Zajlik az élet

Most minden pillanatomat a dolgozatírás okozta stressz határozza meg. A mesterin borzasztó gyorsasággal közelít a leadási határidő, én meg borzasztó lassúsággal haladok munkámban. Ettől folyton ideges vagyok és egyáltalán nem tudom elképzelni, hogyan tudnék három hét alatt a végére jutni a dolognak. Ezért nincs se  időm, se türelmem írni ide. De attól még történnek velünk dolgok.

Múlt héten Zsolti többnyire Krisztináéknál tartózkodott Mádi mamával, hogy én tudjak írni (nem jártam túl nagy sikerrel, de legalább beindult a folyamat). Egy este elvittük Tücsköt focira - tátá focizott, mi néztük. Aztán a party végén beengedtük Zsoltit a focipályára. Húúúú, kellett volna látni azt a pöttöm embert, amint elcsodálkozott a nagy üres tér közepén!!! Azt sem tudta melyik színes vonalat kövesse szaladgálás közben. Este 10 óra volt, ő meg csak ropta a köröket az üres focipályán, keresztbe-kasul. Másnap az uszodába mentünk el vele. Szerette is, meg nem is. Kicsit ijesztőnek tűnt neki a mély víz, de a pancsolás gondolata nagyon vonzotta. Ennek örömére tegnap a vikkendre vittem el reggeli séta helyett. No, ott volt aztán öröm! A legkisebb medence el volt kerítve, de a nagyobbik nem és csak nagyon kevés vizet hagytak benne, hogy tudjon átmelegedni. Az egész komplexumban ötvenen ha voltunk, miből vagy tíz gyerek, de abból is csak három pancsolt, köztük az én fiam. Egy órán át pancsolt a medencében, esze ágában sem volt kijönni bár legalább 2 percre. Mikor már annyira éhes volt és fáradt, hogy nem bírt magával, kikívánkozott, de jó adag pufuléc után, már szaladt volna is tovább a különbnél különb játékokhoz. Nagyon rövid játék után viszont betuszkoltam a babakocsiba, mert tudtam, hogy hosszú az út hazáig s reméltem nem alszik el útközben. Mondanom sem kell, hogy az utolsó előtti buszmegállóban koppant le a szeme, így volt ám buli, míg hátizsák, napozó törülköző mellett az alvó kölkött felcipeltem a harmadik emeletre, ahol konstatáltam, hogy egy harmadik kéz is elkellene, hogy ajtót tudjak nyitni.

Közben változtak az alvási rituáléink. Újabban kezd 8 körül felkelni a kicsi, a déli három óra alvás is felére csökkent, de az esti elalvási idő is előbbre jött 11 óráról 9-10 órára. Ez mind nem baj, mert a reggeli séta is így korábbra tevődik, amikor még nincs olyan nagy meleg, és bizony Zsolti nem szeret a melegben sétálni (zsimbel és kedvtelen - teljesen megértem).

Még egy nagy változás, hogy Zsolti rájött hogyan kell kényeskedni. Nagy előszeretettel űzi a műfajt, amit én nem díjazok túlzottan. Remélem hamar elmúlik ez a fázis, közben pedig igyekszünk nem túl nagy jelentőséget adni a hiszti jeleneteknek.

Ennyit, röviden, az elmúlt 5 napról. :)

Ja, és még egy annyit, hogy az ifjúsági ágyas trükk bevált. Azóta is Zsolti egyedül aslzik, mindenféle különösebb gond nélkül, az ő autós ágyneműs, saját, vadiúj ágyikójában!  :)

Jó hírek

Tegnap voltunk dokinál és hála Istennek jó híreket kaptunk. Nincs semmi olyan fizikai elváltozás Ferkónál, ami azt sugallná, hogy érintette őt a pajzsmirigy alúlműködésem. Mikor elpityeregtem magam örömömben, csodálkozva nézett rám doki, majd a legnagyobb türelemmel és megértéssel elmagyarázta, hogy mit jelent az én kondícióm, hogyan érinthetné a babát, milyen jelei lennének, majd megnyugtatott, hogy a babák annál rezisztensebbek, minthogy ilyen hamar beadják a derekukat egy rendellenességnek. Elmondta mit lát ő most s hogy abból semmi nem jelzi, hogy a babának bármi baja volna. Lelkemre kötötte, hogy ne dőljek be mindennek, mi az interneten olvasható, hogy ne ijedjek meg az endokrinológustól, mert az ő célja is csak az, hogy én komolyan vegyem a kezelést, s hogy nyugodjak meg, mert nincs okom aggódalomra. Komolyan mondom, ez a nőgyógyász egy aranyember. Tudjátok, az, ahogy komolyan vette ijedelmemet és amilyen szeretettel mondott el minden infót amire nekem szükségem volt..... hát.... ezt biztos nem az egyetemen tanulta. Eddig is nagyon tiszteltem őt és száz százalékosan bíztam benne, de most megint nagyot nőtt a szememben.

Na és végre lejárt életem leghosszabb három hete és bizakodva simíthatom hatalmas pocakomat. Most már tudom ki lakik benne, ugyanis láttam a kicsi arcát és azt, amint hadonászott apró kezeivel. Már most szép ez a pincur! És mindjárt itt az idő s lesz nekem két kis tücsköm, akit szerethetek! :)

Zenész fiam

Igazi szeretet

Ma költözős nap volt. Elkészült Zsolti ifjúsági ágya s hogy beférjen, az egész szobát át kellett rendezni. Már egy hete lebeszéltük, hogy mára ez a program, de nyilván valami mindig felborítja terveinket. Este fél 7-kor már türelmetlenül telefonáltam rá az uramra, zsörtölve, hogy igyekezni kéne, mert nem akarom, hogy este 10-kor mozgassuk a dolgokat. Közben Bence hozzánk jött délután, de éjszakára nem maradhatott nálunk, mert esemény volt odahaza. Így hát nem sokkal 8 után sógorom is megérkezett, hogy hazavigye fiát, csak Krisztinát is meg kellett várni. Hívom Krisztinát, mi a helyzet, hogy lesz, mint lesz, hol marad olyan sokáig, mire az ő válasza: most jövök. Hívom uramat ismét, "na mi lesz már, jösz-e végre", válasza ugyanaz: mindjárt jövök. Kezdtem nagyon elégedetlenkedni, szokásosan zsimbelni az ügy miatt és közel álltam a hisztihez, mikor megérkezett Krisztina Katával. Sógorom máris indulni akart, hisz elméletileg 9-re haza akartak érni, de nővérem igencsak ráérős volt. (Mi Mádi mamával egyáltalán nem bántuk, addig is legalább együtt volt a család!) Az én uram pedig csak nem érkezett... Telt, múlt az idő s jó késő volt, mire végre hazaért Attilám. Megkértem Imre sógort segítsen, aztán Krisztina is eltűnt.... kezdett furává válni az egész. Ki is kukucskáltam a lépcsőházba, hát látom érkezni felfele az ágyat és rajta ismét meglepetés. Na mi lehetett az? Ugye, egyből kitaláljátok, hogy nővérem és férjecském összejátszottak, és sikerült nekik megint teljesen váratlanul meglepni engem zsiráfos-elefántos-teknősös díszítésekkel. Igen bizony, ahogy annak idején a bölcsővel, majd a szekrénnyel megleptek, most is rászedtek. Ezért volt a nagy késés, a nagy köd, mert hát Krisztinát titokban el kellett vinni ágyat festeni, a rajzokat le kellet lakkozni, az meg kellet száradjon, uram elhozta előbb Krisztinát és Katát s csak azután az ágyat....  Mondanom sem kell, hogy a mosolyom a fülemig ért.  Gyönyörű az ágy! Szebbet el sem tudnék képzelni!  És Zsolti máris benne piheg :) Drukkoljatok, hogy probléma nélkül átszokjon az új ágyikójába!

Édi dédik

Nnnna szóval, van nekem egy fenomenális Ervin tatám és egy fenomenális Ilonka mamám. Mindketten elmúlták már a hetvenet, de senki nem mondaná meg róluk, olyan elevenek. Tata a beteg keze ellenére is a család ezermestere, "multilátérál-dézvoltát" művésze: remek festő, színész és énekes (tényleg az!!),  és még kitűnő bébiszitter-segéd is; mama pedig a csodálatos bébiszitter, aki mindig ráér gondozni valamelyik dédunokát, miközben villámgyorsan rendet is teremt és ebédet főz (mindezt törött hátgerinccel és úgy, hogy a kölyök fülig érő mosollyal élvez minden együtt töltött percet). Nővéremmel és velem is  mindig rengeteget foglalkoztak, megannyi szép élményünk van velük, tanítottak, neveltek, szerettek, mindig segítettek, ahogy csak tudtak (még a macskámat is átvállalták Zsolti érkezésekor). Tini korunkban, mikor felnőtt életünkről álmodoztunk, mindig elmondtuk Krisztinával, hogy reméljük, a mi gyerekeink is ismerhetik majd mamáékat. Álmunk valóra vált és nem is akárhogy. Gyerekeink ide s tova vannak mamáékért és hála Istennek részesülhetnek bőven az ő szeretetükben. Erre példát adott ma is Zsolti, mikor a tömbházuk előtti sétányon sétálva értésemre adta, hogy ő fel akar menni mamáékhoz. Minden sétánk alkalmával, Zsolti hatalmas mosollyal szalad lépcsőházuk ajtajához, 66x megmássza a három kicsi lépcsőt, az ajtót paskolja és jelzi, hogy nekünk oda be kell menni. Ma násznagynémmal és sógornőjével sétáltam, de Zsolti ismét a lépcsőházhoz kanyarodott, eljátszotta a szokásos rituálét és várta, hogy meglátogassuk tatáékat. Próbáltam elterelni figyelmét, hisz nem voltunk magunkra, de nem lehetett. Végső elkeseredésében kicsi fiam felmászott egyedül a három lépcsőn, ismét az ajtót ütögette és pici mutatóujjával a kaputelefonra mutatott, hogy csengessek már be végre. Nem lehetett ellenállni. Zsolti boldog volt. Gondoltam, szólok mamának, hogy intsen egyet (ugye kecske is, káposzta is), na de neeeeeem. Az én fiamnak ennyi nem volt elég. Meglátta mamát és a macskát az ablakban s visongva futott is vissza az ajtóhoz, hogy menjünk már be. Nem láttam értelmét, hogy tovább ellenálljak, elköszöntem barátnőimtől és felmentünk "Ervin mamáékhoz" (Bence szokta így mondani). Zsoltival madarat lehetett volna fogatni: visongott, nevetett, futkározott örömében, mama és tata boldogan mosolyogtak rá, én meg élveztem a jelenetet, mi nagyonis saját gyerekkori emlékeimet juttatta eszembe....

Amíg élek, nem fogom elfelejteni mama diszkrét parfüm illatát és azt, hogy 7x7=49!

És azt sem fogom elfelejteni soha, hogy tata minden vasárnap inget, nyakkendőt visel, meg hogy a "szél becsapta a budiajtót"!

Friss képek

itt