Bejegyzés

Pénteken Mádi mama elment üdülni pár napra dolgozatírás végett és én itthon maradtam egyedül a borzasztóan zsimbes kis betegemmel. Bizony, kétszer is elfogyott a türelmem kicsi tücsökkel: egyszer pelenkázáskor, egyszer pedig altatás közben. Két hétig ugye, mind csak dolgozatírással foglalkoztam, mialatt Zsoltit más felügyelte. Elszoktam attól, hogy egész álló nap vele foglalkozzak. Mire ismét visszaállhattam a 24 órás anyaprogramba, Zsolti fiam lebetegedett. Így aztán a rendes kerékvágásba való visszaállás nekem meredek volt. Mintha minden anyai ösztön elhagyott volna. Nem értettem kicsi fiam jelzéseit, egy másodpercre nem lehetett őt egyedül hagyni, mert rögvest zsémbelt, ráadásul sétálni sem mehettünk, hisz beteg volt, meg esett az eső. S nesze neked Kinga, Mádi mama elutazott három napra.

 

Pénteken rosszul ébredtem. Rosszul is aludtunk, mert Zsolti fuldokolt a köhögéstől, meg többször felébredtem, hogy lássam nem-e lázas. Mikor reggel végre én is elaludtam,  Zsolti felébredt és nem volt hajlandó visszaaludni, pedig olyan álmos volt, ütötte el magát. Én nagy kábultan azt sem tudtam mitévő legyek, próbáltam magam mellett tartani a kis fickót. Igen ám, csak ő amióta megtanult mászni,  csak mászni akar. Mászik álmában, mászik pelenkázáskor, mászik altatáskor, mászik napközben, reggeltől estig csak masíroz. Hát ezen a borzasztó péntek reggelen is el kezdett mászni én meg azt sem tudtam, hogy kapjam el a kis kölköt, mielőtt leesne az ágyból. Fél órás herce-hurca után kénytelen voltam felkelni. Zsolti is zsimbes, mogorva volt, de én is aztán nagyon. Fel is hívtam tátát, hogy szükségem van a segítségére, ne maradjon soká el dolog-ügyben. A fárasztó nap után, nézem este nyolc el van múlva s az én uram még mindig sehol. Felmérgelődtem, mert kicsi tücsök olyan álmos volt már s egyedül nem tudtam megfüröszteni. Aztán fél kilenckor nem volt mit tennem, előkészítettem mindent s nagy kínok között , jól átfázva megfürdettem a kis lurkót. Persze Zsolti közben olyannyira elfáradt, hogy már nem lehetett elaltatni. Mikor nagy későn végre megérkezett tátá biza bézsebelte az összes frusztrációmat, dühömet, mérgemet, indulatomat. A csillagos eget is a fejéhez vágtam. Persze voltak benne olyan dolgok, mik már rég beszélgetést óhajtottak, de lévén, hogy egy hónapig nem nagyon találkoztunk az urammal, mind a fejéhez vágtam, olyan "Medve, tudod mit, cseszd meg a porszívódat!"-stílusban.

Ennek köszönhetően tátá lefújta minden hétvégi munkáját, cserben hagyva a barátokat, kik a maguk során segítettek, hogy nekem eleget tegyen, hisz azt is felhánytam neki (jogosan), hogy annyit volt elmenve, nem is látja, hogy Zsolti hogy tapsol, hogy áll fel, hogy tipeg a tárgyak mellet kapaszkodva... Egyszóval, minden fontos első eseményről lemaradt. Nagyon jó volt együtt lenni. Végre megint érezhettem, hogy egy család vagyunk, mert az utóbbi időben én a dolgozataimmal, tátá az új munkahelyével úgy el voltunk külön-külön, hogy már kezdett fakulni a kettőnk közti kötelék. Szóval, munka ide vagy oda, ha nincs bár legalább a heti egy nap, amit a család együtt tölthet, nagyon hamar tropára megy a kapcsolat. Persze, ha a komám az alábbiakat olvasná, nagyon csóválná a fejét, de sorry, nem azért vállaltunk gyereket, hogy az apja nélkül nőjön fel.... És bizony az elmúlt héten fiam 5 kerek napig nem találkozott édesapjával, mert dolgoznia kellett!!!

No, de szép volt a szombat. Egyedül nem is boldogultam volna, mert kicsi Zsoltit nagyon megviselte a hűlés. Délután nagyon röviden találkoztunk a volt Sapientiás évfolyamtársakkal, és ahogy Gagyi bácsi mondta, fiam el kezdte a szocializálódást, mert őt is elvittük bemutatni a csajoknak. Onnan rohantunk haza, mert már vártak Anitáék. Sajnos Lackót nem hozták, nehogy elkapja Zsoltitól a hűlést, ám a hiányában is olyan jól esett látni, hogy milyen szép szülőkké váltak Mocsikáék.

A vasárnap is szépen telt. Voltunk az ócskán Krisztináékkal, de nem kaptunk Zsoltinak való szandált. Ettől függetlenül jól telt együtt lenni velük és még Balogh Ildivel is találkoztunk. Vasárnap estére már teljesen sínre került tátával a viszony s be kellett vallania, neki is jól esett végre a családdal lenni, Zsoltival foglalkozni, praktizálni az apai mivoltot. Zsolti nagyon hiányolta már tátáciját. Igazán nagyon szereti őt s szemmel láthatóan jót tett neki, hogy egy kicsit együtt lehettek.

Tegnap hazajött Mádi mama, s én hamar megragadtam az alkalmat, hogy mélyhűtőbe való kajákat főzzek Zsoltinak. Ja, meg egy jót aludtam délután, olyat, ami egy hónapra feltöltött.

 

Ma viszont remek napunk van. Gyönyörűen keltünk. Zsolti volt az első és persze megint négykézláb ébresztett. De ezúttal olyan huncut volt. Odabújt hozzánk, az arcát rátette a mi arcunkra, befalta az orromat, mintha puszit akart volna adni. Mászott hol tátára, hol rám, majd befeküdt kettőnk közé és pihegett néhány percig. Mindketten el voltunk telve a gyönyörűségtől. Olyan szeretni való, aranyos, szép kicsi fiunk van!!! Így már lehetett is korán reggel mosollyal kezdeni a napot. Meg hát szép idő van, sétáltunk, találkoztunk Bettiékkel, akik amúgy Angliában élnek, s láttuk gyönyörű Tamáskájukat, aki már majdnem féléves. Voltunk doki néninél, kaptunk még egy kis gyógyszert a köhögés ellen és most Zsolti alszik, tátá dolgozik, Mádi mama még nem jött haza, én pedig végre leültem írni egy kicsit.... kicsit többet... :)