Gyönyörű

Ma olyan gyönyörű napunk volt, amíg élek emlékezni szeretnék rá!

Zsolti az éjjel nagyon nyűgölt. 8 fogacska duzzad a kis fogínyében, és a fájdalmas sírásából ítélve borzasztó érzés lehet. Nem nagyon tudtuk megvigasztalni, álomba ringatni egész éjjel.

Reggel sem volt jobb hangulata. Mamit idézve "olyan volt, mint egy kis vakbélgyulladás" és ez egész nap kitartott. Próbáltunk így is, úgy is kedvében járni, de ő csak zsimbelt s enni sem nagyon akart.... Ilyen körülmények között, bár programom lett volna 4-től, úgy döntöttem, hogy lemondom azt s megpróbálom jobbá varázsolni Zsolti szombatját.

Így jutottunk el az állatkertbe. Kicsi tücskömet eleinte hidegen hagyták a kenguruk, oroszlánok,  meg mindenféle más nagymacskák, de a hörcsögök, tengeri malacok végre felkeltették érdeklődését. Meg akart barátkozni egy pónilóval, mely a szemünk láttán próbált megrúgni egy túlzottan barátságos látogatót, majd a tevéken csodálkozott nagyokat (IGEN, TAVASZ ÓTA LETT 2 DARAB NAGYON BARÁTSÁGOS 2PÚPÚ TEVÉNK!!!!). Mire a tigrisekhez értünk, kik jól belém verték a frászt vagy háromszor (a köztük feszülő territoriális nézeteltérések miatt), Zsolti jól megéhezett és bevágott egy egész szendvicset. A kenyér karéjából a medvék is kaptak, kik megfizettek érte ilyen-olyan két lábas bravűrökkel. Az állatkerti séta fénypontját azonban a kecskék jelentették. Zsolti úgy kacagott nekik, úgy élvezte őket, etette, megsimogatta őket, azok megnyalták a kezét, de tücsök csak nevetett nagy boldogan. A pávák előtt kávéztunk egyet tátával, Zsolti pedig az én gyerekkorom emlékére édesen színes pufuléc gömböket rágcsált. Én ugyan nem mentem be a madarak házába, de tátá állítása szerint Zsolti nagy odaadással figyelte a papagájokat. El is merengtünk azon, mi lenne ha tartanánk egy papagájt vagy egy kis hörcsögöt; valami állatkát, ami kis helyen is elfér.

Már 7 óra volt, mikor végre kijöttünk az állatkertből (ami különben hatkor zár) és elsétáltunk a játszótérre. Nagyon jól telt. Minden játékot kipróbáltunk, de a legnagyobb sikere a csúszdának volt. Még a tubus csúszdában is lesisonkázott Zsolti fiam, eleinte apjával együtt, majd egyedül is. Boldog volt a gyerkőc. Öröm volt látni, hogy sikerült elvenni gondolatát a fájdalomról.

Az estét egy nagyon megható körúttal koronáztunk: vonatoztunk!!! Mikor én kisgyerek voltam, az állatkerti sétát a kicsi vonatért és a similabdákért imádtam. Most a megújított kicsi vonaton anyaként utaztam, ölemben az én drága kicsi tücskömmel, hát mondanom sem kell, hogy 5 perc után meg is könnyeztem, hisz  felidéződtek bennem boldog gyermekkorom emlékképei. Érthető hát, hogy ma nem csak Zsolti volt boldog, hanem én is.

Bár vonatozás közben Zsolti elfogyasztotta a szomszéd kisfiú fél csomag pufulécjét, az autóban, menet közben, oda kellett adnom neki egy Danonet is, és hazaérve jól belakmározott  a Mádi-mama sütötte csirkehusiból. Ezt követően fürödtünk s bár lefeküdtünk, a nap még nem ért véget. Zsolti nagy mosolyogva játszott még velünk az ágyban, no de nem olyan babául, hanem úgy mint egy kisgyermek. Mellettem térdepelt, tenyerével arcomat csapkodta, majd egy váratlan pillanatban én hirtelen felkaptam és arcomat hasába fúrva megcsiklintottam. Hahotázva kacagott. Mikor tátá is társult az altatásban, akkor úthengeresdit játszottak, szintén nagy nevetgélések közepette. S így, ilyen jó hangulatban, könnyek nélkül, velem kéz a kézben s a tátá nyújtotta lábmasszázs közepette Zsolti szépen elaludt.

Hát így lett gyönyörű ez a szombati napunk....