Hullámvölgy

Egyre ritkábban írok.... igen, tudom,..... de nem azért, mert nem történnek velünk dolgok, hanem mert nem látom értelmét írni.... S ennek több oka is van:

1. Nem látom magam előtt A célközönséget. Eddig a babázás újdonságnak számított a baráti körömben. Úgy éreztem, tartozom fiatal barátnőimnek, osztálytársaimnak, évfolyamtársaimnak, hogy beszámoljak mik történnek egy újdonsült kismamával és az újdonsült aprócska emberkével. Nem tudom, ebből a körből hányan olvastak tulajdonképpen, de eredetileg nekik írtam. Újabban viszont nem vagyok biztos benne, hogy tudok ténylegesen "okos" dolgokat írni, akkor meg minek fecséreljem a szót. Egy másik célközönség azok a családtagok, barátok, haverok, akikkel nagyon ritkán lépek kapcsolatba, de akiket azért baráti szeretetből érdekel hogylétünk. Egy harmadik célközönség a többi kismama, akikkel gondolatokat cserélünk. Én olvasom az ő blogukat, ötleteket, tanácsokat kapok onnan, amit remélem, hogy az én bejegyzéseim is viszonoznak. A negyedik célközönség az pedig mi magunk. Emlékeket írok. Olyasmiket, mit nem akarok soha elfelejteni. Most már azonban egyre inkább úgy érzem, hogy egyes dolgok kezdenek túl intimmé válni, hogy a nyilvánosságnak írnám le őket.
2. Azért sem írok, mert úgy érzem, nem történnek velünk annyira érdekes dolgok, hogy azt más akarja elolvasni. Ugyanakkor, ha történik is valami, azt nem tudom olyan színesen leírni, hogy másnak kedvtelés legyen azt elolvasni.
3. A hangulatom is eléggé változó volt az utóbbi időben. Magam sem értem, mi folyik bennem, de egyszer fent és egyszer lent a kerék, és vannak napok, amikor képtelen vagyok egy épkézláb mondatot megfogalmazni, pedig volna mondanivalóm.
4. Az is befolyásol, hogy nagyon ritkán kapok visszajelzést a bloggal kapcsolatosan. Hozzászólás szinte semmi, csak a két hű kismama, Kati és Réka, reagál időnként. Ha pedig nincs visszajelzés, akkor úgy érzem, nincs is olvasóm. Akkor meg miért írjak ide, mikor írhatnék a kis zöld noteszbe, ami viszont már csak a miénk...

Mindezt azért írtam le, hogy azoknak, akik rendszerességgel olvasnak, magyarázatot nyújtsak.... és mert ezzel a bejegyzéssel tulajdonképpen magamnak is megfogalmaztam a jelenséget. :)

Szép napokat!

(Ja, és akkor most muszáj hozzátennem azt is, hogy miért indítottam blogot: annak idején, Zsolti érkezéséről értesítő levelet küldtem le az osztálylistánkon. Zsolti az első gyerek az osztályunkból, ha jól tudom. Gondoltam érdekes lehet.... mert hát engem biztos érdekelne, ha bármely osztálytársamnak gyereke születne.... De nagy meglepetésemre, alig érkezett 4-5 visszajelzés. Röviddel az én levelem után jött egy másik: egy osztálytársunk Indiába utazott, ottani élményeiről írt. Levelére tízesével érkeztek a válaszok: "wow, India, milyen csodálatos, hogy irigyellek". Nem is tudom, miért gondoltam, hogy megtalálni élettársadat és életet adni egy új emberkének fölülmúlhatná India varázslatosságát.... ?????!!!!! S akkor úgy döntöttem, találok egy helyet, ahol kikiálthatom a világnak örömömet, boldogságomat, ahol nem zavarom Indiába vágyakozok álmait holmi konzervatív családcentrikus gondolatokkal, de tudnak azok olvasni akikkel azonos értékeket vallunk.....)