Fogas kérdés

Franc egyen szemfogakat! Már hetek óta kínozzák Zsoltit. Szegény gyermeknek alig van már nyugodt éjszakája miattuk. Ma például déli alváskor olyan fájdalom tört rá, hogy fél órán át nem lehetett lelket verni bele. Nem tűrte, hogy bármi érintse száját, csak ordított hatalmas krokodil könnyekkel, míg már az önkívületi állapot határán állt, aztán hányni kezdett, fulladozni, azt sem tudtam mit kezdjek vele. Kétségbeesésembe hideg vízzel mostam meg az arcát, hogy térjen magához. Sikerrel jártam, mert néhány másodpercre elhallgatott  s meglepődésében végre lereagálta, hogy az ölemben van és vigasztalni próbálom. Sok ringatással és énekléssel kissé lecsillapodott, még fél órát kapkodott a levegő után, aztán nagy nehezen elaludt. Borzalmas ezt a kínlódást végignézni. És még a fájdalomcsillapító sem segít szegénykén. Csak bágyadt, zsimbi, nem játszik, nem nevet., nem eszik... alig lehet kedvében járni..... :(

One step closer

Tehát, a kiságyba szoktatás egy nagy csőd minálunk.... DEEEEEE, talán megkaptuk a sikert titkát. 

A krokodil segített, míg segített, de a körülmények miatt (hűlés, utazás) hatását vesztette, és bizony Zsolti már krokodillal sem hajlandó kiságyban aludni. Mi több a kiságy lett A Mumus.

Zuracskámmal a kétségbeesés határán állunk már egy ideje s azon morfondíroztunk, hogy talán, ha megadjuk a lehetőséget, hogy Zsolti kijöhessen az ágyból, akkor barátságosabbá válik az ágyikó. Így hát tegnap Attilám Zsoltika segítségével kiműtött három lécet a védőrácsból. Én nem voltam itthon, de mikor hazajöttem Zsolti büszkén mutatta, hogy hogyan szerelt apjával. Így vettem észre A Lyukat is. Kicsi Tücsök hosszan koketált a változással, de a világért sem mászott volna be az ágyba. Egyszer csak Mádi mama fogta magát s betette a kicsit az ágyba. Ő azonnal jajveszékelt, mi meg hamar megmutattuk neki a cselt. Kellett volna lássátok a felfedezés örömét az arcán! Ült az ágy szélén, lógatta a lábát, majd lemászott, csak azért, hogy hamar visszamászhasson, s ismételte ezt a jelenetet a végtelenségig néhány "örömömben körbefutom a házat" gesztussal fűszerezve. Könny szökött a szemembe: az én fiam önszántából bemászik a kiságyba!!!!

Aztán fürdetés alatt ágyneműt cseréltem s betettem a tücsök kedvenc autós/macis/építőkockás lepedőjét (Réka Tweetys ötlete ihletett), így altatáskor hosszan eljátszottunk Zsoltival a kiságyban: ismerkedtünk a lepedő mintáival, rajzfilmet néztünk, meghúztuk a zenélő hold csillagját, hogy zenéljen, stb. Elaludni azonban nem mert a kiságyban. Kisétáltunk hát a Lyukon s elaludtunk a nagy ágyban. Azazhogy ő igen, mire én szépen visszacsentem a kis lurkót a helyére. Reggelig nem volt baj. Néhányszor felsírt, de amúgy nyugodtan, mélyen aludt.... ÉS MI IS!!!!! :D

Reggel a tejcsit is ott fogyasztotta, aztán hirtelen észrevette hol van s nekikezdett bömbölni. A nagy sírás közepette szépen kisétáltattam a Lyukon, segítettem felmászni a nagyágyba, hogy lássa van megoldás, nem kell kétségbeesni. Nem is adott jelentőséget a dolognak, aludt tovább 10-ig!!!!

Ma Bence is megtekintette a Lyukat és nagy előszeretettel nevezte ki a kiságyat igazi vagány kuckónak. A negyven perc alatt, míg nálunk volt, végig ott ücsörgött a kiságyban. Tücsköm persze ezt élvezte, felmászott Bence mellé és együtt játszottak. Bence tudniillik az én unokaöcsém és egyben Zsolti nagy mintaképe, kedvenc barátja. Jut eszembe: kellett volna látni, hogy bújt hozzá szerdán! Bence a földön hevert, mikor Zsolti odament hozzá, letérdelt mellé, rámászott, homlokát odatette Bence arcához (ez Tücsöknél a puszi), majd bújt és hízelgett, azt sem tudta, hogy fejezze ki szeretetét unokatestvére iránt. Bence mosolyogva tűrte az egészet és büszkén vette tudomásul, hogy őt nagyon szeretik a gyerekek... :) Szóval az, hogy Bence olyan hosszasan üldögélt a kiságyban, biztosan nagyot emelt az ágy rangján. Mondtam is Bencének, legközelebb mikor jön, akkor is segítenie kell, hogy Tücsök megszeresse a kiságyat. Természetesen, unokaöcsém cseppet sem ellenkezett.. :)

Így hát én azt mondom, van remény. Lássuk lesz-e sikere a Lyuknak, de ha nem..... huhh, akkor nem tudom, mihez kezdünk....

Hibánk legyen tanulság másnak: nincs az az érv amiért érdemes lenne megengedni, hogy a 9 hónaposnál nagyobb gyerek a szülővel aludjon (megjegyzem, elég egy éjszaka engedni a dolognak s máris következnek a bajok!!!!).

Érti

A múlt héten döbbenten vettem tudomásul, hogy tücsök messze több mindent ért, mint gondoltam volna.... Ha könyvet nézünk s kérem mutasson meg dolgokat a képeken megmutatja, feltéve, ha van kedve rá. Megmutatja a napot, fát, labdát, pillangót, madarat, mókust, nyuszit és még sorolhatnám. A párkereső memokártyákkal is szépen eljátszik; ha olyan kedve van, megmutatja a képek párját. De mindennapi beszélgetéseinket is ügyesen értelmezi már: ha azt mondom neki, menj szaladj be a szobába szépen s ülj le az asztalkádhoz, végrehajtja, és türelmesen megvárja, hogy behozzam neki az ebédet. Azt is érti, hogy ne-ne, azt is hogy na-na (nem kell neki kifejteni, mert tudja, hogy azonnal abba kell hagyni a tevékenységet mit folytat), s ha kérem, fogja meg a kezem séta közben, akkor azonnal nyújtja kis kacsóját. Mindebből hát arra kell következtetnem, hogy annak ellenére, hogy nem mond szavakat, ő bizony érti a mi szavainkat. Figyelnem kell hát, hogy mit és hogyan mondok a környezetében.

Az alvással viszont komoly gondunk van. Nem akar az ágyában aludni. De még az altatási ceremóniáknak is cirkuszol. A héten nekiláttam visszaszoktatni az ágyába, de sajnos bújnak a szemfogai és olyan keservesen, vigasztalhatatlanul sír fel éjszakánként, hogy elhalasztottam a szoktatást....

Amúgy nagyon anyás lett az utóbbi időszakban.... sok mindentől megijed, gyakran látni rajta, hogy fél (például ha az alsó szomszédék veszekednek) és folyton ölben lenne. Kissé aggódom, hogy fogja viselni a testvérke érkezését....

És bizony kell látni, hogy tücsök mekkorát nőtt. Nekem is, ki mindennap látom őt, feltűnik, hogy mennyire megnyúlt. Szép hosszú, izmos lábai vannak, megnőttek az ujjai, egyre több a nagyfiús gesztusa, szóval már nem baba, hanem igazi kis legény. Imád pelus nélkül lenni, de nem hajlandó bilire ülni.... hát meg is szentelte a szőnyegeket, mondanom sem kell.... 

És egyre nehezebb lefoglalni őt. Unatkozik bent a házban, alig várja, hogy sétálni menjünk (én is), akkor meg nagyokat szaladgál, lépcsőzik, csúszdázni is megtanult, csak éppen autózni vagy motorozni nem hajlandó, pedig mindig megcsodálja más gyerekek járgányait....

No ez a helyzet minálunk. Végre lejárt a szesszió... jön a tavasz... na jó, mindjárt jön a tavasz, úgyhogy jobb a hangulatom és játszani is több kedvem van... Csak sütne a nap, mert már nagyon elegem van a borús, hideg időjárásból....

Boldog!!!!

Ma végre láttuk pocaklakó babát. És szééééép (már amennyire egy eco szép lehet).... és egészséges, hála Istennek,.... és nagyocska.... és ami a legjobb, hogy VAN és nődögél ügyesen: 13-14 hetes...... és a talpacskája 1,3 cm hosszú :) Nem kell mondanom, hogy amint kiléptünk doki irodájából örömkönnyek szöktek a szemembe: ismét lesz babánk!!!! :)

Hát ilyen is van

Nem vagyok ijedős típus, ha az egészségemről van szó, de terhesség alatt úgy látszik, ez megváltozik. Jobbnak látom, hogy rosszullétkor azonnal orvoshoz menjek, minthogy túl késő legyen és a helyzet esetleg a baba rovására legyen...

Már hétfő óta panaszkodom kemény szédülésről. De nem adtam túl nagy jelentőséget neki, ugyanis nem aludtam sokat (hétvégén vizsgadogákat írtam), ráadásul már holnap ellenőrzésre kell mennem család orvoshoz és nőgyógyászhoz egyaránt. Na, de ma hajnalban, mikor Zsolti felsírt, alig tudtam felemelni a fejem a szédüléstől. Felkeltettem Attilát, kérdem ő szédül-e (csak ki akartam zárni a szénmonoxid változatot), persze ő nem érzett semmit. Elmentem volna hát vízért, gondoltam az jót tesz, csak éppen úgy megszédültem, hogy leestem. Tettük-vettük, mi a bánat lehet, de mikor már erős hányinger is utolért, azt mondtam sürgősségire megyünk, nehogy a babával legyen gond.

A nőgyógyászatra felérve egy rendkívül kedves magyar doki néni és asszisztens néni vett kezelésbe. Megnézték babát, én is hallottam szívverését és a buksiját is láttam. Ő rendben van hála Istennek. Nekem viszont a kálcium szintem esett le s attól lettem rosszul. Adtak is vénásan egy fél fiolányi kálciumoldatot s hazaküldtek. Most már jobban vagyok, csak kicsit szédülök.

Mindenesetre nagyon megijedtem, és örülök, hogy babóccal minden rendben... :)

Az ígért beszámoló

Szóval, szesszió kellős közepén elmentünk Pestre sógornőékhez és remekül telt!

Zsolti rendkívül jól bírta az odautazást. Éjjel kocsikáztunk, így az út nagy részét átaludta, mikor meg 5 körül felébredt, nevetgélve bámulta a közlekedő autók lámpáit, a szemaforokat, s mutogatott hol jobbra, hol balra. Pestre érve megint elaludt, így csak egy takaróba burkolva rohantunk fel vele Juditékhoz, remélve, hogy tovább alszik. Kis sírás, kis nyüszítés, majd mindketten, úgy ahogy voltunk: keresztben az ágyban, ruhástól, jó nagyot durmoltunk. Mikor végre felkeltünk Zsolti meglepődve nézett körül, az ujjamat fogta, úgy fedezte fel az új helyet, majd mikor Bogit, Botondkát, meg a sok szép felfedezni való játékot meglátta azonnal beletörődött, hogy nem otthon van.

Mi babalátogattunk is egyben, mert amióta Botond megszületett, még nem jutottunk el Pestre vizitbe. El voltunk ragadtatva a kis úrfitól és dundus cubákjaitól. :) 

Egy három éves, egy másfél éves és egy hat hónapos társaságában vidáman zajlik az élet. A nagyobbacskák jól elvoltak egymással, a picurral meg kész élvezet volt babázni. Bogi folyton kényeztetett engem, fésült, csatokat tett a hajamba, én meg olvadtam kezei közt, mert imádom, ha valaki a hajamat birizgálja. Zsoltika hét elején alig igényelt figyelmet, egyedül vagy Boglárral játszott, a hét második felében viszont anyámasszony katonáját játszott s folyton az ölembe kívánkozott. Botondkának meg mind szurkoltunk, hogy forduljon már át hátról hasra, mert szegény egy hajszálra van az eseménytől s rendkívül fel tud mérgelődni, hogy nem sikerül neki....

Juditékkal mindig jól telik. Talál a szó, van miről beszélgetni, tudunk szórakozni, és mindig tesznek róla, hogy otthon érezzük magunkat náluk.

Na és végre eljutottunk az állatkertbe és LÁTTAM ZSIRÁFOT (csak a kék nyelvét nem). Nagyon poénos volt, hogy amint bementem a zsiráfházba, majd sarkon is fordultam a nagyon erős istálló szag miatt (ti. az én elképzeléseimben a zsiráfnak nincs szaga :). De erőt vettem magamon s megismerkedtem ezekkel a gyönyörű állatokkal, meg az orrszarvúval, az elefánttal, vízilovat nem láttam, de láttam jegesmedvét, pingvint és fókát. Sőt fóka-showt is láttunk mielőtt eljöttünk volna, ugyanis épp etették őket. Ja, meg láttunk szebbnél szebb madarakat és azt hiszem ezek tetszettek a legjobban Zsoltinak. A hosszú állatkerti séta végén, én Zsoltival a nyakamban, Attila Bogival a nyakában hazaindultunk, közben pedig szállingózott a hó.

Másnap Zalába mentünk édesapámhoz látogatóba. Ott sem maradt el a kényeztetés, termálfürdőzni mentünk. Nekem nagyon-nagyon tetszett és meghagytam Attilának, hogy bizony még jönni kell termálfürdőzni. Zsoltinak is tetszett, csak hamar elbágyadt. Elhagyta magát s mi csak úsztattuk, áztattuk, ameddig csak tudtuk. Hazatérve remek hangulata volt, játszott Sándor tatával, s nem aludt el könnyen. Ám éjjel jött a baj. Fulladozó, öklendező köhögés, rengeteg felsírás és még az ágyból is leesett. Másnap rohant is  apum C vitaminért, orrcseppért, hiszen sejtettük, hogy ez egy hűlés kezdete és elejét akartuk venni. Úgy tűnik Zsolti is ugyanolyan érzékeny az autós fűtésre mint én, ráadásul érkezésünkre Botondka is összeszedett egy vírust, így vártuk, hogy Zsolti is lerobban. De Zsolti hősiesen bírta. Pestre visszatérve nem is tűnt betegnek, az első taknyolásnál pedig Jutka nénje kezelésbe vette és jól ki orrszívózta orrocskáját. Nekem már horror volt ez a tevékenység, mert fiam nagyon hisztizik, de Judit annál bátrabb s engem is felbátorított, hogy már pedig orrszívózni kell.

A hazaindulás vitás volt. Én maradtam volna még Zsoltira való tekintettel, Attilám viszont sietett haza, és hát Zsolti persze végig zsimbelte az utat, így nem egyszer álltunk meg tanácstalanul, hogy folytassuk-e az utazást, vagy térjünk vissza. Végül sok megállással, sírással, vigasztalással és aggódással hazaértünk. Csak a számtáblánkat hagytuk el.

Körülményes volt az utolsó nap, de ettől eltekintve remekül telt! Én mindig jól érzem magam sógornőéknél és úgy tűnt, hogy Zsoltinak is nagyon tetszett.... :)