Tesók

Annyi mindent leírnék, de sosincs időm rá... Általában éjfél körül mosogatok és főzök, utána meg már olyan fáradt vagyok, hogy azt sem tudom hogy hívnak. Pedig sok minden történik és jó lenne mind leírni...

1. Zsoltiban felébredt testvére iránti empátiája: nagyon gyakran odamegy Ferkóhoz és csak úgy megsimogatja. Újabban kérésre is megsímogatja Ferkót, vagy megpuszilja (a maga speciális módján). Ha elkeseredik Ferkó, Zsolti felfigyel és azt mondja: "Kó. Fehkó. Síj." Időnként odamegy hozzá és vigasztalni próbálja: megnézi, megsimogatja s mond valamit. Az is előfordult, hogy altattam Zsoltit, miközben Ferkó felsírt a szomszéd szobában és Zsolti elküldött ki Ferkóhoz.
2. Igen, Zsolti egyre ügyesebben beszél. Nagyon sok szót mond utánam, énekel és mondókázik. Nem minden érthető, de vannak szavak, amiket renkívül szépen kiejt: kakas, kutya, vizet, alma, kérek. Meglepő, hogy a ty és r hangzót is ki tudja mondani, bár nem mindig jön össze. Sajna, beszéd tudományát nem hajlandó megmutatni kérésre... Becsszóra el kell hinnetek, hogy nagyon sokat fejlődött :D
3. Zsolti újabban igen szeret a Ferkó kiságyában játszani. Az ugye valamikor az övé volt, de akkor bezzeg hogy utálta. Na most a kisautózás tiszteletbeli helyévé vált. Fél órát is képes eljátszani ott benne, mindenféle gond nélkül.
4. Észrevettem, hogy kismamákkal való találkozásaimkor mindig lehordom Zsolti fiamat. Azaz, nem a jó tulajdonságait emelem ki, hanem mindig arról panaszkodom, hogy mit csinál rosszul. Mikor ezt észrevettem, nagyon megszégyelltem magam. Határozottan állítom, hogy Zsolti egy nagyon jó, szófogadó és türelmes fiú, csak időnként nem bír magával. De igazán nem panaszkodhatok, mert nem egy hisztis, rossz kölyök. S mégis, mikor más kismamákkal találkozom, nem dícsérem, hanem mintegy mentegetőzve mesélem, hogy mi minden rosszat tesz... Szóljatok rám legközelebb, mikor megint ezt teszem! Azért azt hozzá kell tenni, hogy eljött az az idő, mikor időnként rá kell suppantani az úrfira és bár ez olyankor fordul elő, mikor a szép szóra nem hallgat, mégis borzasztó lelkiismeretfurdalásom van utána...
5. Elfeledkeztem Ferkó babanaplójáról. Nagyon várom már, hogy legyen néhány órám, mikor azt töltögethetem.
6. Ferkóról még annyit, hogy kicsi éhenkórász. Folyton cicin lenne s ha nem, akkor ülne. Igen, ülne. Ez a 4 hónapos ficsúr, ha ébren van, ülni akar és bizony már nem is dűlöngél olyan nagyon jobbra-balra. Néhány másodperc erejéig képes egyedül ülni. Mi nem erőltetjük a dolgot, de ő felül magától s ha nem sikerülne, addig zsörtöl, míg mi segítünk neki. És akkor hatalmas mosoly ül arcára.

Koszmó

Na szóval, Zsoltinak február óta koszmó problémái vannak. Reméltem elmúlik magától, mivel eddig nem volt ilyen jellegű gond, de sajnos nem múlt el, sőt egyre rosszabb lett. Mikor Ferkó született, megkérdeztem a védőnőt, hogy mivel lehetne kezelni Zsolti fejbőrét és ő javasolta a szalicilsav kenőcsöt. Már akkor megvettem, de valahogy nem tudtam rávenni magam, hogy nekilássak a "tetvészkedésnek", mert Zsoltival ez nehéz műveletnek igérkezik. A babázással, költözéssel meg is feledkeztem a dologról, de mikor a héten nálunk járt Tünde, láttam, hogy megnézte a buksiját a gyermeknek és aggódalmat olvastam le arcáról. Én is szemügyre vettem Tücskömet s meglepődve láttam, hogy a koszmója bizony nagyon csúnya lett... Elmentem hát a gyógyszertárba, vettem egy friss adag szalicilsavat és a tegnap "megzsíroztam" vele Zsolti fejét. A déli alvásakor vetemedtem ilyen merényletre, mert ébren biztos nem hagyta volna, hogy bekenjem a fejét. Hát az a zsír iszonyat undorító. Zsíros, tapadós, büdös.... aztán, hogy Zsoltinak már jó hosszú a haja, na ne félj mocsolkodás. Miután majdnem felébresztettem a fiút, hamar sapkát húztam a fejére, hogy legalább az ágyneműt mentsem a gamat krémtől. Na így dunsztolódott Tücsök fejbőre egész délután. Igenám, de este mikor megpróbáltuk lemosni a hajáról: meglepetés!!! Az biza nem jött le, pedig szegény kicsim fejét úgy megdörzsöltem, úgy lemostam.... Miután kicsit megtöröltem a törülközővel az a sok bőrdarabka mind levált a fejbőréről és a hosszú hajszálaira tapadtak. Ezért nekiestem egy fésüvel és fesültem, fésültem, fésültem, jött a koszmó, jött a zsír, de a hajszálak is vele együtt. Zsolti tűrte meddig tűrte, de aztán megelégelte, így abba kellett hagynom, pedig lett volna még mit kiszedni. Most is van. Tervezem, hogy még egy kúrát tartok, mert úgy tűnik, tényleg működik ez a randa izé. Már csak egy hiányzik: egy jó hajvágás az úrfinak... :)

Na, de ezt nem szeretem!

Minden nap, minden nap, reggeltől estig teszek veszek: reggeli készítés, ágyazás, mosogatás nx, összeszedés nx, főzicskélés (nálam még hosszan tart), mégis folyton rendetlenség van és mégsem tiszta a szőnyeg majd sose. A sok tevés-vevés közt alig marad időm a gyerekekre: csak addig foglalkozom velük, míg pelenkázom, etetem vagy sétáltatom őket, és még így sem marad időm arra, hogy megfürödjek normálisan, vagy felmossam a fürdőt, netán kialudjam magam becsületesen. Nem értem, anyáink mindezt hogy csinálták??? Hogy reggeltől estig tenni-venni kell a házban nem zavar, legfeljebb megunom és nem mosogatok el este, de hogy nincs lehetőségem leülni a gyerekekkel egy jót játszani, na az nagyon zavar. S ha pedig le is állok játszani, olyan fáradt és ötlettelen vagyok, hogy nem tudok semmi jó játékot kitalálni, vagy egy már kitalált játékban úgy szívvel-lélekkel elmélyedni.... Szegény Zsoltim, sokszor unatkozva teng fel és alá, megfogja kezem, játszani hív, de nekem mindig valami más dolgom akad. Még Ferkó sem tűri már, hogy folyton a plafont kell néznie, vagy a takarót, amin fekszik és sírással harcolja ki magának, hogy ölbe vegyem, beszélgessek vele. Ma mély pontra kerültem. Egy fránya parasztlepénnyel s mosogatással úgy el tudtam húzni az időt, hogy az egész estém ráment. Ferkó szerencsés volt, mert itt volt Tünde és lefoglalta, de szegény Zsoltikámat 66x küldtem el, hogy "most nem tudok menni", "mindjárt megyek" vagy "menj, játszodj ügyesen egyedül". Mikor elaludtak a gyerekek, magamba roskadtam és azt mondtam, ez így nem mehet tovább. Nekifogtam és mindent elvégeztem, ami holnap várt volna rám, eldöntöttem, hogy karfiol helyett, csak egy puliszkát dobok össze a legénynek ebédre, de azt is csak a holnap déli alvás ideje alatt és azt is eldönöttem, hogy holnap az égadta világon semmi mellékes házi dolognak nem fogok neki, hanem kimondottan a gyerekekre fogok figyelni, velük fogok játszani!!! És punktum! (remélem tartom majd magam szavamhoz)

És...

... Zsoltikát el kell már vinnem Rómába, ugyanis legkedvesebb sétáló tevékenysége a galamb hajkurászás. Képes 40 percet is futkározni megállás nélkül szerencsétlen madarak után. Tegnap nagyot nevettem, mert véletlenül rálépett az egyik galamb farktollára. Mondanom sem kell, mindketten jól meglepődtek....

Süsü zöld tütü

"Süsü zöld tütü. Süsü szép zöld tütü." Az uram ezt a két mondatot tanította meg Zsoltikának a tegnap este, miközben hazafele autókáztak Mádi mamától. Igen bizony. Zsolti egyre többet mond. A héten, mondókákat hallgatva, elkezdte mondani, hogy "kukujukú" meg "kukujikú" s a tegnapelőtt váratlanul mellé tette, hogy "kakajs", holott a kakas szót nem említette sem a mondóka, sem én. Hasonlóképp, a héten egyik reggel kérdeztem tőle "De te Zsolti, te már kaptál tejcsit?". Persze én az apjától vártam a választ, mire Zsolti nagy lazán hozzám vágta: "Kaptam!". Ugyanaznap, adott pillanatban kinyitom a hűtő ajtaját, ő elémbe tolakodik s odamondja nekem: "Állj félre!" Azt hittem, rosszul hallom, de mikor az uram nagy gúnyosan elkezdett hahotázni, mamám meg csodálkozó arccal nyugtázta a jelenetet, egyértelművé vált, hogy nem, nem hallottam rosszul. :D Ferkóval is kezdett kommunikálni nagyfiam. Gyakran odamegy a kicsihez és megsímogatja, játékot ad neki, meg puszit és újabban a nevét is modja jellegzetes Zsolti röviditéssel: Ferkó helyett csak "Kó". Olyan édes. 

Ja és Ferkóról is el kell újságolnom néhány dolgot. Ez az úrfi alig három hónapos és már 70-es ruhákat hord, no meg nem csak hosszú, hanem dagesz is, hisz már 7 kilós. Zsolti félévesen volt ekkora!!! És próbál ülni. Valahányszor ölbe vesszük, ő ülni akar: kucorodik, kínlódik s ha felsegítjük ülő pozícióba hatalmasat mosolyog s a világ legboldogabb babája. De azért nem erőltetjük a dolgot, mert szerintem korai még neki az ülés. A másik édes jelenség, hogy nagyon szeretne mondikálni. Ha ránézünk és beszélünk hozzá azonnal ő is különbnél-különb hangzókat formál kicsi ajkaival és mond, mond, majd kacag... Ennivaló látvány! Olyan szépek és édesek ezek az én kicsi fiaim. Nem tudok betelni velük! :)

Hirtelen döntés és lépés

Na...

Hirtelen történt. Eldöntöttük, hogy költözünk és el is költöztünk :)

Teljesen egyértelmű, hogy a házunk egyhamar nem lesz meg... és már régóta érezzük, hogy lépni kéne... Nem úgy terveztük, hogy 2 évet lakjunk édesanyánál s főleg nem két gyerekkel. Szóval, ideje volt belátni, hogy míg a világ s még két nap, nem ülhetünk a mami nyakán. Hát így lett, hogy november elsejétől albérletben vagyunk. A költözés nehéz volt, annál inkább, hogy ezt egy nap alatt kellett lebonyolítani. Nem akartam Zsoltit felkavarni, ezért kitűztem, hogy az ő kuckója már a költözés estéjére életképes legyen. Hála Istennek a család és a jó barátok segítségével ez meg is valósult. Ezúttal is köszönöm a kalákának.

Zsoltit kicsidenkét szoktattuk az új lakáshoz. Míg festettük, rendezgettük, igyekeztünk minden nap felhozni Tücsköt, hogy szokja a helyet. A költözés estéjére az ő asztalkájával, vetett ágyával és kedvenc rajzfilmével vártuk haza, hogy kicsit könnyebb legyen elfogadni, hogy új helyen alszunk. Mikor hazajött, nem mert bemenni a kicsi szobába, Leült asztalához, rajzfilmezett, kaját csipegetett, majd, mikor már nagyon álmos volt, kezdte keresni ágyikóját. Hosszú tétovázás után bearaszolt a kicsi szobába s amint meglátta ágyikóját az autós ágyneművel, fellélegzett, mosoly ült arcára és nyomban fel is feküdt. Na persze, mire felvette pizsamáját s megitta tejcsijét, a mi ágyunkban kötött ki és mi hagytuk ott elaludni, mert láttuk, attól ő biztonságosabban érzi magát. Mikor már jó mélyen durmolt áttettük ágyába s onnantól kezdve minden megy, mint a karikacsapás... Hála Istennek.

Én is szokom az új helyzetet. Nem olyan végzetes, mint ahogy azt én képzeltem. Teljesen túlélhető, csak hát fárasztóbb, mint eddig volt. De ez így van rendjén. Anyáink is végigcsinálták mindezt és messze nem ilyen körülmények között... szóval, nem panaszkodom... Most már csak annyi kell, hogy Isten a báránykához legelőt is adjon (tetszik ez Zsófi!!), azaz jó volna, ha a továbiakban lenne elég jövedelmünk, hogy fenn is tudjuk tartani magunkat.... :)