Lehet az uram nem igazán élvezi, hogy erről írok, de muszáj megtennem, hogy tanulság legyen más férjeknek, apáknak is. Az uram ugyanis ma két apró gesztusával hatalmas örömöt szerzett nekem, és kicsi fiának is. Ez az a típusú öröm, mitől érzed szeretve vagy, mint nő, mint társ, mint anya, olyan öröm, ami egy félévre feltölt.
Ma reggel nyolckor költött kicsi fiam. Nagyon nehezemre esett felkelni, de Zsolti a zord idő ellenére is derűs volt. Hát amint így mogorván próbálok magamhoz térni, látom, hogy tücsök kisasztalán ott egy kis borkán és benne két szál pitypang. Leesett az állam. Nem tudtam megállni, hogy azonnal fel ne költsem a zuramat. Muszáj volt megölelnem és megpuszilgatnom örömömben: nem elég, hogy beleolvasott a blogba, de éjnek idején (mert ugye éjjel 1-2 óráig dolgozik) képes volt a sötétben keresni két gyönyörű pitypangot, egyet Zsoltinak és egyet nekem. Zsolti is nagyon megörvendett a virágoknak, egész délelőtt velük játszott. (Igaz, nagy buzgó szeretetével meg is ölte a kicsi virágokat...) Hát, amint így örvendezek a pitypangomnak, tátic odamorogta hozzám, hogy "és még van valami kint is, a konyhában valahol." Mint karácsonykor, olyan izgalommal rohantam ki a konyhába, ahol meg is láttam egy ismeretlen zacskót. Benne egy kantáros nadrág, Zsolti méretű, és egy zebrás body...... újszülött méretű. Könny szökött a szemembe: Pocaklakónknak is hozott valamit. Persze nem menekült az új adag puszi és ölelés özöntől....
Látjátok, pasasok, nem kell nekünk Földközi-tengeri utazás, drága ékszer vagy ötven szál rózsa, hogy érezzük, fontosak vagyunk nektek, hogy szerettek... Az aprócska gesztusok annál fontosabbak, annál többet érnek. Több az, ha tudom, éjnek idején, munkából hazajövet az uram rámgondolt; és több az, ha érzem, nem csak én vagyok várandós, hanem uracskám velem együtt....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése