Kicsi kincsemnek nagyon hiányzik édesapja. Az elmúlt hónapban egész nap nem láttuk őt, hisz éjszaka későn keveredett haza és mire felkeltünk már nem volt itthon. Zsolti szemmel láthatóan hiányolta és hiányolja jelenlétét, és ezt ki is fejezi.
Mikor itthon van tátickó, amint eltűnik pár percre, Zsolti már mondikálja, hogy tá-tá-tá-tá és szemével keresi őt. Mosolyog amint meglátja és nyújtja két kicsi kezét, hogy ölbe vegye. Éjszakánként, hajnalonként, amint a nagy ágyba kerül, rögvest odabújik apjához, befészkeli magát, és tátic fürtjeit cirogatva szunnyad el.
Ma reggel viszont különösen szép jelenetnek lehettem tanúja. Hajnali fél hatkor ébredt kicsi fiúnk, sírva, valami fájt neki. Aztán a diszkomfort átment éhségbe, kénytelenek voltunk olyan korán tejcsivel kínálni. Amint jól lakott , kicsi fiam befordult édesapja felé, arcát egész közel vitte Attila arcához, majd a kis kezével megölelte őt, rátette tenyerét Attila szájára és ott pihentette. Kedvesem szemmel láthatóan meglepődött és meghatódott a kicsi gesztusán, megpuszilta tenyerét és így aludtak ketten tovább.
A másik különös dolog amiről mesélni szeretnék az Krisztinával kapcsolatos. Hihetetlen, hogy milyen hatással van Zsoltira. Mamám vigyázott ma Tücsökre, míg én dolgozatot írtam, és ő elvitte fiamat Krisztináékhoz. Késő délután értek haza, de úgy tündökölt Zsolti, olyan vidám volt, ragyogott a boldogságtól. Egész estig madarat lehetett volna fogatni vele. Nem zsémbelt, nem nyafogott, csak kacagott nagyokat s huncutkodott. Valami különös van nővérem és közötte, minek jelét már élete első heteiben láttam, amikor mélyen fürkészte Krisztina szemeit s amikor mosolygott neki. Kíváncsi vagyok mivé fog ez fejlődni idő teltével... Mindenesetre különösnek tartom a jelenséget, annak ellenére, hogy tudom nagyon sok gyerek és csecsemő viszonyul ily módon nővéremhez. Igen, van benne egy gyöngédség, egy szelídség, ami egyedi, no meg tömérdek szeretet, de még van valami ami elbűvöli a gyerekeket.... nem tudom megmagyarázni, mi lehet az.... de szerintem az egy olyan valami, ami minket meghalad, amit mi nem vagyunk képesek látni, de amire a gyerekek még fogékonyak.... Misztikusan hangzik, tudom, de kéne látni a Zsolti különös tekintetét, mikor Krisztina szemeibe néz!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése