A várandósság alatt életemben először szépnek éreztem magam... Előzetes méreteimhez képest, egész csinos voltam, mikor teherbe estem. Nem voltam vékony, de el tudtam fogadni magam. Várandósság alatt sem voltak problémáim, másfél-két kilót híztam havonta és szép kismamának tartottam magam. Jó érzés volt, boldoggá tett... Eddigi életemben nagyon kevésszer voltam elégedett alkatommal; a kilók állandó stresszben, szorongások közt tartottak... Luxus volt kilenc kerek hónapig megszabadulni ezektől a nyomasztó gondolatoktól.
Szülés után is kellemes meglepetésben volt részem. Szépen fogytam és már-már kezdtem megörvendeni, hátha nem lesz ismét gondom a megannyi kudarcban végződő fogyókúrával.... S ekkor elkövettem a nagy hibát... Fogamzásgátló tablettát kezdtem szedni - természetesen orvosi tanácsra... Ámde a tabletta mellékhatása azonnal ütött és ellenállhatatlan vágyat éreztem, hogy egyek.... Főleg az édességfélék kezdtek bűvöletükbe ejteni... Látva ezt, egy hónap után feladtam a tablettás védekezést, ám a mellékhatások máig sem múltak el... Egyre csak ennék, és rágnék, és ennék, és rágnék, főleg akkor, mikor dolgozatleadási határidő van... Így jutottam ide, hogy megint könnyek közt kell tapasztalnom, hogy bizony nagyon-nagyon meghíztam... Hogy még inkább megviseljen a dolog, tegnap az egyik mesteris évfolyamtársam nagy naivan rákérdezett: babát várok? Mondanom sem kell, hogy nagyon nehezen számoltam el tizenkettőig, nehogy véletlenül megcsapjam a leánykát... Már csak azért is, mert két hónappal ezelőtt ő volt az első, akit először faggattam a házi feladatokról, mentegetőzve, hogy nemrég szültem és nem tudtam órákra járni... Hát mit mondjak, a baba dolgot megjegyezte... a többit viszont nem... Nagyon-nagyon rosszul esett....
És akkor itt állok most, két tűz között. Az anyai ösztönöm azt mondja: egyre apad a tejem, mindent meg kéne tenni, hogy bár még két hónapig szoptathassak. Az egom pedig azt mondja: alig várom járjon le a szoptatás, hogy tudjak végre fogyókúrázni. És ez utóbbi mindig felbosszant, hiszen a szoptatás most messze fontosabb, mint az én alkatom, de mégsem tudom kitörölni a gondolatot az agyamból.... és akkor idegeskedem... és civódok magamban... és aztán neki fogok rágni.... mert hát ugye, milyen jó belemenekülni a kajálás örömébe... természetesen utána ismét jön a lelkiismeret furdalás és vele együtt az ördögi kör...
Nagyon várom már a tavaszt... minden reményem a napsütésben....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése