Jól vagyunk, egyelőre még csak hárman s bár sok minden történt az elmúlt hetekben, nem volt lehetőségem leírni őket. Túl vagyunk egy nagy rumlin, festettünk, bútort cseréltünk és azt hiszem, most már nagyjából készen állunk Ferkó érkezésére. Zsolti újra és újra bebizonyította, hogy milyen ügyes és értelmes, na meg szófogadó kisfiú, hiszen egy grammnyi problémánk sem volt vele az egész festési kháoszban. Beszéd terén nem nagyon haladtunk előre, viszont csomó más mindenben látok változást, fejlődést, ma például kicsi Tücsök egyedül felhúzta a kis cipőjét, de már a lépcsőn is úgy tud fel-le járni, mint a nagyok. A szüléssel kapcsolatosan kettős érzéseim vannak. Egyrészt várom már, hogy megismerjem a kis Pocaklakót, hogy karjaimban tarthassam, megpuszilgassam, másrészt viszont bűntudatom van, erős bűntudatom, hogy nem tudom felkészíteni Zsoltikámat a nagy változásra. Gyakran mondom neki, hogy testvérkéje lesz s hogy az mivel jár, meg, hogy el fogok tűnni néhány napra s nem egyedül érkezek majd vissza, igyekszem hangsúlyozni napjában többször is, hogy szeretem őt, gyakran összebújunk, kedveskedünk egymásnak, ám tartok tőle, hogy miként éli majd meg Ferkó érkezését. Szívből remélem, hogy szülés után is lesz elég energiám és kreativitásom, hogy fokozottan kifejezzem Tücsöknek, hogy mennyire nagyon fontos nekem s hogy milyen nagyon szeretem....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése