzelni, milyen lesz egy kerek hétig távol lenni kicsi fiamtól... Már most gyomoridegem van tőle, no meg lelki ismeret furdalásom.... :(

Hétfő

Tegnap egy nagyon szép esténk volt. A barátokkal találkoztunk, kikkel már rég nem volt lehetőségünk összeülni. Zsolti keresztszüleinél, Zsoltéknál, volt a hepaj, Ernyében. Nagyon jól éreztük magunkat, Zsolti is. Semmi perc alatt otthon érezte magát és szórta földre a sós kekszet, majszolta a miccset, visított a kutyának, ropta a köröket az asztal körül. Imola és Zsolti könnyen mosolyra bírták fiúnkat, ölbe tudták venni, ő meg játszott velük, egyszóval befogadta őket "anyámasszonykatonasága" ellenére. Jól esett látni, hogy jól egyeznek :)

Boys day in

Lévén, hogy eltűnt a kocsilezárónk egyetlen megmaradt kulcsa, nem volt kedvem kimozdulni gyalogosan a házból, főleg, hogy az idő is ronda. Így aztán áthívtam Katit és Hunorkát hozzánk játszani. Ők át is jöttek, aztán láttátok volna a hepajt, mit a fiúk lerendeztek. Katival jobbra-balra dőltünk a nevetéstől. Nagyon jól szórakoztunk, a délelőtt is hamar eltelt, s nekünk pedig nem került sok erőfeszítésbe, hogy elszórakoztassuk a legényeket, mert jól megvoltak ők ketten egymással. Bizony-bizony, ma már végre együtt is játszott a két lúrkó!

Íme a képek:

Girls night in

Háh, tegnap csajos est volt.

Ildi és Tünde látogatott el hozzánk. Pletyóztunk, kézimunkáztunk (na jó, én nem) fali díszeket Zsoltinak, a látogatás tiszteletére pedig egy datolyás tortareceptet is kipróbáltam sikerrel (a baj csak az, hogy amennyire finom a torta, pont annyira ehetetlenül édes). Jó volt együtt lenni, cseverészni, a régi időkre emlékezni, közel érezni magamhoz barátnőimet.

Zsolti is hozta formáját. Olyan dumaestet tartott nekünk, hogy négyen negyed óra alatt is alig tudtuk megfejteni a mondanivalót: "Tünde keresztmamám, a tortaszeletedről le akarom venni a szivecske formákat és a nadrágodra kenni, csak azért, hogy onnan aztán visszategyem a tortaszeletedre :D"

Meséljenek a képek :) - a filmecskét nem tudom feltölteni :(

Tavaszi kiruccanás

Nők napjára az uramtól egy tavaszi kirándulást kértem és meg is kaptam.Tegnap délbe autóba ültünk és elmentünk Saschiz faluba megnézni azt a várromot, amit minden brassói út alkalmából megcsodáltunk távolról. 

Eleinte nem tudtuk eldönteni hová menjünk, és Attilának támadt a pompás ötlete, hogy látogassuk meg a várat. Nem bántuk meg.

Úton arrafelé Zsolti durmolt egy kicsit, majd a faluba érkezve mi nagyok kávéztunk egyet míg tücsök pufuléccel tömte magát. Aztán nekiláttunk a sáros, füves, meredek útnak mi a várhoz vezetett. Teljesen egyértelmű volt, hogy Zsoltit nem tesszük le a földre, ha azt akarjuk, tisztán maradjon, így tátá vállain vitte ki a dombtetőre, én meg a kaját vittem. Az én kondíciómnak nagy kihívás volt a domb, de csak kimásztam földig lógó nyelvvel. 

A vár gyönyörű, meglepően jó állapotban van még, így uracskámmal hosszan fantáziálgattunk arról, hogyan is élhettek ott hajdanán az emberek. Zsolti még a kávézáskor megkaparintott egy kis műanyag pálcikát, mit mindvégig ügyesen őrzött markában, s fent a vár árnyékába rejtőzködő hótakarót turkálta vele nagy örömmel. Egy falatnyi havon én is hasra vágtam magam, de hála Istennek kivédtem pocimat kezeimmel. Aztán ettünk egyet a Mádi mama készítette finom falatokból, tátá és Zsolti a vár falain mászkáltak, megcsodálták a tájat, majd nyugodtan leballagtunk a faluba.
Az autóba ülve tátic észrevette, hogy elhagyta telefonját, így 20 perc alatt végigfutotta ismét a traszét, szerencsére sikeresen, mert megkapta hóba ásott mobilját. Addig mi Zsoltival kacsákat néztünk, meg kutyákat, pufuléceztunk, pelenkáztunk, meg ilyenek.

Úton hazafelé Zsolti nem aludt el, pedig nagyon fáradt volt. Uracskám és én ragyogtunk a boldogságtól, hogy végre a természetben lófrálhattunk egy kicsit, meg hogy együtt voltunk. Itthon ezalatt nagy munkálatok folytak: Mádi mama sütött-főzött, Ilonka (dédi)mama rendet varázsolt szobában, kamrában, ahol csak lehetett, Ervin tata pedig javított ezt-azt. Ez mindig így van, mikor mi hosszabb időre elhúzunk itthonról: a "tündérek" ezeket a pillanatokat tartják a legalkalmasabbnak, hogy mindenféle rég tervezett házi munkákat elvégezzenek.

Itthon belőlem kiment minden erő. Csak pihegtem a fotelben s nem tudtam magamhoz térni a fáradtságtól. Hiába na, hiányzik a fizikai erőnlét s lám egy kis séta is kimerít. Tátá még dolgozott egy kicsit, Zsolti  meg egy jó kajálás után csak úgy ropta a köröket a házban, nagyokat kacagva. Aztán kilenc körül mindhárman kidőltünk, elégedetten, szellemileg feltöltődve, mosollyal az arcunkon.

Látjátok, mondtam én, hogy csak egy kis tavasz kell a boldogsághoz!

 

 

Anyai ösztön

Mikor Zsoltival voltam várandós, a terhesség harmadik hónapjában azt álmodtam fiam van, Zsoltnak szólítottam. Nagyon reális álom volt, alig tudtam magamhoz térni ébredéskor. Uracskám váltig állította, hogy márpedig nekünk Borókánk lesz, sőt, még a doki is úgy sejtette az első jelek szerint. Nem sokkal az esküvőnk után viszont kiderült, hogy mégiscsak fiúnk lesz. Tátá nem volt csalódott egy percig sem, de engem mélyen megmozgatott, hogy az álom igaznak bizonyult.

Az elmúlt hónapban ismét volt egy ilyen álmom. Tudtam, hogy álmodok, de mintha "üzenet" lett volna... valami más dimenzióból.... Nem tudom elmesélni az érzést, de biztos voltam benne, még álmomban, hogy ez is jóslat. Az álomban ismét fiam született: Jákob. Nem tudom elképzelni, honnan jöhetett ez a név. Soha nem tetszett, nem is tudom valójában ki volt a bibliai figura, vagy mit tett... Nem is ismerek senkit, akit Jákobnak hívnának. Mindenesetre, az álom úgy tűnik ismét igazat mondott, mert ma a doki bácsim közölte velem, hogy bizony ismét egy kis legény rugdalózik a pocakban. Ilyenkor győződök meg arról, hogy az ember messze több, mint amit korunk hagy kibontakozni.... sajnálom, hogy már nem értjük úgy a világot, ahogy néhány ezer évvel ezelőtt képesek voltunk....

Na, de a lényeg, hogy eddig ép és egészséges pocaklakó, remélem így is marad. Zsoltinak nagy hévvel újságoltam, hogy lesz játszótársa, kivel együtt focizhat, autózhat s úgy tűnt, hogy ő pozitívan reagálta az én örömömet. Adná az ég, hogy ő ne sérüljön lelkileg a testvérke érkezése miatt, pocaklakó is legyen jól, s akkor minden tökéletes lesz - kivéve az, hogy a családban nekem kisebbségi szavazatom lesz :D

Új képek a Picasán

itt

Fiam és Gryllus

Valahányszor fölteszem Gryllus Vilmos valamelyik lemezét Zsolti lefagy és figyelmesen hallgatja a muzsikát. Képes 10-20-30 perceken át egy helyben ülni/állni/feküdni és szívni magába a dalokat, mint egy kis szivacs. Ma délután a biciklizős lemezt hallgattuk. Kisfiam húsz számot hallgatott végig a huszonötből az ágyon fekve némán, mozdulatlanul, csak egy ártatlan kis grafit ceruzacsonkot bügyörgetve a kezében. Én nem zavartam meg, néhol együtt énekeltem a lemezzel, vagy a ritmust kopogtattam ujjammal Zsolti karján, s feküdtünk egymás mellett, mint akinek semmi dolga. Amúgy én olyan típusú ember vagyok, ki nem tudok zenehallgatás közben mással foglalkozni, legfeljebb kézimunkázni vagy takarítani. Zsolti is ilyen; még néha rajzol zene közben, de más játékkal nem foglalkozik. Nem csodálkozom reakcióján, hisz tücsköm hány meg hány órányi zenét, zeneelemzést, Csíky Boldizsár órát, na meg kóruspróbát végighallgatott a pocakkorban - megtanulta, hogyan kell hallgatni a muzsikát. :) És ugye nem csak Gryllust hallgatja szívesen Zsolti, hanem a Mezzot is, leszámítva az opera előadásokat (ez utóbbi nem tetszik neki - mi tagadás, én se vagyok oda értük). Kíváncsi vagyok akar-e majd zenész lenni. Egyelőre úgy tűnik jó füle van, zongorázni is imád, a minap kis ütős hangszereket vásároltam (magamnak) és azokkal is szívesen eljátszott.... Majd megválik....

Gyermeki szeretet

Zsolti nagyon odabújós kisfiú lett. Persze, kissé "anyámasszonykatonája", kissé elkényeztetett, de ez az odabújás, amiről most akarok írni teljesen más.

Egy ideje úgy veszem észre, Zsolti különösen igényli közelségemet. Apjához is, Mádi mamához is odabújik, de most csak a hozzám való közeledéséről beszélek. Mikor ketten vagyunk egyre gyakrabban fordulnak elő igencsak meghitt pillanatok, mikor úgy csüng rajtam, mint gyümölcs a fán. 

Főleg altatáskor és fürdéskor fordul elő, hogy úgy ül az ölembe, mint mikor kisbaba volt, szorosan hozzám tapad és hosszan nyugszik keblemen. Időnként arcát, fejét az én arcomba fúrja és kimondottan keresi, hogy érezze lélegzetemet a bőrén. Azért furcsa ez a fajta közeledés, mert nemrég még tombolt benne a függetlené válás és azt sem viselte el, hogy ölbe vegyük. A puszit mai napig elutasítja, kivéve a fent említett meghitt pillanatokban.

Ma este például, altatáskor mind forgolódott, nem kapta helyét. Már nagyon ott állt az elalvás határán, mikor egyszer csak feltérdelt mellém, homlokát homlokomhoz érintette, két kis kezével az arcomat fogta és várta, hogy magamhoz szorítsam. Úgy öleltem magamhoz, mint egy kisbabát, ő pedig arcát befúrta arcomba és így ült mozdulatlan néhány percen át, majd elaludt. A sírás környékezett. Egy pillanatra úgy éreztem ő a felnőtt és én a gyerek. Egy pillanatra úgy éreztem, hogy tulajdonképpen nem neki van szüksége az én közelségemre, hanem pont nekem van szükségem az ő közelségére. Mintha ő tudna valamit rólam, amit én még nem látok be, vagy amit még nem ismerek fel. Nagyon furcsa volt. S a meleg érzés mellett ami elárasztott volt egy szikrányi szorongás is bennem: valami olyan vészjóslónak tűnt ebben az ölelésben. Nem is engedtem el hosszú perceken át kicsi tücskömet, mert egy életre magammal akarom vinni pihegését, melegségét. Olyan mély érzelmi töltete volt a jelenetnek, hogy azt szavakban lehetetlen megfogalmazni, de az volt az érzésem, mintha egész életemben erre az ölelésre vártam volna.... Tudjátok, egy ilyen ölelésért igazán érdemes élni!

S akkor most?

Úgy tűnik, Zsoltika megért a szobatisztaságra. Az elmúlt hetekben nagy előszeretettel rohangált néhány kört a házban pelus nélkül valahányszor cserélni kellett. Ma azonban különös jelenet tanúi lehettünk. Felhúztam neki a tiszta pelust, mire ő elkezdett zsimbelni és fogta a kis pucáját, mintha fájt volna neki. Természetesen azonnal levettük pelenkáját, hogy lássuk mi a helyzet, mire ő nagy diadalmasan eleresztett egy jó nagy adag pisikát a szőnyegre, hatalmas, elégedett mosollyal az arcán. Azt sem tudtam, hogy reagáljam le a helyzetet. Mondtam Mádi mamának, hozza a bilit s elmondtuk Zsoltinak, hogy a pisi a bilibe kell kerüljön, nem pedig a szőnyegre, de fiam nem adott jelentőséget az oktatásnak. Bár volt néhány sikerélményünk a bilivel a múltban, azóta nem hajlandó leülni rá. A wc-re is igyekeztünk ráültetni, de attól is idegenkedett. De akkor most mitévő legyek? Hagyjam, hogy pisiljen magára abban reménykedve, fogja annyira zavarni őt, hogy megtanul szólni? 

A nagy tavaszi méregtelenítés

Hiába a nagy rend teremtés, ha az ember nincs rendben.

Kedden történt. Behoztam a reggelit, letettem Zsolti elé, mire Zsoltika leloccsantotta a tálcát. Nézem, honnan a víz, hát látom a gyermek orrán száján 20 centis sugárban jön ki legalább fél liternyi folyadék. Lefagytam. Azt sem tudtam, mit kell csinálnom, míg végre lereagáltam, hogy előre kell dőltenem kis tücsköt, hogy nehogy aspirálja hányását.

Remegve vettem ölbe, simogattam, csitítgattam. Zsolti úgy meg volt ijedve, azt sem tudta, hová tegye az egész eseményt. Hamar megmostam kicsi arcát és száját, de még fél órán át aludt tej folyt ki szegény kis kölök orrlyukán. Első gondolatom az volt: sürgősségire kell mennünk. Aztán hívtam Attilát, azonnal jöjjön haza, mert nem tudom, mi következik; féltem egyedül lenni. Míg Attila hazaérkezett felhívtam a doki nénit, ki teljesen nyugodtan elmondta, hogy ez egy vírus, elmagyarázta, mit tegyünk a deszhidratálódás elkerülése végett, s hogy milyen tünetekre számítsunk még. No, remek! Így várni a tavaszt!

Szegény gyermeket délig éheztettem, ám mikor már a morzsát kezdte enni a földről, felhívtam a doki nénit jelentés végett s jóváhagyta, diétás ételeket fogyaszthat a kicsi. Nem is volt nagy gond, keveseket evett is Zsoltika. De éjjel, hát olyan gyomor fájásai voltak ennek a csöpp embernek, hogy nem tudtuk, mit tegyünk vele. Ringattuk, öleltük, felvettük, letettük. Borzalmas éjszaka volt. Másnap megnézett doki néni s mondta, hogy nem csak vírus, de még a fogak is kínozzák fiúnkat. Ez nem volt újdonság. Csakhogy eltelt a szerdai délelőtt, anélkül, hogy Zsolti ivott vagy evett volna. Két kicsi Danoninót evett meg egyedül, azon kívül semmit, még legalább egy korty vizet sem. És egész nap feküdt az ágyban. Én sem éreztem jól magam. A gyerekkel együtt diétáztam szolidaritásból, de nem is kívántam semmit úgy igazán. Nagyon aggódtam, hogy túlságosan legyengül a kicsi és sírva hívtam fel édesanyát, hogy nem tudom mit adjak neki: kéri az ételt, de semmi sem jó, főznék neki, de folyton csak ölben lenne, közben én is gyenge vagyok, s a kicsi egész nap erőtlenül az ágyban hevert (persze mellette kellett lennem). Mami jobbnak látta hazajönni, s de jól tette, mert délután engem is utolért a nagy tavaszi méregtelenítés és úgy pakoltam ki, ahogy utoljára 6-7 évesen tettem. :( Jól nézünk ki, gondoltam.

Ma is itthon maradt Mádi mama. Az akció nálam folytatódott, Zsolti viszont kicsit jobban volt. Míg kedden s szerdán folyton égett a kicsi teste a láztól, ma csak hőemelkedése volt. Enni is jobban evett. Igaz, szerda reggel óta elutasítja a tejet, de az nem is baj, mert a hasmenésnek amúgy sem tesz jót. Ma már leveskét szürcsölt, meg mazsolát falatozott, vizet ivott bőven és néhány falás kiflit meg almát is legyúrt hasijába. Én éheztettem magam. Az egész hasüregem fáj, és émelygek a hányingertől, de pocaklakó nagyokat rugdosódik, hogy megnyugtasson, ő jól van.... azaz szívből remélem, jól van....

Kíváncsi vagyok, milyen lesz az éjszaka s a holnapi nap. Borzasztó látni, hogy lefogyott kicsi tücsök, sápadt, erőtlen, kedvtelen, alig ismerek rá.... S tudjátok, ilyenkor adok hálát az égnek, hogy gyermekem egészséges. Nem tudom és nem is akarom tudni, milyen lehet az élete azoknak a szülőknek, kiknek gyermeke beteg.... de biztosan nem könnyű.

A nagy tavaszi takarítás

A múlt héten kissé átrendeztük a szobát. Még mindig ismerkedünk a képességeivel s keresgéljük a bútorok ideális helyét.... Zsolti játékai viszont valahogy mindig elrendetlenítik a szobát, mert nincs elegendő tárolóhely számukra.... 

Pénteken Sándor tatával volt találkánk és hát ő mindig hoz meglepit a gyerekeknek. A legsikeresebb az összes közül a Kata ajándéka bizonyult, melynek tartozéka volt négy műanyag labdácska is. Zsoltit azonnal elbűvölték a kis labdák, mint mindig. A nagy szerelem még a babafoglalkozáson kezdődött, s azóta is mindig szívesen játszik apró műanyag labdákkal. Látva a pénteki reakcióját, eldöntöttem, hogy veszünk Zsoltinak ilyen labdákat akármennyibe is kerülnének, főleg, hogy az elmúlt héten nagyon levertnek tűnt. Vasárnap meg is rendeztük a nagy vásárt, igen ám, csak valami tároló herkentyűt is kellett venni a 100 darab labdácskának. Így hát vettünk két vidám, színes kartondobozt. A labdák persze hatalmas sikert arattak, Zsolti nagyon odavan értük, s reggel az az első gesztusa, hogy megnézi, megvannak-e még a labdák.

A tároló dobozok pedig engem buzdítottak fel. Igen jó szervező szerkezeteknek ígérkeztek, így el is küldtem uracskámat, hozzon még két dobozt. És lám, lett nagy rend a szobában. Minden játéknak megvan végre a lakóhelye, minden nyugodtan elfér és még színes is lett, meg mosolygó, a szoba a sok vidám doboztól. Elővettem ismét Zsolti régi habtapi szőnyeget, kiteregettem a teraszra, így minden még pezsgőbb és játékosabb lett. A falra is tavaszi díszek kerültek: napocska, virágok, lepkék, szitakötők... Már csak egy kis tavaszi napsütés kell hozzá és tökéletes lesz!!!