Mikulás

A mai Mikulásozás legszebb ajándéka, hogy bíztató híreket kaptunk a hematológustól Ferkót illetően. 

A hagyományos ünneplés végett Mádi mamánál gyűltünk össze. Mádi mama pizzát sütött, Krisztina és én Kadocsát dédelgettük, a gyerekek játszodtak, mamáék pedig a gyerekekben gyönyörködtek. Attila szokás szerint rohangált egy nagy adagot, de amint megérkezett jött is a Mikulás. A gyerekek nagyon élvezték a sok édességet. És Ferkó különös módon azt, hogy végre saját, külön bejáratú versenyautói is vannak, méghozzá öt. Egész este velük játszott, aztán itthon rájuk csapott Zsolti és akkor volt egy kis zörrrenés érte, de tudtuk rendezni az ügyet. Zsoltival jót mókáztunk, mikor egy nagy halomba gyűjtöttük össze a tömérdek édességet. Nagyokat nevettünk, amint önfeledt boldgosággal kiáltotta "És még egy gumicukor!", meg amikor pálinkát kínált nekünk a Colás üveg formájú gumicukorból. Kata mindenét elajándékozta volna: kivett egy édességet csomagjából és nagylelkűen ajánlotta azt fel Ferkónak, vagy Zsoltinak, mikor kinek. Aztán maga is vendégeskedett a fiúk édességeinél és jót szórakoztunk, hogy a szomszéd kertjében Katának is zöldebb a fű. Bence egy gyönyörű kardott kapott, aminek nagyon örvendett és hihetetlenül jól türtöztette magát, hisz bár nagyon óhajtott volna azzal játszani, megértette, hogy a kisgyerekek közt nem lehet, mert könnyen megsérülhetnek véletlenül. Egész este beérte egy-két diszkrét sóvárgással. Egyre nagyosabb és nagyosabb ez a fiú. Aztán, hogy teljes legyen a kháosz Mádi mamánál, az én kisebbik tróger fiam megfogott egy snackses zacskót és a legnagyobb élvezettel mind a földre rázta tartalmát. Csak úgy gyűlt az egész család a szoba közepébe, csipegettük a snackset, mentettük a menthetőt, hogy legalább a szönyeg ne bánja meg. Kacagtuk is, hogy úgy néztünk ki, mint egy sereg kukoricára gyűlt tyúk. Igazán jó hangulat volt egész este. Nekem egyik legszebb Mikulásként marad meg, noha hiányoltuk Imre báttyust (főként Zsolti!!! -ti. most már nagy haverok lettek), de neki dolgozni kellett.

Hazafelé jövet az átjárón intettük le a mi buszunkat, az meg is állt, fel is vett. Amint leszálltunk, Zsolti élvezni kezdte a havat: tapicskolt benne, hógolyót kért, hóbuckákra ugrott, lábnyomokat és kéznyomokat hagyott a fehér hóban. Egész hazáig zengett az utca a mi hógolyózásunktól és nevetésünktől. Hazatérve pedig ragyogó fények vártak: Pötyi tata kis égőkkel diszítette ki az udvart. Kiengedtük egy kis időre a kutyákat is Ferkó nagy örömére, majd egy jó adag kutyázás  után jöhetett még egy kis hógolyózás, úgy hogy az udvar minden zeg-zúgában letapostuk a havat. A fiúk csak nevettek, arcuk csattanó piros volt a hidegtől és jókedvtől, majd bementünk a házba s még egy kicsit autókáztak az új traktorokkal versenyautókkal. A fektetés is későre sikeredett, majdnem 11 óra volt, de hát na.... kirúghatunk a hámból olykor-olykor.

Lefekvéskor megkérdezte Zsolti, hogy jön-e még a Mikulás. Aztán megbeszéltük, hogy járt az óvodában is, járt itthon is, de most már elment a szánján, de azt is tisztáztuk, hogy majd mikor karácsonyfát diszítünk, akkor jön majd az angyal és bizony az angyal elhozza az ígért darut és rakétát. Azt kérdeztem még Zsolti fiamtól: Boldog vagy ma? Mire ő azt válaszolta, az én legnagyobb örömömre és megnyugvásomra, hogy Igen, boldog vagyok. És ez lényeges.

Egy hétnyi aggódalom után végre megnyugodhatok valamelyest és végre visszatérhetek elkötelezettségeimhez, amikre egyáltalán nem tudtam koncentrálni ilyen helyzetekben. De nagyon köszönöm, hogy bíztattatok és támogattatok. Nekem ilyen szituációkban tényleg erre van szükségem: hogy kimondjam aggódalmaimat és bátorítást kapjak barátaimtól.

Szép Mikulást mindenkinek!