Az éjjel meghalt a szekción az egyik édesanya gyermeke. Jajveszékelve tört ki a poszt-terápiás teremből s magán kívül ordította „Jaj, Istenem, meghal az én gyermekem!”. Sajnos betegen született a kicsi egy hónappal ezelőtt és eddig tudták életben tartani.
Az Isten őrizzen meg mindenkit az ilyen fájdalomtól. Amíg élek nem fogom elfelejteni az asszony kétségbeesett hangját. Elszorul a szívem, mikor arra gondolok, hogy most egy világ omlott össze benne.
Milyen jó, hogy az isteni gondviselés velünk volt és milyen jó, hogy volt kihez fordulnom kétségbeesésemben, hogy volt kitől segítséget remélnem. Mint azt már régebb leírtam, a születés csodája újra és újra megerősíti bennem a hitet és újra meg újra ráébreszt arra, hogy az életadás nem az ember érdeme, hanem isteni csoda…
Már három bejegyzéssel ezelőtt elkezdtem sírni, mire lenyugodtam jött ez a történet, amire megint elbőgtem magam. Szóval megríkattál rendesen. Olyan jó, hogy el lehet olvasni ezeket a tapasztalatokat is és őszinte érzéseket írsz le.
VálaszTörlésNem hiszem, hogy te csinálsz valamit rosszul, amiért betegek lesznek a gyerekeid, és azt sem, hogy olyan nagyon betegesek. Amik velük történtek eddig bárkivel megtörténhetnek, az évek folyamán homály fedi majd ezeket a periódusokat. Vannak sokkal betegebb gyerekek, akik túlvészelik, aztán majd élnek boldogan. És vannak olyanok, akik betegek vagy betegesek maradnak egész életükre, de az ő életük is lehet szép. Örülj, hogy nem az a fajta betegeskedés a tietek, aminek fel kell áldoznod egész életedet.
Én a kórházi 5 napból a harmadikon lettem sírós, amikor belegondoltam egy ismerősünk helyzetébe, akiről már régebb tudtam, hogy meghalt a babája egy évesen (fulladás). A gyereket nem ismertem, anyukát is az eset után pár hónappal ismertem meg. Na akkor, amikor már felfogtam mit jelent, hogy van egy gyereked, képes voltam sírni miattuk, az évekkel azelőtt történt eset miatt annyira, hogy felhívtam a párom és elmondtam neki bőgve, hogy jaj szegény anya akkor mit érezhetett és én mit érzek. Az anyaság furcsaságokat válthat ki belőlünk. Azóta már van két újabb gyereke annak a családnak, talpra áltak, persze a nyom az megmarad.
Az én gyerekem nem sárgult be, de a mellettem levő anyuka a másodikat szülte, és már nagyon rutinosan végzett mindent, amikor mondták, hogy fény alá kell tenni az újszülöttjét. Nyugodtsággal, tapasztalattal kezelte a dolgokat. Én persze csak hónapokkal azután lettem hálás azért, hogy a gyerekem egészséges, még csak be sem sárgult (nem mintha az betegség lenne). Kicsit nehezen kezdett el felszedni magára a kórházban, de 3200-ra esett vissza, tehát ez sem volt vészes. Értékelem, hogy soha semmi baja nem volt, egy kis taknyoláson és piros torkon kívül, de azért jó az ilyen történetek révén beépíteni magadba, hogy bármi megtörténhet például a következő gyerekemmel.