2012. május 16., szerda

Pótlás

Nagyon rég nem írtam és nagyon sok fontos történésről nem számolhattam be. Ezeket próbálom meg most bepótolni:
  1. Zsolti egyre ügyesebb az önálló elalvásban, ezzel szemben pedig Ferkóban kialakult a szeparációs szorongás és folyton a nyakamon lógna.
  2. Zsolti üzleti tehéntejet fogyaszt most már és úgy néz ki, laktózintoleranciája nem újult ki. Ferkó minden kaját elkíván Zsoltitól és megpróbálja azt meg is kaparintani, így elcsorta már a Zsolti kezéből a szipkás üveget, a tejes cumit, banánt, nyalókát, rántott husit, piskótát és még sorolhatnám.
  3. Ferkó már ügyesen jár tárgyakban fogózkodva, megáll 7-8 másodpercet is egyedül, minden nemű támasz nélkül, sőt már párszor az is előfordult, hogy guggolásból, minden támasz nélkül felállt a kis mókus. Persze ezzel együtt rengeteget esik, nagyokat koppan a feje és szegény Zsoltikának nincs egy perc nyugta sem már, mert folyton a nyomában van a kicsi.
  4. Zsolti egyre többet mond, de most egy papagáj-szerű fázisban van és vannak napjai, amikor nem beszélget velünk, hanem csak ismétli a mi mondottainkat.
  5. Ferkó is mondikál: mondja a "ba", "te" és "má" szótagokat. Nagyon édes! És olyan furcsa, hogy teljesen más hangja van, mint annak idején Zsoltikának.
  6. Zsolti borzasztóan rajong a Naprendszerért. Minden bolygó nevét tudja, felismeri őket képről és tud róluk egy-egy jellegzetes dolgot, mint például: Napocska tüzes, Mars piros, Föld vizes, Jupiternek van foltocskája és így tovább. 
  7. Lévén, hogy ezt a bejegyzést már két hete írom, még vannak egészen új fejlemények is: FERKÓ MÚLT HÉTEN MEGTETTE ELSŐ ÖNÁLLÓ LÉPÉSEIT, bizony, és Zsoltika leírt önszántából, egyes egyedül, bal kézzel egy "A" betűt.
  8. Zsolti imádja a Caritasos játszóházat s bár nem nagyon akar szót fogadni a vezetőnknek, itthon ügyesen mondókázza és énekli az ott tanultakat. Akárcsak Bence, Zsolti sem élvez mutogatni mondókázás, éneklés közben.
  9. Ferkó a minap az ágyában volt, mert biztonságban akartam tudni. De ő mindenképp kijött volna. Türelmetlenségében el kezdett rúgozni lábával addig-addig, hogy már elemelkedett a lába az ágyról. A kicsi fiú ezennel megtanult két lábon ugrálni és amikor csak lehet gyakorolja ezt, például mikor Mei-Taiban van az ölemben.
  10. Mivel nekem licensz dolgozatot kellett írnom, az egész család be volt fogva gyerekvigyázásra. Mami, Mama, Krisztináék, mindenki! Sőt, még Szász Emese és Tündéék is el-elvitték fiaimat fél napra, egész napra, hogy én tudjak haladni. Köszönöm mindegyikötőknek, hogy segítettetek!
  11. Zsoltival a héten nagy akcióba fogunk. Elfogyott a pelus és úgy döntöttem a héten még nem veszek s megpróbálom az úrfit szobatisztává tenni. Ha hétvégéig ez nem sikerül, akkor visszatérünk a pelusozáshoz. 
  12. Jujj és a húsvétolásról még nem is írtam. Zsoltinak volt egy kábé egy hónapig tartó tojásőrülete. Valamiért nagyon tetszettek a tojások neki. Folyton tojásról beszélt, húsvéti Micimackót kellett nézni ezerszer, tojással játszani, tojásos szalvétát ragasztani a plafonra, meg ilyenek. Hát ezért ezerrel készültem húsvétra locsolásra. Zsolti az egész ünnepet, magasról lesz*rta és se a tojásolás, se az öntözés nem nyűgözte le. Azóta a tojásőrület is elmaradt.
  13. Ferkónak már 6 foga van és készülőben még kettő.

Biztos még kifelejtettem n dolgot, de majd még pótolok. Hamarosan képeket is teszek fel. :)

1 megjegyzés:

  1. 11-es ponthoz fűzném hozzá: egy hét alatt nem lesz szobatiszta és szerintem a legrosszabb egy hét után visszatenni a pelust, ezzel csak hátráltatod, mert következőkor is amikor próbálod levenni, tudja hogy majd úgy is visszakapja. Inkább éjjelre tegyél még, ezért ha gond van, megvan a biztonsága hogy éjjelre még kap, tehát például este nyugodtan belekakilhat pelusba ha felteszed neki, de nappalra ne tegyél. És ha elkezdted, akkor már ne tegyél többet, ha balesetekkel is jár hetekig...
    Amúgy mindenhez gratula, lenyűgőző tempóban fejlődnek a fiaid!

    VálaszTörlés