A hétvégén Brassóban voltam. Workshopon vettem részt, mit két angliai zeneterapeuta ismerősöm tartott, a mesterképző keretén belül. Remek volt. A kollégákban való csalódások mellett, sikerült erőt merítenem, sikerült feltöltődni és abszolút biztos vagyok most már, hogy zeneterapeuta szeretnék lenni. No, de nem azért amiért a mesteris kollégáim nagy része.... Ó, nem... Én nem wellness programot akarok zene által, én nem a mindennapi apró-cseprő gondokat szeretném elhessegetni muzsikával, én nem fontoskodni akarok egy olyan szakmával, ami új, és nekem nem az az elsődleges célom, hogy milliomos legyek, másokat átverve.... Nem.... és gondolom, kitaláltátok, hogy ez az én nagy csalódásom a kollégákat illetően. Én azokkal a fogyatékosokkal szeretnék dolgozni, kiktől ezek az emberek úgy félnek, kiktől úgy elzárkóznak. Én megértem, hogy vannak emberek, akik nem tudnak mit kezdeni az érzéseikkel, ha fogyatékost látnak, de akkor miért akarnak pont ők terapeuták lenni? Ja, mert az trendi és sok pénzt lehet keresni belőle... Hát, ez is egy felfogás, csak nekem rosszul esik. Mindegy.... A lényeg az, hogy nekem egy dobbantó volt ez a találkozás és most már tudom, mit akarok és azt is tudom, hogyan valósítsam meg. Ez nagyon fontos, mert motivál még az unalmas dolgozatírásokban is.
Mikor vasárnap délután hazaértem, tátic várt az állomáson. Olyan melegséggel fogadott, olyan jól esett hozzá bújni. Aztán itthon fülig érő mosoly fiacskám részéről, rend és vacsora mami részéről.... Olyan szép és csendes délután volt. Tátic leült zongorázni, fiam csatlakozott, majd én is zongoráztam, kedvesem pedig elővette a harmonikáját, majd a furulyát is kipróbálta, mire mi Zsoltival ritmust csörgőztünk, majd elcsendesedtünk a szappanbuborékokat nézve, miket tátic fújt nagy buzgón. Aztán Mádi mama és apjuska szépen kitakarították a Zakváriumot, mi Zsoltival megfürödtünk s jó nagyot hájcsikáltunk. Olyan kellemes délután volt.... olyan igazi Zorán-féle szép vasárnap délután....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése