Ma az endokrinológián jártam. Eldöntöttem, hogy egészségesen fogok lefogyni, így hát segítséget kértem. Kedden, ha minden igaz, beállítják a szervezetemnek megfelelő diétát és életmódot. No, de nem ez a lényeg.
Én nem tudtam, hogy az endokrinológiának van bármi köze is a rákhoz. Hát van. Nem tudom pontosan mi, de van. Rengetegen várakoztunk: túlsúllyal, pajzsmirigy daganattal, mellrákkal.... De volt ott egy egészen kicsi fiú. Talán egy éves sem volt még. Rákkal gyanúsított. Mikor meghallottam, hogy az a kicsi édes, gyönyörű fiúcska milyen betegségben szenved, majd megszakadt a szívem. Kicsike el volt folyva édesanyja ölében, nyöszörgött és borzasztó szenvedő tekintete volt. Természetesen, mindenhol őt vették be elsőnek, így végig kellett néznünk, ahogy szobáról szobára küldözgették, megannyi vizsgálatnak, vérvételnek alátéve. Már fél tizenegy óra volt, mire végre ehetett egy falást a sok nyaggatás után. Édesanyja arcán is gyötrődés látszott. Uram Isten, min mehet keresztül az a nő. Sosem szeretném megtudni.
Hát nem tudok elég hálás lenni, hogy kicsi Zsolti fiam egészséges. Szívből remélem, hogy az az erő, mi számunkra felfoghatatlan (engedtessék meg, hogy én most Fennvalónak nevezzem) megtartja őt épségben egy hosszú életen át....
Hálás vagyok, hogy van az én kicsi fiam. Hálás vagyok, hogy egészséges az én kicsi fiam. Hálás vagyok, hogy szép az én kicsi fiam. Hálás vagyok, hogy ügyes az én kicsi fiam. Mennyi áldás, ugye? És sokszor fel sem fogjuk igazán, hogy milyen kegyeltek vagyunk.....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése