A szülésről

Jut eszembe, hogy nem írtam a szülésről. Hát, röviden, így volt:

Mindenki arra készített, hogy hamar megy majd a második szülés, meg könnyen. A 36. hétben még "imádkoztunk", hogy Ferkó maradjon pocakban bár legalább egy hetet, mert nagyon úgy nézett ki, hogy sietős neki a világra jövetel. Aztán teltek, múltak a hetek s Ferkó csak nem akart kibújni pocakból. Augusztus 5-re voltam kiírva s bizony az augusztus elsejei ellenőrzésen aggódva mondtam a dokinak, hogy hetedikéig meg kell születni a kicsinek, mert különben félő, hogy elveszítem a gyereknevelési segélyt. Biztatott a doki, ne aggódjak, mert már mutatkoznak a készülődő szülésnek a jelei. Hát, aznap délután el is kezdődtek a fájások, 5 órakor. Kórházba csak este 11-kor mentem, mikor már 6 percenként jöttek a fájások, bár Csici barátnőm, aki szülésznő, javasolta, hogy még várjak míg 4 percenként jönnek az összehúzódások. A kórházban megnéztek, igazolták, hogy igen beindult a szülés folyamata, előkészítettek, felvittek a kilencedikre, közben Csillu is megérkezett és izgatottan vártuk, hogy mi lesz. Igen ám, csak pofára estünk, mert mire felértem a szalonba, nekem szép lassan enyhülni kezdtek a fájásaim, majd teljesen elmúltak. Látva a helyzet állását, Csillu közölte, hogy szerinte reggelig nem lesz baba, doki is hasonlókat mondott, így uracskámat hazaküldtük. Csici végig virrasztott velem, csak addig pihent le keveset, míg én is aludtam, a dokim pedig, aki épp ügyeletes volt, néhány óránként megpróbált besegíteni a tágulásnak. Majdnem egész éjjel koslattam fel s alá a szülészet folyosóján, babák születtek, anyukák jöttek s mentek is, de én csak maradtam az aprócska tágulásommal s maradtam reggel is. Már nagyon fáradt voltam. A fájások nem voltak az igaziak, de azért mégiscsak fájt és fárasztott és egész éjjel fent voltam, álmos voltam, éhes voltam, szomjas voltam és borzasztó csalódott. Egyáltalán nem voltam arra felkészülve lelkileg, hogy ilyen soká tart a szülés. Aggódtam a kicsi egészsége miatt, s őszintén, kicsit féltem, nehogy császármetszésre kerüljön a sor. Reggel Csillunak munkába kellett menni, én meg elkeseredtem, mert nagyon szerettem volna, ha ott van, mikor Ferkó születik. A doki pedig 11-kor odajött hozzám s azt mondta, ne haragudjak, de muszáj egy kis perfúzióval megsegíteni a szülés menetét, mert csak egy kis szikra hiányzik, hogy végre beinduljon a folyamat rendesen. Én csak néztem nagy szemekkel a dokira, ugyan már, ne kérje tőlem a bocsánatot ezért, inkább vágjunk már bele a dologba, mert nagyon túl lennék a dolgon. Miközben a perfúziót tették föl, a doki biztatóan mosolygott rám s mondta "1 óráig meg lesz a baba!". Mint egy szentre, úgy néztem rá s csakhogy nem könyörögtem a szemeimmel, hogy igaza legyen, már csak azért is, mert nem szerettem volna mással szülni (ő pedig 1-ig dolgozott aznap). Hála Istennek, tényleg igaza lett. 12:55-kor meglett Ferkó. Állítólag mikor kibújt pocakból egy jó nagyot pisikált, minek a szülésznő ruhája is áldozatául esett. Pedig a hölgy nem azt érdemelte volna Ferkótól, mert mindvégig nagyon figyelmes és rendes volt velem, de hát mit van mit tenni, ez a gyermek egy oroszlán :). Kb. 3 perccel azután, hogy kibújt Ferkó betoppant Csilla s odáig volt, hogy "nem vártuk meg" őt, hisz engedélyt kapott, hogy ő vezesse le a szülésemet. Én is sajnáltam, hogy nem volt ott a születés pillanatában, de olyan jókor jött be a szülőszobába és fogta meg a kezem, hogy azt elmondani nem lehet. Nem tudom, mi történt, de pillanatokkal azelőtt, hogy ő megjött, éreztem, hogy minden lelki cérnám elszakad és mindjárt hatalmas sírásban török ki, de Csici odajött mellém, megfogta a kezem és olyan örömmel, nyugalommal nézett rám, hogy minden kétségbeesésemet, fáradtságomat, keservemet eloszlatta és érintése rádöbbentett a pillanat boldog voltára: hát megszületett az én második kisfiam!!! Szerintem Csilla nem is tudja, milyen sokat jelentett nekem akkor az ő jelenléte és hogy milyen fontos lelki támaszt nyújtott... És aztán közel hozták hozzám Ferkót és pont olyan volt, mint Zsolti, és szép volt és egészséges és békés... de nekem már nem volt erőm énekelni neki, mint annak idején Zsoltinak, csak néztem őt és gyönyörködtem benne... 

No, így volt, hogy 3 óra helyett 20-at vajúdtam, korántsem volt olyan szép élmény a szülés, mint először, de annál inkább örvendek az én legszebb Mikulás napi ajándékomnak, az én kis Turkó-Ferkómnak... :D

Ja, és ezt még muszáj leírni: Mikor kibújt Ferkó, a doki mondani kezdte, hogy egészséges, ügyes baba, hogy minden ujja meg van, én meg közbevágtam, hogy de valaki készítsen egy fotót erről a szép babócról. Meglepetten s mosolyogva kérdezte doki: de hol a gép? Én mondom neki, a szalonban az ágyamon, mire ő fogta magát, elment a szalonba, elvette a gépet s szépen lefilmezte s fotózta a kicsit, de még engem is. Ez is egy remek példa arra, hogy miért szeretem annyira Turos dokit: mert emberséges, mert kedves, mert megértő, elnéző, törődő  és mert fiatal apaként együtt tud érezni velünk, újdonsült szülőkkel... :) 

doki-fotók