Reggeltől estig babázni nagyon jó, de elszigetelődni a társadalomtól nagyon rossz. Akik még nem próbálták ki, valószínűleg nem tudják elképzelni, hogy anyaként milyen magányossá tud válni az ember. Nem azért mert nem teszek semmit, hisz rengeteg teendő van egy babóccal, nem is azért mert teljesen egyedül vagyok, hisz ott van babóc, hanem a változatosság és a társakkal való kommunikáció, interakció hiánya miatt. Egész nap egy szót nem válthatok senkivel, hacsak véletlenszerűen nem találkozom valakivel séta közben. Úgy érzem magam, mintha a társadalmon kívül lennék és ez azért rossz, mert a társadalomban elfoglalt helyem és a társakkal való kommunikáció határozza meg nagyrészt, hogy ki vagyok. Én hiszem, hogy az ember csak a társas kapcsolatok révén létezik, hisz azok a viszonyítási alap, a tükör, a formáló erő, a visszaigazolása személyemnek. Így aztán, természetesen, most van a legnagyobb szükségem a barátokra. Minden pillanatot meg kell ragadnom, hogy találkozhassak velük és mindent meg kell tennem, hogy fenntartsam a barátság szálait. Ezért jelentett olyan sokat nekem a vasárnapi vacsora a barátaimmal.
Péntek-szombaton Kolozsváron voltam; én vezettem, mitől kikészültem, büntetést is kaptam 66km/óráért és egész hétvégén fájt a gyomrom. Éjfél körül értem haza, de már tele voltam izgalommal, hisz másnap találkozhattam barátaimmal, sőt mi több, vacsorát is készíthettem nekik.
A vasárnap borzasztó fárasztó volt. A tésztasütéssel kezdtem, mi tökéletes katasztrófának indult. Teljesen elment a kedvem mindentől. Én nagyon szeretnek sütni, de ha egy tésztámmal bajom van, az nagyon ki tud borítani és nagyon elkeserít. Majdhogynem így jártam vasárnap reggel is, így aztán a főzicskélés hátralevő része bizonytalansággal töltött el, aggódtam, fog-e minden sikerülni úgy, ahogy én szeretném. Mikor megérkeztek a barátok, Tünde és Karesz, Ildi, Levi, Takács Tündéék és Imoláék, zavarba jöttem. Olyan jól esett jelenlétük, hogy már azt sem tudtam, mit tegyek, hogy ne könnyezzek. Ide s tova voltak babócért, gyönyörű virágot hoztak nekem, a kicsinek pedig egy pávát/papagájt/lepkét (ki hogy látja) meg egy kis blúzocskát.
Hamarosan tálaltam is a vacsorát, tátic koktélokat készített, amit ők mind elismeréssel fogadtak. Én nem csak sütni szeretek, de főzni is. Amióta édesanya lettem, nem túl gyakran űzöm e hobbikat, pedig maga a tevékenység és a sikerélmény reme k hatással van rám.
Ezért dupla öröm volt a vasárnap este, hisz mindamellett, hogy végre emberek, ráadásul számomra nagyon kedves emberek, között lehettem, még a vacsora sikere is büszkeséggel töltött el. Amilyen fárasztó három napom volt előtte, annyira szép volt az az este. Hetekre feltöltődtem tőle....
Talán felmerül a kérdés bennetek, hogy miért vagyok magányos, mikor ott a sok kismama ismerős. Hát igen. Mindamellett, hogy a babák eltérő programja miatt nehezen találkozunk, nem minden esetben tesz jót egy másik kismamával való találkozás. Az esetek legnagyobb részében a babákról csevegünk mindvégig, ami tökéletes zavart, káoszt, riadalmat kelt bennem a legtöbbször. Az én fiam már négykézláb jár; az én lányom még csak most fordulgat hasról hátra; én nem adok neki glutént és cukrot, ameddig nem muszáj; ó, én már a mi kajánkból etetem a kicsit és kenyeret is adok hozzá; az egyik ismerősömnek a gyereke kórházba került a tejterméktől; én a tehéntúrót magam készítem el otthon kalcium tablettával; az én kicsim még sosem volt beteg; ne engedd, hogy mindenki megfogja a kezét, az enyém is így kapott enterocolitist, stb. stb. stb. stb..... No... nekem megvannak a magam elképzelései arról, hogy mit teszek anyaként és amikor ilyeneket hallok, akkor teljesen meginog alattam a föld. Ő már mászik? Zsolti még miért nem? De a másik csak most fordulgat, akkor mégis minden rendben Zsoltival? A tehéntúrótól baja lesz? S az a kalcium tabletta tényleg jobb? Hogy védhetnék ki minden kézfogást? Akkor adjak neki kenyeret vagy sem? Szóval, borzalmas tud lenni egy ilyen találkozás... És mintha az elveidben való megingás nem lenne elég, az az érzésed, mindenki versengeni akar gyermekei által. Mindenkinek a gyereke valamiért ügyesebb a tiédnél. És ezt büszkén éreztetik is veled. És ilyenkor te mit tehetsz? Hallgathatsz, vagy megpróbálod "megvédeni" kicsidet, kiemelve, hogy ő mi másban jó.... Szóval, az nem mindig egészséges ami végbemegy kismamák közt. Ettől függetlenül nagyon jó velük találkozni, hiszen mégiscsak barátok, de mindig ott van az a keserű szájíz, amiről az imént meséltem. És ez főleg akkor jön ki, ha egyszerre több kismamával vagy együtt. Egyetlen kismamával való beszélgetésben még el lehet terelni a témát, még lehet más dolgokról is beszélni, mint például a házas életről, vagy szakmáról, meg ilyenek, de ha már három kismama van egy helyen, az gyakran felkavar....
És a család? Ők más kategória... Ők "ápolnak" engem. Átveszik terheimet, feltétel nélkül szeretnek, megvigasztalnak, támaszt nyújtanak, segítenek. Az ő "feladatuk" teljesen más, mint a barátoké. A család magát az alapanyagot hozza, építgeti, javítgatja, hogy legyen amit a barátok majd kidíszíthessenek.... A család összeszed és elmosogat a vacsora után, a család megölel, megcsókol és azt mondja, ügyes voltál.... :)
Képek Kareszék jóvoltából :)
