Büszke vagyok a nagy fiamra. Tegnap leültünk diót törni és végig segített nekem Zsolt fiam. A kalapácsért nem kellet harcolni, mert nem bizgette a fantáziáját az úrfinak, de a diókatonákat szépen sorba állította a lapítóra. Talán egy órát tartott az akció és Zsoltim végig mellettem szöszölt. Gurultak ide-oda a diók, megrakta a teherautóját velük kis dióhéjjal fűszerezve, aztán autózott végig a lapíton két kalapácsütés között s közben énekeltünk, igen, énekelTÜNK. Méghozzá azt, hogy Hull a pelyhes fehér hó. Kicsi Zsolti hamar megtanulta a dalocskát, végül már a szavakat is egész jól ejtette és este bemutattuk a nagy tudományt tátának. Meg volt ám lepődve!!! Tésztát is sütöttünk tegnap, elméletileg, gyakorlatban tésztát is sütött Ilonka mama Zsoltival... Együtt gyúrták, göngyölítették a kis babacsókokat, tették a tepsire, vagy mellé, aztán Zsolti kiszedte amit mama a tepsibe tett, vagy megnyomkodta, vagy na, kontárkodott ahogy tudott... Volt ott ám móka és illat és nevetés, míg Ferkó a fáradtságtól olyan sírásba nem kezdett, hogy jó 40 percig nem tudtuk csitítatni... Na, de nagyon elégedetten tértem nyugovóra, hogy milyen ügyes volt ez az én nagy fiam.... Mára is programunk van: fahéjas csillagokat készítünk, ha sikerül... :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése