Mai látogatásom alkalmából ölbe vehettem Kata Nórát. Krisztina nem volt a legjobban s úgy döntöttem, nem érdekel ki szólít meg, megpróbálok bemenni hozzá a szalonba, hogy segítsek. Felvettem egy 600 éves fehér ruhámat, miben úgy festettem, mint egy nővér, Csilla barátnőm tanácsára felvettem a hozzá megfelelő attitűdöt, zsebre dugtam kezem, és mindenféle kétely nélkül, magabiztosan végig vonultam a szülészeti folyosón, majd kopogás nélkül benyitottam a hatos szalonba. Ijedten néztem végig az asszonyokat, "Úristen, jó helyre jöttem???", majd végül megláttam Krisztinát. Olyan édes volt, már le is vette volna szemét rólam, hogy végezze dolgát, mikor hirtelen észbe kapott, hogy én ÉN vagyok. Jól megleptem, de magam is. Egész sikerélmény volt, komolyan. Mikor távoztam a kórházból, még néhány páciens, látogató és a kapus is bedőlt a csalásnak. :)
Na, de nem ez a lényeg, hanem az, hogy ölbe vehettem Nórikát. Hát olyan pici törékeny, rendesen féltem megfogni. De fantasztikus élmény volt. Azonnal előjöttek a Zsolti életének első napjaiban szerzett élmények és hirtelen úgy hiányozni kezdtek azok a Zidők... és Zsolti már 10 hónapos. Hihetetlen!
Aztán megmasszíroztam Krisztinát, de sajnos csak nagyon keveset enyhített a nyakfájásán. Elaludta, s valamije úgy meghúzódott, vagy úgy becsípődött, hogy azóta nagyon fáj a nyaka, a bal válla és még a karja is. Aztán ma megelégelte s szólt a nővéreknek, akik mondták, bekenheti Diclofenac kenőccsel. Ezért is vállaltam be a nővér szerepet :)
Majd Tati is meglátogatta Krisztinát, megnézte Katát is, elkönyveltük, hogy "jaj, Istenem, de pincur" és hazajöttünk.
Estefelé Zsoltival sétáltam egyet. Megkóstolta a homokot, füveztünk, mászkáltunk a fűben mezítláb, meg ilyenek.
Tegnap a week-end-en voltunk Imoláékkal. Zsolti nem fürdött, egyelőre barátkozott a szórakozóhellyel, de kicsit határozatlan is vagyok, hogy vajon, merjem-e bevinni az ottani vízbe vagy sem. De hát mi a mainál mocskosabb strandokon fürödtünk nyaranta egészen kis korunk óta... Ugyanakkor, annyi gomba és fertőzés... Nem tudom, mit csináljak....
Kicsi Huni barátunkkal (násznagyaim kicsi fia, ki 10 nappal nagyobb Zsoltinál) találkozót terveztünk már egy ideje, de behimlőzte magát. Azt hittem, biztos ki van nyúlva szegényke a betegségtől s közben olvasom, Kati írja, a legényke megtette első öt önálló lépését. S akkor ismét: hogy megnőttek ezek a gyerekek???!!! Szóval, gratulálok a kis huncutnak, mert biztos vagyok benne, hogy nagy örömet szerzett édesanyjának és édesapjának. :)
Ilyenek történnek velünk mostanában.... és borzasztó melegünk van, de nem baj, végre itt a nyár!!!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése