Butaság....

Időnként fel-felmerül a testvérke gondolata. És én, aki úgy mentem neki a házas életnek, hogy legalább 3-4 gyermeket óhajtottam, megingok..... Már nem vagyok biztos benne, hogy akarok testvérkét, testvérkéket Zsoltinak....  

Ennél is fiatalabb koromban azt mondogattam, két gyerek elég lesz, mert hiszem, hogy annál több gyerekemet nem tudnám különbségtétel nélkül szeretni. Komolyan hittem, hogy már három gyereknél nagy a lehetőség, hogy kialakuljon a "kedvenc gyerek" és "kevésbé kedvenc gyerek" konfliktushelyzete.... Aztán, mikor már várandós voltam, elmúlt ez az érzés és erős vágy élt bennem, hogy három, de inkább négy gyerekünk legyen.  

Amióta megszületett Zsolti, megint minden megváltozott. Ő az én világom, a mindenem, az ég és a föld. Nagyon szeretem. És el nem tudom képzelni, hogy még valakit lehet úgy szeretni....  Gyakran belegondolok, a kilenc hónap alatt biztos a második babát is oly nagy szeretettel várnám, mint Zsoltit. De már csak a puszta gondolattól úgy érzem, hogy Zsoltitól veszek el valamit. Úgy érzem, ha majd egyszer lesz kistestvére, akkor a felé irányított szeretetemet csonkítom meg. Nem is tudom, hogy magyarázzam ezt az érzést. Mintha Zsolti helyett is féltékeny lennék..... Tudom, hogy butaság ez, de nem tehetek róla, gyakran elönt a gondolat...  Attila mosolyog, mikor erről beszélek neki. Ma azt mondta, majd megváltozik ez az érzés.... Nem tudom.  

Nem akarok egoistán gondolkodni.... Tudom, jót tesz ha a gyereknek van társa.... De most 100%-ban a kicsi fiamé vagyok. Ha jön egy picike mellé, szegénykének alig marad majd valami az én figyelmemből. Meglehet, hogy csak pánikroham, de lásd kedves uramat. Mióta Zsolti megvan, szegény Attilámat nagyon elhanyagolom.... Vajon ez Zsoltira és érvényessé válna, egy testvérke esetén? Attól félek, és ez tényleg egyfajta félelem, hogy képtelen vagyok két embert egyszerre egyformán szeretni..... vagy nem is szeretni, hanem a szeretetemet egyformán kifejezni nekik....  A másik gondom pedig az, hogy akárhogy nézzük, Zsolti az első tücsök, és ez máris egy előnyt jelent. Ő mindenből a leget kapta.... Ez a lehetőség már alapból el lenne lopva a kisebbiktől.... és ez a kicsi irányába nem igazságos....  

Nevetséges gondolatok, ugye?  

Lehet azért érzek így, mert Zsolti nagyon függ tőlem még. Ha majd önállóbb lesz, ha majd esetleg ő kér egy kis hugicát, öcsit, lehet megváltozik a hozzáállásom.... Majd megválik. Mindenesetre, megleptem magam ezzel az érzéssel. Zsolti születéséig eszembe sem jutott volna, hogy ilyen gondolatai is támadhatnak egy anyának....  

Nem is tudom, miért gondolkodok ilyesmiken.... Elvégre nem aktuális a téma..... De mégis ott motoszkál a fejemben, és ilyen éjszakákon, mint a mai, nem hagy aludni....