Update

Nagyképű leszek: kedd óta elméletileg kommunikációs és közkapcsolati szakértő is lettem.... Rengeteget kínlódtam ezért a licensz vizsgáért. 2008 óta hanyagolom és most azt mondtam, muszáj letudnom már, mert idegesít, hogy egy folyamatot lezáratlanul hagytam. Persze a lehető legrosszab évet választottam. Kb. 3x írtam újra a dolgozatomat, hogy megfeleljen az idéni követelményeknek, 2 hét alatt kellett bevágnom úgy 400 oldalnyi tananyagot, sok fejetlenséggel és utolsó percbeni rohangálással járt az egész, mert semmi sem ment úgy (már az egyetem szintjén sem), ahogy az kellet volna menjen. Na de lényeg a lényeg: az írásbeli vizsgám meglepően jól ment (a befektetett tanulási időhöz képest) és nyolcast kaptam, ám a dolgozat védésemen nem sikerült egy hullámhosszon lennem a szakma romániai atyaúristennőjével, Coman Cristinával, aki a védésen kvázi szétszedett és majdhogynem a pofámba vágta a dolgozatot nagy elégedetlenségében (mert nem arról szólt a dolgozatom, mint ő hitte a cím alapján). Jó, én is fáradt voltam és nem volt életem legjobb prezentációja, de abban biztos vagyok, hogy nem annyit ér dolgozatom, mint aminek ez a nő tekintette. És főleg nem két apró gyermek mellet, két hét alatt megírva, hosszú és naprakész könyvészettel. Én nem szégyellem írásomat, sőt büszke vagyok rá, hogy képes voltam létrehozni körülményeim közt. Na, de ezt más nem így látta, így 8,66-ot kaptam a védésen (nagyon számítottam egy 9,50-re). A végső eredmény tehát 8,33, ami nem egy rossz jegy, de marad a keserű szájíz, hogy nem voltam képes megvédeni több hónapnyi lelkiismeretes munkámat, családomtól ellopott időmet, gyerekeimtől megvont törődést.... Ez van. Kész. Lejárt. És hogy ez mind megtörténhetett családom, barátaim segítségének köszönhető. Köszönöm Édesanya, Ilonka mama és Ervin tata, köszönöm Krisztináék, köszönöm Tünde és Karesz, Emese, Eszter, Nagyi, dédiék, köszönöm Fülöp Otília, Ungár Judit, Imre Attila, na és különösen köszönöm Attilám, Zsoltom és Ferkóm a segítséget, bíztatást, türelmet, jó indulatot. Nélkületek ezt a vizsgát, nem tudtam volna lebonyolítani.

Más témára térve, el kell mondanom, hogy Zsolti egyre ügyesebb és ügyesebb. Ugye, két hétig Krisztináéknál tartózkodott, ahol rengeteget fejlődött. Egyre jobban értekezünk, szépen beszélget és   ami egy nagyon új dolog: mikor játszik, mondikál magában. Ma pedig azon lepődtem meg, hogy milyen ügyesen festeget. Elővettünk egy kifestőst, ő meg azt mondta Kifestem a virágot kékre! és vette a ceruzáját és nagy odafigyeléssel festegett, hogy nehogy kimenjen a vonalból. Az első szirom minden túlzás nélkül tökéletesre sikerült, a második sziromnál ici-picit kiment a vonalból, mire ő Ez nem sikerült! és összefirkálta művét. Aztán továbbra is próbálkozott, de még nincs türelme hosszan bíbelődni ezzel. Ami viszont engem ledöbbent, hogy egyáltalán képes pár perc erejéig erre figyelni és SIKERREL JÁRNI (jogtalanul elégedetlenkedik) és ami nagy örömet szerez: már nem reszket a keze (régebb írtam, hogy festegetéskor erősen reszket a keze). Mindkét kezét használja egyelőre és ugyanolyan ügyességgel, de talán nagyobb előszeretettel a bal kezét. Még annyit Zsoltiról, hogy az elmúlt hetekben nagyon hisztis volt, alíg lehetett bírni vele, de amióta nem kell elmennie itthonról minden nap, lenyugódott és sokkal-sokkal kezelhetőbbé vált (jól sejtettem én, hogy a dacolás annak a jele, hogy elküldöm itthonról).

Ferkóról meg azt kell elmondani, hogy egyre ügyesebben jár-kel, most már sietni is tud. Fel-le közlekedik az ágyról, felül a Zsolti lábbal hajthatós autójára (mindezt egyedül), sőt, a múlt héten felmászott a földre helyezett fénymásolónkra, onnan a székre és már készült tovább mászkálni csak közbeszóltam. Kezd játszani a nyelvével, utánoz engem, ha kiöltöm vagy más nyelvgyakorlatokat végzek, galagyol magában és magyaráz, hej, de hogy magyaráz. Mikor akarja, megmutatja, hol az orrom, szám, szemem. Mindemellet sokat kedveskedik, huncutkodik (nagyon jó humorérzéke van), kukucsizik és eszik, mint Micimackó, reggeltől estig megállás nélkül, pocakja feneketlen gödör. :)