2012. július 14., szombat

:)

Az Update-ból kimaradt:

Az utóbbi időben Zsolti folyton a szürke, átmeneti, a mostani melegekhez képest mindenképp borzalmasan meleg cipőjét kérte, ha kimentünk valahová. Ferkónak, pedig egy Zsoltitól megmaradt cipő sem jó, csak a téliek, ezért a kölköt zokniban vagy mezítláb hagytuk császkálni játszótéren, homokozóban, bárhol. Tegnap kissé megelégeltük édesanyával a helyzetet és mami felajánlotta, hogy vesz a gyerekeknek egy-egy normális cipőt. Hát, természetesen nem utasítottam vissza, főleg, hogy mindkét szandál, amit vettem tavasszal Zsoltinak elszakadt és Ferkó is egyre többet akár kimászni a kocsiból.... A kicsinek nagyon nehezen kaptunk cipőt, ugyanis borzasztó torkos lába van és egyszerűen nem tudom felhúzni a cipellőket lábacskájára. Végül, nagy nehezen, kaptunk egy kis szandált, ami oldalt teljesen kinyitható, így simán behelyezem a lábát és a tépőzárral az ő méretére igazítom. Zsoltival más volt a gond: nem volt hajlandó felpróbálni egy cipőt sem. Mikor már kezdett elszakadni a cérnánk, Zsolti el kezdte mondikálni, hogy Piros csizmát tátának! Na ennyi kellett maminak és nekem, eldöntöttük, hogy felpróbáltatunk vele egy bordó-piros szandált. Csodák csodája: az úrfi megengedte. Kérdem az eladónőt, más színben nincs, mondja van bézsben, de édesanya rámszólt, hogy ez volt a Zsolti választása, kvázi kérése, nem ártana tiszteletben tartani. Igazat adtam neki és így lett Zsoltinak piros szandálja, amit nagyon imád. Még ma is mosolyogva mondta nekem,  mikor sétára készülődtünk, hogy Húzzuk fel a piros szandált!
Ja és ma csokitortát sütöttünk ketten Zsoltival, Kavarom a levesem stílusban diszítettük (értsd csiga formában) és a Krisztina receptjét követve végre sikerült elkészítenem életem első tökéletes állagú piskótáját.
Még egy édes jelenet a mai napra: mikor adtam fel a pelust Zsoltira, azt mondja nekem az úrfi Állj meg, na!... hát mit mondjak.... magamra ismertem... 
Na és ami még elmondandó, hogy Ferkó nincs valami jól... Remélem csak a fogbújás kavar be az úrfinak, de nekem úgy tűnik, nincs jól a kisfiú: zsimbes, aluszékony, sokat fekszik a földön és még vannak olyan gesztusai, amik szokatlanok és amik bennem azt a gyanút keltik, hogy valami nincs rendben vele. Tényleg nagyon remélem, hogy csak a fogacskájától van mindez....

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése