Kb. egy hete, Zsoltit nagyon kínozza valami, ami miatt gyakran és kimondottan fájdalmasan felsír. Sejtésünk, hogy a fogacskák miatt.... de ez a harmadik hónapja már, hogy a megmagyarázhatatlan sírásokat a fogacskákra kenjük....
Mindenesetre ma éjjel 1 óra 20 perckor, kicsi Tücsök úgy, de úgy felsírt, hogy már alig kapott levegőt. Nem tudtam mit kezdjek vele. Ha folyadékot adtam fulladozott tőle, ha a cumit tettem a szájába még jobban rázendített, ha magamhoz öleltem, csak vergődött és továbbra sírt. Tanácstalan voltam. Aztán észrevettem, hogy teljesen magán kívül van, nem ébredt fel a bömbölésbe. Akkor arra törekedtem, hogy felrázzam álmából, remélve, hogy csak egy rémálom okozta a kétségbeesett sírást. Nagy nehezen tért magához. Pár pillanatra elcsendesedett, majd ismét hatalmas erővel rázendített.
Értetlenül néztünk egymásra kedvesemmel, nem tudtuk mitévők legyünk. Végül odamentem az akváriumhoz és a halakra mutattam, majd kitalációkat beszéltem róluk kicsi fiamnak. Nagy érdeklődéssel nézte a piros bóbitás halat, majd a nagy fehér guvadt-szeműt, és lassan-lassan elcsendesedett. Hosszú perceken át álltunk az akvárium előtt s kicsi Mókuska, hol egyik hal táncát, hol a másikét követte nagy figyelemmel. Mondtam édesapjának hozza hamar oda a babakocsit, a gyerkőcöt beleültettük s hagytuk, hogy bambulja az akváriumot. Néhány perc múlva elaludt. Megvártuk, mélyedjen el álmában, majd visszatettük ágyikójába. Reggel hét órakor még felcincogott egy kis tejecskéért, amit álmában megivott, aztán aludtunk tovább 9 óráig.
Szegény halak. Hányszor megfeledkezünk róluk, meg nem is teremtünk nekik ragyogó életkörülményeket. S lám, mégis ha baj van, ők segítségünkre vannak.... :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése