... ülök a gépnél, írom a dolgozatot. Hirtelen nagy kurjantást hallok Zsoltitól. A hangból nem tudom megfejteni a kurjantás milyenségét. Hamar felugrok ültemből, s hát amint fordulok a szoba felé, Zsolti néz rám hatalmas szemekkel, széles mosollyal, a világ legboldogabb arckifejezésével. Mintha csak azt kiáltotta volna: "ÉDESANYA, NÉZD MIT TUDOK ÉN! TELJESEN EGYEDÜL FELÁLLTAM A KISÁGYAMBAN!" Kicsi drága, ott kapaszkodott az ágyban, kicsi lábaival toporzékolt, ragyogó szemével úgy nézett, úgy várta, hogy én megdicsérjem. Szóhoz sem tudtam jutni. Megijedtem a kiáltástól, majd hirtelen a látványtól, majd elcsodálkoztam s csak ezután jött a meglepett mosoly, a tapsözön, a puszi s az ölelés... Közben Mádi mama is berontott, ő is épp úgy megijedt, majd épp úgy meglepődött mint én. De olyan boldogak és büszkék voltunk.
Istenem, milyen nagy már ez a gyerkőc, nem tudok eleget csodálkozni! Persze, ugyanolyan nagy tróger is, mert mire lefilmeztem volna, már nem volt hajlandó egyedül felállni, inkább csak nyafogott és a kezét tartotta felénk, hogy na most már igazán vegyük ölbe.
Tátácit is felhívtuk. Elmondtuk a nagy hírt és hallhatóan feldobódott tőle apjuska is, mert még a telefon is mosolygott!
Na, ilyen esténk volt ma! :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése