"gyöngyszemek"

Zsolti a tegnap este: - Sötétség van. (meggyúl a lámpa a lépcsőházban) Kisütött a villany! :)

Ferkó tegnap szorongatott valamit a markában és huncutul odahozta nekem és a tenyerembe tette. Mondom neki: -Mit hoztál nekem Ferkó? Zsolti azonnal felállt az asztalától, odajött hozzám kérdezve: - Mit hozol neked Ferkó? (amúgy csak egy kis összegyűrt sztaniol darab volt :)

Ja és Ferkó ha zenét hall, azonnal tapsolni kezd. :)

Néhány szóban

Ferkó már tapsol és tájt is integet, reagál a nevére és intésekre, imád locsi-pocsilni, labdázni, játékautót TOLOGATNI!!!!! és kereket forgatni, babrálni.

Zsolti ha megszídódik, huncutkodva próbálja elkacagni, nem tudom eldönteni, érti-e ilyenkor a szidás lényegét. Egyre szebben konverzál az én nagy örömömre. Ő is imád locsizni és az új, piros szandáljában minden nap kiszakít egy pár zoknit.

:)

Az Update-ból kimaradt:

Az utóbbi időben Zsolti folyton a szürke, átmeneti, a mostani melegekhez képest mindenképp borzalmasan meleg cipőjét kérte, ha kimentünk valahová. Ferkónak, pedig egy Zsoltitól megmaradt cipő sem jó, csak a téliek, ezért a kölköt zokniban vagy mezítláb hagytuk császkálni játszótéren, homokozóban, bárhol. Tegnap kissé megelégeltük édesanyával a helyzetet és mami felajánlotta, hogy vesz a gyerekeknek egy-egy normális cipőt. Hát, természetesen nem utasítottam vissza, főleg, hogy mindkét szandál, amit vettem tavasszal Zsoltinak elszakadt és Ferkó is egyre többet akár kimászni a kocsiból.... A kicsinek nagyon nehezen kaptunk cipőt, ugyanis borzasztó torkos lába van és egyszerűen nem tudom felhúzni a cipellőket lábacskájára. Végül, nagy nehezen, kaptunk egy kis szandált, ami oldalt teljesen kinyitható, így simán behelyezem a lábát és a tépőzárral az ő méretére igazítom. Zsoltival más volt a gond: nem volt hajlandó felpróbálni egy cipőt sem. Mikor már kezdett elszakadni a cérnánk, Zsolti el kezdte mondikálni, hogy Piros csizmát tátának! Na ennyi kellett maminak és nekem, eldöntöttük, hogy felpróbáltatunk vele egy bordó-piros szandált. Csodák csodája: az úrfi megengedte. Kérdem az eladónőt, más színben nincs, mondja van bézsben, de édesanya rámszólt, hogy ez volt a Zsolti választása, kvázi kérése, nem ártana tiszteletben tartani. Igazat adtam neki és így lett Zsoltinak piros szandálja, amit nagyon imád. Még ma is mosolyogva mondta nekem,  mikor sétára készülődtünk, hogy Húzzuk fel a piros szandált!

Ja és ma csokitortát sütöttünk ketten Zsoltival, Kavarom a levesem stílusban diszítettük (értsd csiga formában) és a Krisztina receptjét követve végre sikerült elkészítenem életem első tökéletes állagú piskótáját.

Még egy édes jelenet a mai napra: mikor adtam fel a pelust Zsoltira, azt mondja nekem az úrfi Állj meg, na!... hát mit mondjak.... magamra ismertem... 

Na és ami még elmondandó, hogy Ferkó nincs valami jól... Remélem csak a fogbújás kavar be az úrfinak, de nekem úgy tűnik, nincs jól a kisfiú: zsimbes, aluszékony, sokat fekszik a földön és még vannak olyan gesztusai, amik szokatlanok és amik bennem azt a gyanút keltik, hogy valami nincs rendben vele. Tényleg nagyon remélem, hogy csak a fogacskájától van mindez....

Update

Nagyképű leszek: kedd óta elméletileg kommunikációs és közkapcsolati szakértő is lettem.... Rengeteget kínlódtam ezért a licensz vizsgáért. 2008 óta hanyagolom és most azt mondtam, muszáj letudnom már, mert idegesít, hogy egy folyamatot lezáratlanul hagytam. Persze a lehető legrosszab évet választottam. Kb. 3x írtam újra a dolgozatomat, hogy megfeleljen az idéni követelményeknek, 2 hét alatt kellett bevágnom úgy 400 oldalnyi tananyagot, sok fejetlenséggel és utolsó percbeni rohangálással járt az egész, mert semmi sem ment úgy (már az egyetem szintjén sem), ahogy az kellet volna menjen. Na de lényeg a lényeg: az írásbeli vizsgám meglepően jól ment (a befektetett tanulási időhöz képest) és nyolcast kaptam, ám a dolgozat védésemen nem sikerült egy hullámhosszon lennem a szakma romániai atyaúristennőjével, Coman Cristinával, aki a védésen kvázi szétszedett és majdhogynem a pofámba vágta a dolgozatot nagy elégedetlenségében (mert nem arról szólt a dolgozatom, mint ő hitte a cím alapján). Jó, én is fáradt voltam és nem volt életem legjobb prezentációja, de abban biztos vagyok, hogy nem annyit ér dolgozatom, mint aminek ez a nő tekintette. És főleg nem két apró gyermek mellet, két hét alatt megírva, hosszú és naprakész könyvészettel. Én nem szégyellem írásomat, sőt büszke vagyok rá, hogy képes voltam létrehozni körülményeim közt. Na, de ezt más nem így látta, így 8,66-ot kaptam a védésen (nagyon számítottam egy 9,50-re). A végső eredmény tehát 8,33, ami nem egy rossz jegy, de marad a keserű szájíz, hogy nem voltam képes megvédeni több hónapnyi lelkiismeretes munkámat, családomtól ellopott időmet, gyerekeimtől megvont törődést.... Ez van. Kész. Lejárt. És hogy ez mind megtörténhetett családom, barátaim segítségének köszönhető. Köszönöm Édesanya, Ilonka mama és Ervin tata, köszönöm Krisztináék, köszönöm Tünde és Karesz, Emese, Eszter, Nagyi, dédiék, köszönöm Fülöp Otília, Ungár Judit, Imre Attila, na és különösen köszönöm Attilám, Zsoltom és Ferkóm a segítséget, bíztatást, türelmet, jó indulatot. Nélkületek ezt a vizsgát, nem tudtam volna lebonyolítani.

Más témára térve, el kell mondanom, hogy Zsolti egyre ügyesebb és ügyesebb. Ugye, két hétig Krisztináéknál tartózkodott, ahol rengeteget fejlődött. Egyre jobban értekezünk, szépen beszélget és   ami egy nagyon új dolog: mikor játszik, mondikál magában. Ma pedig azon lepődtem meg, hogy milyen ügyesen festeget. Elővettünk egy kifestőst, ő meg azt mondta Kifestem a virágot kékre! és vette a ceruzáját és nagy odafigyeléssel festegett, hogy nehogy kimenjen a vonalból. Az első szirom minden túlzás nélkül tökéletesre sikerült, a második sziromnál ici-picit kiment a vonalból, mire ő Ez nem sikerült! és összefirkálta művét. Aztán továbbra is próbálkozott, de még nincs türelme hosszan bíbelődni ezzel. Ami viszont engem ledöbbent, hogy egyáltalán képes pár perc erejéig erre figyelni és SIKERREL JÁRNI (jogtalanul elégedetlenkedik) és ami nagy örömet szerez: már nem reszket a keze (régebb írtam, hogy festegetéskor erősen reszket a keze). Mindkét kezét használja egyelőre és ugyanolyan ügyességgel, de talán nagyobb előszeretettel a bal kezét. Még annyit Zsoltiról, hogy az elmúlt hetekben nagyon hisztis volt, alíg lehetett bírni vele, de amióta nem kell elmennie itthonról minden nap, lenyugódott és sokkal-sokkal kezelhetőbbé vált (jól sejtettem én, hogy a dacolás annak a jele, hogy elküldöm itthonról).

Ferkóról meg azt kell elmondani, hogy egyre ügyesebben jár-kel, most már sietni is tud. Fel-le közlekedik az ágyról, felül a Zsolti lábbal hajthatós autójára (mindezt egyedül), sőt, a múlt héten felmászott a földre helyezett fénymásolónkra, onnan a székre és már készült tovább mászkálni csak közbeszóltam. Kezd játszani a nyelvével, utánoz engem, ha kiöltöm vagy más nyelvgyakorlatokat végzek, galagyol magában és magyaráz, hej, de hogy magyaráz. Mikor akarja, megmutatja, hol az orrom, szám, szemem. Mindemellet sokat kedveskedik, huncutkodik (nagyon jó humorérzéke van), kukucsizik és eszik, mint Micimackó, reggeltől estig megállás nélkül, pocakja feneketlen gödör. :)

Az én kedvenc három pasasom :)

....

Zsolti szlogenje újabban: "Nem adom, az enyém!"
Ferkó, ha kisautót lát azonnal rázendít, hogy: "Bvrumm-bvrumm!"

gyöngyszemek Zsoltitól

pástémos kenyér
kacikabogár
veklár (lekvár)
fürdésből kijőve: "Nadon-nadon fázom és a szárnyacskám is elázott, nem működik, tönkrement!" (Bogyó és Babóca)