:)

Ma meglátogattuk Krisztinát és Kata Nórát. Láttuk is a lejányzót! Hihetetlen apró kis teremtmény!!! Egy egészen irinyó-pirinyó gyönyörű kicsi lány. Pici szemeivel hunyorgatott, zavarta a fény, aztán befalta kezecskéjét. A fényképek alapján azt hittem nagyobbacska s mikor megláttam el sem hittem, hogy milyen incurka.... s lám, ahogy szokták mondani, miből lesz a cserebogár.... Krisztina kicsit sáppatt volt, látszott, hogy nem érezte a legjobban magát, de mosolygott és örült, hogy végre bemutathatta nekünk is kicsi lányát. Bence büszke nagytesó volt, de bizony itthon nagyon hiányolta édesanyját. Azt mondta: szomorú vagyok, mert nem lehetek anyával egy egész hétig. Ráadásul szegényt még valami hányás is utolérte estére, így hát jobban hiányolta Krisztinát. Biztosan nehéz időszak vár rá, míg megszokja, hogy osztoznia kell szülein Katával. De nem féltem őt, mert értelmes fiú, és nővéremék nagyon ügyesen kezelik a vele kapcsolatos konfliktus helyzeteket.

A mai élmény elgondolkodtatott. Olyannyira tiltakozom a testvérke ellen. Mind azt hajtogatom, hogy várnunk kell, míg felépül a házunk, de ma úgy eszembe jutott, hogy mi Krisztinával csak akkor találtunk egymásra, amikor én is 17-18 éves lettem. Addig nagyon érződött a négy éves korkülönbség és nem nagyon tudtunk egymással játszani. Az eredeti elképzelésünk az volt 2-3 év különbség legyen gyerekeink között, ám a házépítés biztosan jóval tovább tartana... Még el kell erről beszélgetnünk Attilával, lássuk mi is a fontosabb... meg hát meg kell várnunk azt is, hogy mit hoz a közeljövő....