Vasárnap elmentünk az ócskára: Attilám, Ferkó és én... Nem úsztuk meg vásárlás nélkül: nekem két cserépedény, Zsoltinak egy pár új csizma. Hétfőn fel akartam próbálni az új csizmát Zsolti lábára, mire ő olyan hisztériába kezdett, hogy azt hittem megőrülök. A pár csizma azóta persona-non-grata Zsoltim szemében.
Múlt héten Gryllus Maszkabálját néztük lemezről. Zsoltinak nagyon tetszik a Tigris dal. Ezért nekiláttam, karjókával rajzoltam egy tigris fejet, kiszíneztem, kivágtam, madzagot kötöttem rá és föltettem a maszkot az arcomra. Mindezt persze a nagy fiam szeme láttára. Neki hiszti, nagy sírás, rémület, minden, maszk végül lekerült. Még kétszer megpróbáltam edzeni a fiút, de végeredmény az lett, hogy megfogta a maszkot és nagy tüntetően eldobta a szemétbe.
Úgy három hete elvittük Zsoltit a Reálos játszóházba. Nagyon izgatott volt és boldog, de be nem lépett volna a játszóház konkrét játszóterére. Mind csak a szélénél kolbászolt, autózott a szivacsokon. Körülbelül ötször próbáltuk bevinni a játékokhoz. Próbálkozott Attila is, én is, de még a játszóházas csaj is, persze mindhárom próbálkozás irdatlan hisztiben végződött.
Ezekért és hasonló esetek százáért van az, hogy a múlt héten eldöntöttem, a fiamat edzeni kell, mert ha nem, az óvoda nagy trauma lesz. Felhívtam Rékát és ő elintézte, hogy Zsoltit ismét vigyem a Caritashoz fejlesztésre és tanulva Zsolti esetéből megkértem Izát, hogy már Márciusra irassa be Ferkót babapancsira.
És ma hivatalosak voltunk Caritashoz.... Egész nap erre készítettük Zsoltit. Hatalmasat sétáltam vele délelőtt, hogy 1-kor már altathassak, mert 5-re kellett lent lennünk a főtéren. Altatáskor elmeséltem neki, hová megyünk ha felkel, mire ő elkezdte énekelni (spontánul, a semmiből és tökéletes dallamal), hogy "mbcsbvb cica haj, khckdcghgcjh a vaj". Cirmos cica, haj. Elénekeltük. Erre ő: "bkcsbchsjshfhsgs cica olnék, sksjbjhfhsbvf egejet kdjfhlksdjsh". Ha én cica volnék. Elénekeltük. Mire ő: "Jön a tigjis, jön a tigjis, nála kljhcddlkjcdjhs nincs is!" Elénekeltük. Aztán mind noszogattam, hogy aludjon s egy hosszabb csend után azt mondja nekem "Suzi kéjlek!" (megjegyzem, ma nem néztük Suzit, csak most este). Na, nagy nehezen elaludt. Morcosan kelt fel, nem aludta ki magát. Én aggódtam, nem tudtam mi lesz majd a foglalkozáson. él ötkor levitettük magunkta apával, miközben folyton azt mondogattuk: "Mi HISSZÜK, hogy Zsoltinak tetszik a babafoglalkozás!".
Az elsők voltunk. Zsolti ejsze felismerte a termet, mert miután átöltöztünk, minden húza-vona nélkül bement a terembe, elvette a labdát és nézelődött, szaladgált. Húúú, de örültem. Az énekelős, mutogatós, körbenülős rész nem ment. Nagyon nem ment. Zsolti egyvégtében csak szaladgált volna. Volt amikor hagytam szaladni, de legtöbbször inkább lefogtam, hogy a többieket ne zavarja. Túl nagy hiszti, ellenkezés nem volt. Aztán jötek az ilyen ölbe ugráltatós játékok, amiket otthon is szoktunk játszani és kezdett odafigyelni, hogy itt valami szervezett dolgok is történnek. Mikor a talpmasszázs terep is előkászült, minden tökéletesen ment. Szót fogadott, megértette, hogy türelmesnek kell lenni, kezdett engedelmeskedni. Aztán jött az akadálypálya: imádta. Nagyon nagy örömét lelte benne. Öröm volt nézni. Semmitől sem félt: még az alagúttól sem. Aztán előkreültek a kicsi szines labdák. Ezt is imádta. Itt is többé-kevésbé szót fogadott, csak akkor tört el a mécses, mikor a labdákat vissza kellett tenni a dobozba. És akkor nem maradt ás hátra, mint a játszás. Ez is elég simán ment. Még kell gyakorolni az "osztozunk a játékokon" elvet, de első nekifutásnak nem panaszkodom. Az utolsó 3 percben észrevett viszont egy nagy műanyag gombát, mindenféle készségfejlesztővel felszerelve. Hát úgy, de úgy megijdet a játéktól, hogy ordított a gyermek és teljes testében remegett. Alig tudtam lelket verni belé. Aztzán valahogy megnyugódott, ölbebaba lett a köszönésre és úton hazafelé, majdnem elaludt.
Ferkó ezalatt kiviselte magát apjának. Ma nem stimmel valami a kicsivel. Elméletileg holnap oltást kéne kapjon, de én attól tartok lappang benne valami.... Az is meglehet, hogy csak fogbújás, de kicsi drága egész nap sírokált.
Mire hazaértünk már várt Tünde, így Attila visszamehetett dolgozni. Tünde bevállalta a két kölök pesztrálását miközben én vacsit sütöttem, amit persze az én barátném meg sem kóstolt... Na de ő is látahatott egy nagyon édes jelenetet: Zsolti fel-alá járkált egy virág formájú szélforgóval és mélyen beleszippantott, mintha az elő lett volna. Soha nem láttam még ilyesmit csinálni. El is voltunk ragadtatva.
Aztán elalváskor elismételtük, hogy miket csináltunk ma a játszóházban. Soroltam, hogy: énekeltünk, mutogattunk, mászkáltunk, mire ő azt mondja "jászottunk". Ilyenre sem volt gyakran példa. Úgy örülök, hogy minden jól ment ma. Nagyon kellett már nekem egy ilyen jellegű sikerélmény, mert komolyan kezdtem aggódni, hogy valami nincs rendben Zsolti reakcióival.
