Igen bizony. Alig tanult meg a kicsi mókus négykézláb közlekedni, máris állni akar... 2 percre nem lehet magára hagyni, mert azonnal kap valamit (játékot, lavort, dobozt, széket, kanapét, stb) amibe belekapszkodva felállhat. Szerintem egy kicsit korai ez neki, mert keresztez a lábával, meg lábujjhegyezik, de hát nem lehet megállítani. Na és persze, mivel nem tud még megállni a lábán, akkorákat esik, mint egy zsák. Az viszont a baj, hogy nálunk beton a föld (jó szófordulat, nem mondom)... azon van vagy két vinilin meg egy szőnyeg, de hát, így is egy esés nagyon-nagyon fájhat. Minden koppanás után figyelem a gyerek szemét, rágom a körmöm, hogy nehogy elkezdjen hányni, vagy más tünetet produkálni, hiszen komolyan aggódom, hogy ezektől az ütésektől lényeges baja is történhetne... Ha ő ébren van, nem lehet a konyhában tevékenykedni, mert utánam jön és bemászik a fazakakba, meg a lábamba kapaszkodva feláll, majd lefejeli a mosogató alatti szekrényt.... A minap mosogatok, minden második tányér után megállok, kiviszem a kicsit a szobába, csak azért, hogy mire visszaérek a konyhába, ő már ott is legyen mögöttem, na, és egy adott pillanatban feltűnik, hogy nagy a csend. Odanézek Ferkóra, hát ő ül nagy ügyesen, ölében a lehető legzsírosabb tepsim és a kicsi drága, nagy mosollyal a száján tapicskol a tenyereivel a megkocsonyásodott zsírban. Olyan édes volt, hogy még pánikolni sem tudtam a ruhájáért, hát hagytam egy kicsit élvezkedni s legalább befejeztem a mosogatást... :) Na és azt sem mondtam még el erről a kicsiről, hogy van már 4 foga és hogy napjában háromszor is eszik pépet már..... és még azt tanultam meg ma róla, hogy annyira megszokta a mei-tai-os sétálást, hogy ma végigsírta a babakocsis sétánkat az állatkertben...
Zsoltiról is vannak újdonságok. Nagyon-nagyon felerősödött a játékok iránti félelem-érzete és kedden, mikor Izáéknál voltunk olyan jelenetet rendezett, hogy vizzel kellet meglocsoljam, hogy magához térjen. Őszintén megszólva, kissé megijedtem és fogalmam sem volt, hogy kell az ilyen helyzeteket kezelni. S mivel Izáék is azt mondták, hogy ez a jelenet azért feletébb furcsa volt, hát felhívtam pszichológus barátnőmet, aki vállalta, hogy megnézi Zsoltikát. Nagy örömömre, azt mondta, szerinte nincs a kicsivel semmi baj és hogy ez egy átmeneti időszak, ezért nem kell túlreagálni az ilyen hisztijeleneteket, egyszerűen csak mellette kell lennem, hogy érezze biztonságban magát. Kellemesen lepett meg, hogy Zsolti milyen szófogadó volt Kingával, teljesítette az utasításait, barátságos volt és !!!!! feltette az orrára a Kinga napszemüvegét !!!!! amit velünk soha-soha-soha nem volt hajlandó megtenni. Hát tátott szájjal maradtam és ismételten meggyőződtem, hogy a gyermekek problémáinak eredete tulajdonképpen a szülőkben keresendők. És kaptam is útmutatást meg figyelmeztetést, hogy mit nem teszek jól. Az első számú problémám, amit végülis tudok magamról, hogy túl hamar felmegy a pumpám (és nekem még fel sem tűnik), amit a gyerek érez és amit daccal reagál. Na ezen kéne változtatni, de komolyan, fogalmam sincs, hol kezdjek neki.... Talán jó volna megint jogázni... ?
Na és még azzal szembesülünk, hogy Zsolti a laktózmentes tejtől a héten jól érezte magát, majd amint rendes tejport kapott, megint kezdődött előlről a hasmenés és hasfájás.... Attól tartok laktózérzékenységgel van dolgunk, de ezt még meg kell beszélnünk a doki nénijével. Mindenesetre, 2 és fél éves, abban a korban van már, hogy akár szépen le is szoktathatjuk a tejcsi ivászatról és akkor lehet ez az érzékenység is elmúlik.... Meglátjuk, hogy lesz tovább....
És még egy utolsó kis sztori a mai napra: a héten volt egy jelenetünk, amikor a két kicsi együtt szórakozott. Ferkó ült az etetőszékben, Zsolti pedig lustálkodott a kanapén, lábát az etetőszéken támasztotta. Az etetőszék kezdett arrébb csúszni és ezt a mi nagy tücskünk észrevette. Szánt szándékkal lökni kezdte lábaival az etetőszéket, közben huncutul kacarászott. Ferkó nagyon élvezte a játékot és ő is kacagni kezdett. Kis idő múltán egyik a másikán kacagott és huncutul figyelték egymás reakcióit. Attilával csak álltunk és gyönyörködtünk drága gyermekeinkben, felnevettünk az ő nevetésükön és megállapítottuk, hogy csemetéink máris nagyon szeretik egymást... :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése