Hogy miért is kukucskáljuk tíz percenként a pelust? Hogy miért főzzük azt a tejcsipapát olyan pontosan két óránként? Hogy miért állunk perceken át a hőmérő és szekrény előtt, azon gondolkodva, hogy milyen ruhát adjunk a gyerekre? Hogy minek csinálunk hülyét magunkból nyelvünket öltögetve, ugatva, bégetve? Miért forgolódunk éjszaka aggodalmasan, hogy vajon elég figyelmet szenteltünk-e kisdedünkre?
Semmi esetre sem kötelességből, hanem csak és csakis AZÉRT, hogy a kis "terroristától" kicsikarjunk egy ÖNFELEDT NEVETÉST, egy MOSOLYT! Ez a világ legszebb kincse, és nincs az a nehézség, mit ne érne meg! A mi dolgunk feltétel nélkül SZERETNI.... reggeltől-estig..... minden nap.... fáradtságot, éhséget, hangulatokat és egot félretéve.... csak szeretni....
És egy álmodó mókuska mosolya mindezt nagyonis megéri!!!
Ez a terrorista megnevezes nagyon is ismeros. Es tenyleg igy is van. Egesz napi gugyoges utan es torodes utan, hazaerkezik az Apa es hahotazva kacagva orulunk neki. S Anya........................ Hat sehol nincs.
VálaszTörlés