2011. április 11., hétfő

Virág

Mikor kinyíltak az első békavirágok, letéptem egyet és odaadtam Zsoltikámnak mondván: "Látod kisfiam, ezek a virágok a tavasz hirnökei!". Mindig is odavoltam a pitypangért és erre azt hiszem Zsolti is ráérzett. Ma ugyanis, mikor sétálni mentünk, meglátott három szál bátor pitypangot, kik voltak elég merészek ebben a szélben szépen kinyílva virítani. Tücsköm odament a három szál virághoz, letépte a legnagyobbat és nézegette, szagolgatta, majd továbbsétált. Egész séta alatt ott szorongatta kezében a kis virágot: időnként megfeledkezett róla, időnként nézegette, de ha elejtette azonnal felvette. Adott pillanatban meglátott valami érdekes fatörzs darabokból készült dekorációt az egyik ház előtt és abban turkált fél kézzel, de egy idő után a virág akadályozta a nagy munkában. Kétségbe esetten nézett körbe, látszott kicsi szemein, hogy keresi a megoldást, majd odanyútotta a virágot nekem. Miután megunta játékát visszakérte virágját és úgy mentünk tovább. Hát ahogy így sétálunk,  hirtelen mérhetetlen makacsság lett úrrá Zsoltikán. Mindenáron vissza akart fordulni s én azt hittem, hogy a homokot lapátoló férfihez szeretne csatlakozni, így kézzel-lábbal hadakoztam az irányváltás ellen, míg végül ölbe vettem kisfiamat és továbbmentem. Zsolti nagyon elégedetlen volt, a sírás környékezte. Mikor ismét letettem, akkor vettem észre, hogy nincs kezében a virág. Belémnyílalt, hogy "Ó, Istenem, ez a kicsi legényke, csak az elhullatott virágért akart visszafordulni, én meg nagy értetlenül ráerőltettem saját akaratomat." Nagyon rosszul éreztem magam gesztusom miatt. Kerestem a tekintetemmel, hogy hol van még békavirág, míg végül észrevettem egyetlen egyet, az iskola zöldövezetében, egy fatörzs aljában elbújva. Hamar odamentem, leszedtem s átadtam Zsoltikámnak. Kellett volna látni, hogy derült mosolyra az a kicsi gyermek. Ezt is jól megvigyázta. Míg Ervin tatának segített a gereblyélésben, ideadta nekem a virágot, majd visszakérte, s a séta hátralevő részében végig a kezében szorongatta, csak valahol az utolsó száz méteren hullatta el ismét, de már nem találtam meg. Döbbenettel néztem végig Tücsköm ragaszkodását, kitartását, gyöngédségét, és nagy adag büszkeség töltött el :).

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése