Na, de ezt nem szeretem!

Minden nap, minden nap, reggeltől estig teszek veszek: reggeli készítés, ágyazás, mosogatás nx, összeszedés nx, főzicskélés (nálam még hosszan tart), mégis folyton rendetlenség van és mégsem tiszta a szőnyeg majd sose. A sok tevés-vevés közt alig marad időm a gyerekekre: csak addig foglalkozom velük, míg pelenkázom, etetem vagy sétáltatom őket, és még így sem marad időm arra, hogy megfürödjek normálisan, vagy felmossam a fürdőt, netán kialudjam magam becsületesen. Nem értem, anyáink mindezt hogy csinálták??? Hogy reggeltől estig tenni-venni kell a házban nem zavar, legfeljebb megunom és nem mosogatok el este, de hogy nincs lehetőségem leülni a gyerekekkel egy jót játszani, na az nagyon zavar. S ha pedig le is állok játszani, olyan fáradt és ötlettelen vagyok, hogy nem tudok semmi jó játékot kitalálni, vagy egy már kitalált játékban úgy szívvel-lélekkel elmélyedni.... Szegény Zsoltim, sokszor unatkozva teng fel és alá, megfogja kezem, játszani hív, de nekem mindig valami más dolgom akad. Még Ferkó sem tűri már, hogy folyton a plafont kell néznie, vagy a takarót, amin fekszik és sírással harcolja ki magának, hogy ölbe vegyem, beszélgessek vele. Ma mély pontra kerültem. Egy fránya parasztlepénnyel s mosogatással úgy el tudtam húzni az időt, hogy az egész estém ráment. Ferkó szerencsés volt, mert itt volt Tünde és lefoglalta, de szegény Zsoltikámat 66x küldtem el, hogy "most nem tudok menni", "mindjárt megyek" vagy "menj, játszodj ügyesen egyedül". Mikor elaludtak a gyerekek, magamba roskadtam és azt mondtam, ez így nem mehet tovább. Nekifogtam és mindent elvégeztem, ami holnap várt volna rám, eldöntöttem, hogy karfiol helyett, csak egy puliszkát dobok össze a legénynek ebédre, de azt is csak a holnap déli alvás ideje alatt és azt is eldönöttem, hogy holnap az égadta világon semmi mellékes házi dolognak nem fogok neki, hanem kimondottan a gyerekekre fogok figyelni, velük fogok játszani!!! És punktum! (remélem tartom majd magam szavamhoz)