KISTÜCSÖK. MINDENNAPOK APRÓ ÖRÖMEI ZSOLTIKÁVAL!

!!!

2012-02-02T17:35:00.000+02:00

Ferkó ma féléves lett! FÉLÉVES!!! Ez hihetetlen... Úgy telik az idő, hogy az már ijesztő...

NAGY változások!!!

2012-01-31T16:13:00.000+02:00

Múlt szombaton elszakadt Zsolti utolsó cumija... Most bújnak a leghátsó fogai és hát fájdalmában a kicsi szétrágta mindkét cumiját... No, de mi bizony nem vettünk újat, így az úrfi kénytelen boldogulni cumi nélkül. Napközben nincsenek gondok... szépen viseli a nélkülőzést a fiú, de altatáskor.... phíííí.... na, akkor vasidegrendszer kell! Tegnap délben csekély másfél órát altattuk Ilonka mamával, este pedig egy órán át mondott a kölök alvás helyett, aztán éjfélkor jól összeszidtam s az ágyában hagytam egyedül, hogy aludjon el magától.... Ő mondott tovább, én elaludtam, aztán valamikor éjjel riadtan ugrottam fel, hogy "jajistenemvajonzsoltivalmivan", de ő mélyen durmolt ugyanabban a pozícióban, ahogy én éjfélkor hagytam. Ma délben az altatás már csak 45 percet tartott, de veszekedéssel és 2 fenéksuppintással járt, kíváncsi vagyok este mi lesz.... Mindenesetre nem könnyű az élet cumi nélkül. Vasárnap, Zsolti nagy kínjában ráharapott egy Sindolor kenőcs tubusára, ami kilyukadt és megtöltötte Zsolti száját a zsibbasztó kenőccsel. Azonnal kitöröltem Tücsök száját popsitörlővel (még jó, hogy időben észrevettük), majd a védőnőnk tanácsára Attila felvitte Zsoltit a sűrgősségire. Megvizsgálták, mondták, úgy néz ki nem nyelt sokat a kenőcsből és hazaküdték azzal a feltétellel, hogy ha hányni kezd azonnal visszavisszük.... Na, hányás nem volt, csak fosás, de az sajnos még mindig tart....

Közben a Picurnak is megy a hasikája... de neki mástól: tegnaptól elkezdtük a hozzátáplálást 2 kanálka almalével. Szereti Ferkó, ügyesen leszürcsöli az almalevet a kanálról és a hasmenés sem olyan drasztikus, hogy abba kelljen hagyni az almázást... meglátjuk mi kerekedik még a dologból, de egyelőre csak hülledezek, hogy "úristen hogy eltelt az idő, hogy megnőtt már Ferkó is"...

Na és még egy nagy hír a mai napra: mától fogva Zsolti óvodás, olyan értelemben, hogy be van iratva a Sportoviba, dosszárja leadva, elfogadva, tehát az ügy hivatalos... :) Nem tehetek mást, mint ismét hülledezni, hogy "úristen hogy eltelt az idő"!

Morgás ügy

2012-01-24T23:49:00.000+02:00

Zsoltika, úgy 7-8 hónaposan:

Ferkó most:

Snowday

2012-01-24T18:52:00.000+02:00

Hétvégi rituálé

2012-01-21T03:04:00.000+02:00

Mint már említettem, Zsolti minden hétvégén egy napot és egy éjszakát valamelyik mamájánál tölt. Ez az Attila ötlete volt és akkor merült fel, mikor elköltöztünk Mádi mamától.... DE.... mindig mikor Mádi mamától vagy Nagyitól hazajövök elfog a lelkiismeret furdalás... Vajon Zsolti ugyanúgy értelmezi ezt, mint mi? Tetszik tudni Zsoltit először Mádi mamánál hagytuk ott aludni... érthető volt, hisz alig költöztünk el, a két gyerektől én túl sokat nem tudtam mozdítani a házban, nem értem utól magam, kellett egy nap, hogy rendbe szedjük magunkat, ugyanakkor meg Zsoltikának jót tett, hogy egy kerek napot ott tölthetetett, ahol addigi két évét élte... ismerős környezet, na meg Mádi mama... nem kell magyarázni... Aztán rákövetkező héten Attila majdhogynem kijelentette, hogy Zsolti Nagyinál alszik s lévén, hogy ő beleegyezett, megpróbáltuk.... Kicsit aggódtunk, mert nem tudtuk, hogy reagálja majd az úrfi, de semmi gond nem volt végülis, sőt úgy tűnt, nagyon jól érezte magát Tücsök Jutka nagyinál... Azóta ez minden héten így megy, eddig különösebb gond nem volt, se egy zokszó, se semmi... De azért bennem működik a kisördög és az aggódalom... Igaz, hogy míg Zsolti a mamáknál van én ezerrel pótolom az elmaradt házimunkát s ha marad idő, lazítunk egyet Attilámmal: filmet nézünk, társas játékozunk, meg hasonlók..... és az is igaz, hogy ilyenkor Zsolti a központ a mamáknál és olyan törődésben van része megint, mint amikor Ferkó még nem volt meg (értsd: nem kell osztoznia mama/nagyi figyelmén).... De vajon nem érzi-e úgy, hogy meg akarunk szabadulni tőle egy napra? Vajon érti, hogy ezt nem annyira magunkért, mint inkább érte tesszük? Vajon érzi, hogy mennyire hiányzik nekem olyankor? Nagyon furcsa nélküle lefeküdni este, nélküle felkelni reggel.... Azt jobban el tudom fogadni, mikor nappal másnál tartózkodik, de éjszakára, valahogy jobban szereetm magunk mellett tudni... Na de ezt is meg kell szoknom... Hozzátartozik az anyasághoz, el kell tudni engedni őt.... Meg hát, az úrfinak csak nyernivalója van ebből... Mádi mamánál gyakran ott van Bence is és olyankor nagyokat szoktak játszani ketten... Nagyival is egy bensőségesebb kapcsolatot tudtak így kialakítani, amire eddig nem nagyon volt meg a lehetőség, no meg így legalább mi is gyakrabban látogatunk el Jutka nagyihoz, mint eddig.... Szóval.... egy csomó jó dolog származik ebből a kis hétvégi rituáléből, csak remélem, hogy ezt Zsolti is így látja és nem veszi rossz néven az akciót....

Egy csodálatos nap margójára

2012-01-19T03:44:00.001+02:00

Ma egy különösen szép napunk volt.... Délelőtt nálunk járt Ilonka mama és fél óra alatt olyan szép rendet rittyentett a házba, hogy még a tükör is csillogott-villogott, így én nyugodtan tölthettem egy délelőttöt, anélkül, hogy a főzéssel és rendrakással törődtem volna... Köszi mama a segítséget! Aztán bejelentkeztek hozzánk Krisztináék. Zsolti ébredése után érkeztek, Mádi mamával egyszerre... Mádi mama finomságot hozott (mint mindig), így együtt falatoztunk, miközben Zsolti Bencével számítógépezett, Kata meg Ferkót babusgatta... Olyan édesek ezek négyen... úgy tudnak játszani egymással... Zsolti és Bence karácsonykor is, meg Mádi mama születésnapján is remekül játszodtak együtt: kergetőztek, csiklandózták egymást, számítógépen játszodtak... nagyon jól egyeznek... Kata pedig imádja Ferkót! Kéne látni azt a boldogságot az arcán, mikor megpillantja a kis úrfit! És simogatja és babusgatja... igazi kis nő! Szóval együtt voltunk és ennek mindig olyan gyönyörű a hangulata.... Ezért is sajnáltam, hogy el kellett mennem otthonról, de kiudvaroltam nővéreméktől, hogy maradjanak míg haza nem jövök... És én elmentem kórusra... Igen, kórusra... Nagyon vágytam már az éneklésre, a Nagy István kórusra, András bácsira... S mivel barátnőm, Emese, is visszakívánkózott, eldöntöttük, hogy visszaállunk a kórusba... Nem tudom azt szavakban elmondani, higy milyen jól esett ma ott lenni... énekelni (próbálni, mert nem ment az olyan egyszerűen... erősen be vagyok rozsdázva...) Na és akkor hazatérve várt a nagy család, gyerekzsivaly, hinta, poénok, együttlét....szóval olyan ünnep íze volt az egésznek... Aztán pizzát sütöttünk és beszélgettünk... és hiába próbálom leírni, hogy mi minden szépet, jót tettünk együtt, mert úgysem tudnám visszaadni az est hangulatát... Mindenesetre szeretnék sokáig emlékezni erre a mai délutánra.... és remélem hamarosan repetázunk... :D

U.I. Ferkónak kibújt a második fogacskája is :)

Téli beszámoló képekben 2.

2012-01-19T03:29:00.000+02:00

... és folytatva a történteket: Karácsony nevében sokan látogattak el hozzánk és mi is meglátogattunk másokat... csak Ilonka mamáékhoz nem jutottunk el szégyenszemre....

Szóval, nálunk járt Imola és Zsolt...

.... meglátogattuk dédiéket... és Zsolti azért nincs a fotón, mert éppen kint motorozott a kuytával... azzal a kutyával, ami a tavalyi fotókon még kis gömböc kölök volt....

És elmentünk GYEREKESTŐL Tündéékhez, ahol Zsolti szaloncukorral autózott (mert elfelejtettem vinni neki játékot, de nem gond, mert feltalálta magát), megcsodálta a halakat, kuncogott a cicákkal, eltört egy poharat (ettől eltekintve elég civilizáltan viselkedtek a fiúk.... őszintén megszólva, kissé aggódva vittem ezt a két lúrkót Tünde és Karesz vadiúj házába..)

Zsolti nagyon otthonosan viselkedik keresztszüleivel... mind a néggyel... érzi, hogy ők fontos és közeli emberek... olyan közvetlenül tud viselkedni velük, mint nővéremékkel, vagy sógornőmékkel.... de nem csoda, hisz mind a négy keresztszülő remek választás volt.... mind nagyon szeretik Zsoltikát :D

Zsolti nagy örömére (és nem csak), az ünnepek alatt Tátic sok időt szentelt a fiúkkal való játékra... :)

Meglátogattak édesapámék is.... Fergeteges flekkent sütöttünk és házi kenyeret ettünk... ünnep volt a javából.... és lakmározás!!!

Az ünnepeket Juditék is itthon töltötték. Nagyon sok remek percet töltöttünk együtt. Gyerekeink szuperül kijöttek egymással, mi szülők meg játszodtunk, nevettünk nagyokat ... nagyon hangulatos volt... Annyira kár, hogy ilyen messze lakunk egymástól, mert nagyon jól talál a szó közöttünk...

A szilvesztert Mádi mamával, Jutka nagyival és Juditékkal ünnepeltük... Rengeteget szórakoztunk... családiasan laza és nyugodt volt... és ünnep illatú...

Tüzijátékot is néztünk. Mi felnőttek nagy izgalommal mutattuk a gyerekeknek, de azt csak Boglárka élvezte úgy igazán...

Sokat kellett sürögni-forogni az ünnepek alatt... Nem vagyok hozzászokva, sokat bénáztam... még gyakorolnom kell a háziasszonykodást... Ez végre egy olyan pillanat mikor én is leültem egy percre... látszik a fáradtság rajtam, de ez egy édes fáradtság...

.... így kezdtük az új évet ....

A fiúk egyre inkább kezdenek kommunikálni egymással...

... sokat huncutkodnak... (amúgy Zsoltinak is van egy fotója, amikor szakasztott ugyanúgy néz ki, mint itt Ferkó...)

Csabi szülinapja alkalmából cukrászkodhattam kicsit... Az angyal hozott cukormáz port és muszáj volt kipróbálni... Amúgy pedig Csabi nagy süti rajongó, így mindig örömmel sütök neki....

... nagyi büntetésben ....

Izáék is jártak nálunk....

A GYERMEKEK :D

Ferkó is kipróbálta a hintázást... különösebben nem érdekli még...

A két mókuska együtt játszik... Ferkó rendkívül örvend, ha Zsolti vele foglalkozik... Zsolti pedig egy nagyon óvatos és gondos nagytesó... Annyira büszke vagyok rájuk....

Az én férfiaim!

Családunk 2012 elején :D

Téli beszámoló képekben 1.

2012-01-19T02:44:00.000+02:00

Már olyan régóta készülök leülni és beszámolni az ünnepekről, de folyton volt valami sürgős tennivalóm, amiért az írás halasztódott és most már úgy elhalványult az egész, hogy azt sem tudom, mit akartam leírni eredetileg... Ezért inkább képeket teszek fele egy-két mondattal kísérve...

Zsolti, a diótörő

Zsolti, a cukrász

Kakast pattogtatunk, hogy cérnárra fűzzük és feltegyük a fára... Csak hát, nem úsztam meg két csomag kipattogtatása nélkül, mert ugye, az elsőt mind felfalta egy kis manó... :)

Éjféli karácsonyozás....

.... ugyanis az angyaljárást Mádi mamánál kezdtük, Jutka nagyinál folytattuk ....

... és egy otthoni, meghitt, békés angyalkodással fejeztük be...

Éjfélkor... csak mi négyen... fáradtan... csendben.... és varázslatosan!!!

Picur már nem bírta ébren.. :D

A játszma hosszan belenyúlt az éjszakába...

A pici is ünneplőt viselt!

Karácsony hetében tátic fulladtra dolgozta magát... Minduntalan másnap jött haza a műhelyből... Ezért olyan jól esett Karácsony napján semmi sietség nélkül, együtt, négyesben ébredni, nyugodtan kávézni, reggelizni... játszani...

Az új év első ajándéka

2012-01-04T11:48:00.000+02:00

Tartozom egy hosszú beszámolóval az ünnepi élményekről, de addig is el kell újságolni, hogy Ferkó az új évtől egy ici-pici jobb alsó fogacskát kapott ajándékba... :D Ferkó első kicsi fogacskája!!!!

Kinda nagyon büszke

2011-12-20T08:34:00.000+02:00

Büszke vagyok a nagy fiamra. Tegnap leültünk diót törni és végig segített nekem Zsolt fiam. A kalapácsért nem kellet harcolni, mert nem bizgette a fantáziáját az úrfinak, de a diókatonákat szépen sorba állította a lapítóra. Talán egy órát tartott az akció és Zsoltim végig mellettem szöszölt. Gurultak ide-oda a diók, megrakta a teherautóját velük kis dióhéjjal fűszerezve, aztán autózott végig a lapíton két kalapácsütés között s közben énekeltünk, igen, énekelTÜNK. Méghozzá azt, hogy Hull a pelyhes fehér hó. Kicsi Zsolti hamar megtanulta a dalocskát, végül már a szavakat is egész jól ejtette és este bemutattuk a nagy tudományt tátának. Meg volt ám lepődve!!! Tésztát is sütöttünk tegnap, elméletileg, gyakorlatban tésztát is sütött Ilonka mama Zsoltival... Együtt gyúrták, göngyölítették a kis babacsókokat, tették a tepsire, vagy mellé, aztán Zsolti kiszedte amit mama a tepsibe tett, vagy megnyomkodta, vagy na, kontárkodott ahogy tudott... Volt ott ám móka és illat és nevetés, míg Ferkó a fáradtságtól olyan sírásba nem kezdett, hogy jó 40 percig nem tudtuk csitítatni... Na, de nagyon elégedetten tértem nyugovóra, hogy milyen ügyes volt ez az én nagy fiam.... Mára is programunk van: fahéjas csillagokat készítünk, ha sikerül... :)

Kinda

2011-12-18T00:47:00.000+02:00

Zsolti fiam rengeteget mondd újabban. Mindent, de mindent ismétel utánunk, mint egy kis papagáj. A tegnap édesanya szólított nevemen, mire a fiam rögvest utána ismételte Kinda. De mikor jöttünk el Mádi mamától és köszöntünk az úrfinak, azt mondta sanya (édesanyából rövidítve). Ezt ma is megismételte, mikor telefonon beszéltünk és ma még azt is hozzá tette gyeje, csak azt nem tudom, hogy ez még mindig nekem szólt, vagy Mádi mamának.. :)

Ferkót már nem lehet ágyon hagyni egyedül. Azonnal forgolódni kezd, ha meg nem, akkor bármi mozgathatót megragad maga körül és arcára húzza. Ezért innen arrafelé inkább a földön fog tartózkodni, ami ugye megint veszélyes, mert Zsolti időnként megfeledkezik magáról és végiggyalogolna a kicsin, ha meg nem védenénk őt....

Ma lazáztunk apjával. Szombat a szabadnapunk. Rengeteg dolgom lett volna, de szinte semmit nem valósítottam meg belőle, mert múlt éjszaka nem nagyon hagyott aludni Ferkó... Azt hiszem bújnak a fogai, de gyakran vigasztalhatatlanul felsír, még akkor is ha cicin van... Ez a nap hát elúszott, de legalább lazítottunk egy kicsit, néha ez is kell... Olyannyira, hogy forralt bort készítettem, amit nagy ügyesen felborítottam s így lepecséteztem két abroszomat és a nagyszoba fügönyét meg sötétítőjét... De az Amwayes csodaspray megint kihúzott a pácból. Azonnal befújtam a hatalmas piros foltokat a folttisztítóval, majd beraktam a mosógépbe egy gyors mosásra. A foltoknak semmi, de az ég világán semmi nyoma... :)

Ennyi mára.

Teljesítmény

2011-12-14T22:59:00.002+02:00

Ma Ferkó többször is átfordult hátról hasra... :D Siet a fiú... nem tudom, hová, de siet....

20 centin múlott az élete

2011-12-13T15:55:00.000+02:00

Hála a jó Istennek azért a 20 centiért! Ennyin múlott, hogy Zsoltit ma nem ütötte el az autó...

Az úgy volt, hogy elmentünk sétálni. Azt már mindenki tudja, Zsolti milyen eleven, ezért kénytelen voltam kocsifogságban sétáltatni őt, mióta Ferkó megszületett. A múlt héten azonban azon gondolkodtam, hogy azért egy két és fél éves gyereket nem kényszeríthetek folyton kocsiban ülni, pláné, hogy Ferkó érkezéséig inkább a gyalogos sétákat szorgalmaztam. Ezért kipróbáltam a motoros sétát. Zsolti meglepően ügyesen és szófogadóan közlekedett vele, ezért meggyőztem magam, hogy vállaljam a továbbiakban is a motoros sétát. Ma is így sétáltunk, de biztonságból magammmal vittem a kocsit is, mert a pénteki sétánk alkalmával is úgy elfáradt Zsolti, hogy a hátamon kellett hazahoznom (miközben kenguruban Ferkó is ott lógott a nyakamon). Na visszatérve a mai naphoz, találkoztunk Rékáékkal és úgy sétáltunk tovább, különösebb gondok nélkül, míg el nem értünk a Mádi mama közelében lévő játszótérhez. Itt Zsolti folyton átment volna az úton Mádi mama felé. Sikeresen visszatérítettem vagy 66x. Ekkor Réka felajánlotta, hogy fut ő egy kicsit Zsolti után, hogy ne én szaladjak folyton a picivel a nyakamon. Persze, Zsolti nem hagyta magát, megint Mádi mama felé vette az utat. Réka elment vele egészen a tömbházig, majd visszacsalogatta a játszótérhez. Ezalatt Matyi, a Réka apróbbik csemetéje felsírt, Sára pedig lipinkázott. Jeleztem Rékának, hogy cseréljünk és elindultunk egymás felé. Csakhogy Réka alig tett meg 3 lépést felém, Zsolti hirtelen megfordult és irány le az útra. Kiáltoztam Zsolti után, hogy álljon meg s szaladtam, ahogy bírtam, de ő a motorral kétszer olyan gyorsan haladt mint én utána. És ekkor majd szívgörcsöt kaptam, mert láttam a garázs egyik végében, hogy jön az autó és azt is láttam, hogy Zsolti a garázs másik végén mit sem sejtve épp kifut az autó elé. PÁR LÉPÉSSEL VOLTAM MÖGÖTTE ÉS EGYSZERŰEN NEM VOLT MIT TENNEM, HOGY MEGÁLLíTSAM A KÖLYKÖT! Ordítottam, hogy "Zsolti, állj meg", de az én drága szófogadó fiamnak mind ordíthattam. Hála a mennyei gondviselésnek, hogy az autó normális sebességgel közlekedett és a sofőr is elég figyelmes volt és még időben fékezett. 20 centi! Szegény sofőr falfehér, én valószínüleg úgyszintén. A gyermeket feltuszkoltam a járdára, kiráztam a lelket belőle, ordítottam, mint egy őrült, rácsaptam a fenekére és úgy öleltem magamhoz, bőgve, krokodil könnyekkel. Életemben még így nem ijedtem meg soha. Egész testemben remegtem. És a gyermek észre sem vette, hogy milyen veszélyben volt. Meg sem ijedt az autótól. Csak akkor kezdett el sírni, mikor én képemből kikelve ráztam és öleltem egyszerre. Alig tértem magamhoz utána, még most is émelygek, de ki kell írnom magamból, hogy levezessem a feszültséget.

Szegény gyermeknek itthon is ordítóztam még egy negyed órát, pedig ő valójában nem hibás... Végtére is, senki nem hibás... De egy két és fél éves igencsak eleven gyermek és egy 4 hónapos pici sétáltatása nem EGY emberes műszak. Rékának sem könnyű, pedig Sárája igen értelmes és szófogadó gyermek, meg nem is futkorászik annyit, mint Zsolti. Ezt nem lehet egyedül csinálni... azaz lehet, de akkor vagy a nagy gyermek van mozgásképtelenné téve, vagy ilyen életveszélyes helyzeteket vállalunk.... Most mellettünk volt az isteni kegyelem, de holnap? Ja, vagy holnap nem megyek sétálni, sem holnapután, sem azután, sem azután és felnevelem a gyermekeket a balkonon... Elvégre bébiszittert nem tudok megfizetni, a Zsolti életét többet nem akarom kockáztatni s akkor más megoldásom mi marad?

Ez volt a második alkalom, hogy az autó majdnem elütötte Zsoltit. A múltkor a járdán volt veszélyben..... mert ugye, már a járdán sem tudhatom biztonságban a gyermekeimet.... Szóval.... én nem tudom, mikor tanulja meg Zsolti, hogy az útra nem szabad lelépni, vagy hogy engdelemeskedjen, mikor azt mondom "Állj meg!", hogy megfogja a kezem, mikor én azt kérem tőle, de ameddig ezek a dolgok nem működnek ÉN TÖBBET MEG NEM INDULOK EGYEDÜL KETTEJÜKKEL!

Update

2011-12-09T03:16:00.000+02:00

Zsolti vasárnap óta szenved és ennél fogva zsimbes. Úgy sejtjük, hogy a bal hátsó foga készül kibújni, de lévén, hogy semmi látható elváltozás nincs a fogínyen, aggódom, hogy nehogy valami másról legyen szó... Mindenesetre, a kicsi drága azt mondja "fáj szája" és a hűtőnél a gyógyszerét kéri (Nurofen), amit maga be is vesz majdnem egyedül!!!!! Na ez, mármint a gyógyszer beadása, egy hónappal ezelőtt még fél órás harccal, visítással, izzadással, lefogással, földreteperéssel, szidással, veszekedéssel és lelkiismeret furdalással járt. Aztán hogy most mi a helyzet: a. rájött, hogy a gyógyszer bevevése nem is a világ vége vagy b. annyira fáj valamije, hogy inkább beveszi a gyógyszert, hogy szűnjön... én nem tudom, de remélem az előbbi és nem utóbbi... Hála Istennek, a gyógyszer hat, így az adagolás utáni "ááá-háááááááá" nyávogások száma jelentősen csökken és egy-egy mosolyt, esetleg nevetést is ki lehet csikarni a fiútól, de azért látszik Tücsök szemén, hogy valami nincs rendjén... Zsimbelés ide, sírdogálás oda, Zsolti fiam a héten rengeteget kezdett mondani, mindent ismétel, és kezd magában is beszélni.... A minap játszódtunk:

Mutatom egy hangos könyvből az állatokat és kérdem: Ez mi?

Zs: Ejz mi?

Én: Nem, nem! Mi ez? Kacsa?

Zs: Katsa

Én: S ez mi?

Zs: Ejz mi?

Én: Nem! Mondd meg szépen mi ez! Malac.

Zs: Majasz

Én Na és ez mi?

Zs: (Zsolti már ismételné utánam, hogy ejz mi, de a képre nézve benn akad a szó és nagy csodálkozva rám néz, majd elégedetlenül azt mondja:)Bá-ány.

Attilával hatalmasat nevetünk, megdícsérjük a fiút, kérdezem a következő állatot, érkezik is a válasz, ugyanolyan stílusban: Tején.... :D

Ferkó is újdonságokat művel. Hangicsál sokat. Nagyon különleges hangja van. Erős, férfias és kicsit torokhang. Nagyon specifikus a hangszíne és én nagyon élvezem. Olyan különös felfedezni, hogy mi mindenben különbözik a két kicsi pasi.... Na de emelett Ferkó forgolódni is elkezdett. Hátról pillanat alatt oldalra fordítja magát és csak egy hajszál választja el attól, hogy hasra is átforduljon. Egész ügyesen ül, hason pedig hosszan fenntartja fejét és most már nem kinyújtott karral próbálja felemelni buksiját, hanem nyugisan könyököl. Azt is el kell mondani, hogy ez a hét és fél kilós úrfi, ma reggel kibontotta az egymásba láncolt kocsizörgőket, amit az ágya fölé szoktunk kifeszíteni. Egész nap úgy maradtak a zörgők, csak úgy lógtak a kiságy oldalán. Délután pedig a manó addig játszott az egyik ilyen lógó micsodával, míg elszakította!!!! Na, mondom, úrfi, jó erőben vagy, jobb lesz nem ujjat húzni veled.

A sétáinkba újdonságot próbálunk bevinni. Mióta egyedül kell sétálni a két kicsivel, Zsolti többnyire kocsifogságban "szenved". Most azonban, lévén, hogy lepattant a kis sport kocsink, kénytelen voltam más megoldást találni és venni a bátorságot, hogy Zsoltit gyalog vigyem, vagy motorral. Nagy meglepetésemre a motorozás eléggé elviselhető, mert messze szófogadóbb így Tücsök, mint gyalogosan. Azért vannak pillanatok, általában hazafelé menet, mikor legszívesebben kifutnék a világból.... Nem elég, hogy másfél órája cipelem a ruhákkal, kenguruval együtt 8 kilós Ferkót, még kiflit is viszek a kezemben, még járdán közlekedő autókat is figyelek, de még Zsolti féle hisztiket is rendeznem kell, mikoris Zsolti nem hajlandó arra menni amerre én kérem, vagy ölbe kérezik, vagy egyszerűen ledobja magát a földre, mert már fáradt... Persze, rendszerint az ilyen jeleneteket az idősebb, semmi dolguk sincs egyének megbotránkozva néznek végig és fejüket csóválva néznek rám megvető szemmel, hogy jön, hogy nekik ugorjak. Megnézném, ők mit csinálnának a helyemben. De nehogy azt higgyétek, hogy vaegyszer a segítségét ajánlja valaki... Ó, nem.... Hacsak arra nem jár egy ismerős, mint például Ilike néni múlt szerdán, aki megmentett épp egy másodperccel azelőtt, hogy a kimerültségtől elsírjam magam. Becsület szavamra, a két gyermek egyidejű sétáltatása jelen pillanatban számomra a legborzalmasabb pillanata a napnak és felér 3 órányi kemény kickbox-fitnesz edzéssel..... Ezért van, az, hogy mikor Rékát látom sétálni Sárával és Matyival, nagy lazán, üdén, a legnagyobb nyugalommal és kézenfogva, akkor az irigység öl meg, hogy miért nem sétálhatunk így bár legalább néha-néha. Na de ez van. Az én nagy fiam séta közben folyton futkorászik, mindenhová felmászik, galambot kerget, minden egyes pocsolyába, gödörbe belelép, lépcsőzik, virágot tapos, kavicsot dobál, sárba ül, trapol körbe-körbe a beszélgető emberek körül, futtában hasravágódik, meg hasonlók... és talán, amennyire fárasztó is, ez mégis így van jól. :)

Mikulás járás

2011-12-07T12:32:00.000+02:00

Tesók

2011-11-30T02:32:00.000+02:00

Annyi mindent leírnék, de sosincs időm rá... Általában éjfél körül mosogatok és főzök, utána meg már olyan fáradt vagyok, hogy azt sem tudom hogy hívnak. Pedig sok minden történik és jó lenne mind leírni...

Zsoltiban felébredt testvére iránti empátiája: nagyon gyakran odamegy Ferkóhoz és csak úgy megsimogatja. Újabban kérésre is megsímogatja Ferkót, vagy megpuszilja (a maga speciális módján). Ha elkeseredik Ferkó, Zsolti felfigyel és azt mondja: "Kó. Fehkó. Síj." Időnként odamegy hozzá és vigasztalni próbálja: megnézi, megsimogatja s mond valamit. Az is előfordult, hogy altattam Zsoltit, miközben Ferkó felsírt a szomszéd szobában és Zsolti elküldött ki Ferkóhoz.
Igen, Zsolti egyre ügyesebben beszél. Nagyon sok szót mond utánam, énekel és mondókázik. Nem minden érthető, de vannak szavak, amiket renkívül szépen kiejt: kakas, kutya, vizet, alma, kérek. Meglepő, hogy a ty és r hangzót is ki tudja mondani, bár nem mindig jön össze. Sajna, beszéd tudományát nem hajlandó megmutatni kérésre... Becsszóra el kell hinnetek, hogy nagyon sokat fejlődött :D
Zsolti újabban igen szeret a Ferkó kiságyában játszani. Az ugye valamikor az övé volt, de akkor bezzeg hogy utálta. Na most a kisautózás tiszteletbeli helyévé vált. Fél órát is képes eljátszani ott benne, mindenféle gond nélkül.
Észrevettem, hogy kismamákkal való találkozásaimkor mindig lehordom Zsolti fiamat. Azaz, nem a jó tulajdonságait emelem ki, hanem mindig arról panaszkodom, hogy mit csinál rosszul. Mikor ezt észrevettem, nagyon megszégyelltem magam. Határozottan állítom, hogy Zsolti egy nagyon jó, szófogadó és türelmes fiú, csak időnként nem bír magával. De igazán nem panaszkodhatok, mert nem egy hisztis, rossz kölyök. S mégis, mikor más kismamákkal találkozom, nem dícsérem, hanem mintegy mentegetőzve mesélem, hogy mi minden rosszat tesz... Szóljatok rám legközelebb, mikor megint ezt teszem! Azért azt hozzá kell tenni, hogy eljött az az idő, mikor időnként rá kell suppantani az úrfira és bár ez olyankor fordul elő, mikor a szép szóra nem hallgat, mégis borzasztó lelkiismeretfurdalásom van utána...
Elfeledkeztem Ferkó babanaplójáról. Nagyon várom már, hogy legyen néhány órám, mikor azt töltögethetem.
Ferkóról még annyit, hogy kicsi éhenkórász. Folyton cicin lenne s ha nem, akkor ülne. Igen, ülne. Ez a 4 hónapos ficsúr, ha ébren van, ülni akar és bizony már nem is dűlöngél olyan nagyon jobbra-balra. Néhány másodperc erejéig képes egyedül ülni. Mi nem erőltetjük a dolgot, de ő felül magától s ha nem sikerülne, addig zsörtöl, míg mi segítünk neki. És akkor hatalmas mosoly ül arcára.

Koszmó

2011-11-19T00:40:00.001+02:00

Na szóval, Zsoltinak február óta koszmó problémái vannak. Reméltem elmúlik magától, mivel eddig nem volt ilyen jellegű gond, de sajnos nem múlt el, sőt egyre rosszabb lett. Mikor Ferkó született, megkérdeztem a védőnőt, hogy mivel lehetne kezelni Zsolti fejbőrét és ő javasolta a szalicilsav kenőcsöt. Már akkor megvettem, de valahogy nem tudtam rávenni magam, hogy nekilássak a "tetvészkedésnek", mert Zsoltival ez nehéz műveletnek igérkezik. A babázással, költözéssel meg is feledkeztem a dologról, de mikor a héten nálunk járt Tünde, láttam, hogy megnézte a buksiját a gyermeknek és aggódalmat olvastam le arcáról. Én is szemügyre vettem Tücskömet s meglepődve láttam, hogy a koszmója bizony nagyon csúnya lett... Elmentem hát a gyógyszertárba, vettem egy friss adag szalicilsavat és a tegnap "megzsíroztam" vele Zsolti fejét. A déli alvásakor vetemedtem ilyen merényletre, mert ébren biztos nem hagyta volna, hogy bekenjem a fejét. Hát az a zsír iszonyat undorító. Zsíros, tapadós, büdös.... aztán, hogy Zsoltinak már jó hosszú a haja, na ne félj mocsolkodás. Miután majdnem felébresztettem a fiút, hamar sapkát húztam a fejére, hogy legalább az ágyneműt mentsem a gamat krémtől. Na így dunsztolódott Tücsök fejbőre egész délután. Igenám, de este mikor megpróbáltuk lemosni a hajáról: meglepetés!!! Az biza nem jött le, pedig szegény kicsim fejét úgy megdörzsöltem, úgy lemostam.... Miután kicsit megtöröltem a törülközővel az a sok bőrdarabka mind levált a fejbőréről és a hosszú hajszálaira tapadtak. Ezért nekiestem egy fésüvel és fesültem, fésültem, fésültem, jött a koszmó, jött a zsír, de a hajszálak is vele együtt. Zsolti tűrte meddig tűrte, de aztán megelégelte, így abba kellett hagynom, pedig lett volna még mit kiszedni. Most is van. Tervezem, hogy még egy kúrát tartok, mert úgy tűnik, tényleg működik ez a randa izé. Már csak egy hiányzik: egy jó hajvágás az úrfinak... :)

Na, de ezt nem szeretem!

2011-11-16T01:13:00.001+02:00

Minden nap, minden nap, reggeltől estig teszek veszek: reggeli készítés, ágyazás, mosogatás nx, összeszedés nx, főzicskélés (nálam még hosszan tart), mégis folyton rendetlenség van és mégsem tiszta a szőnyeg majd sose. A sok tevés-vevés közt alig marad időm a gyerekekre: csak addig foglalkozom velük, míg pelenkázom, etetem vagy sétáltatom őket, és még így sem marad időm arra, hogy megfürödjek normálisan, vagy felmossam a fürdőt, netán kialudjam magam becsületesen. Nem értem, anyáink mindezt hogy csinálták??? Hogy reggeltől estig tenni-venni kell a házban nem zavar, legfeljebb megunom és nem mosogatok el este, de hogy nincs lehetőségem leülni a gyerekekkel egy jót játszani, na az nagyon zavar. S ha pedig le is állok játszani, olyan fáradt és ötlettelen vagyok, hogy nem tudok semmi jó játékot kitalálni, vagy egy már kitalált játékban úgy szívvel-lélekkel elmélyedni.... Szegény Zsoltim, sokszor unatkozva teng fel és alá, megfogja kezem, játszani hív, de nekem mindig valami más dolgom akad. Még Ferkó sem tűri már, hogy folyton a plafont kell néznie, vagy a takarót, amin fekszik és sírással harcolja ki magának, hogy ölbe vegyem, beszélgessek vele. Ma mély pontra kerültem. Egy fránya parasztlepénnyel s mosogatással úgy el tudtam húzni az időt, hogy az egész estém ráment. Ferkó szerencsés volt, mert itt volt Tünde és lefoglalta, de szegény Zsoltikámat 66x küldtem el, hogy "most nem tudok menni", "mindjárt megyek" vagy "menj, játszodj ügyesen egyedül". Mikor elaludtak a gyerekek, magamba roskadtam és azt mondtam, ez így nem mehet tovább. Nekifogtam és mindent elvégeztem, ami holnap várt volna rám, eldöntöttem, hogy karfiol helyett, csak egy puliszkát dobok össze a legénynek ebédre, de azt is csak a holnap déli alvás ideje alatt és azt is eldönöttem, hogy holnap az égadta világon semmi mellékes házi dolognak nem fogok neki, hanem kimondottan a gyerekekre fogok figyelni, velük fogok játszani!!! És punktum! (remélem tartom majd magam szavamhoz)

És...

2011-11-12T19:58:00.001+02:00

... Zsoltikát el kell már vinnem Rómába, ugyanis legkedvesebb sétáló tevékenysége a galamb hajkurászás. Képes 40 percet is futkározni megállás nélkül szerencsétlen madarak után. Tegnap nagyot nevettem, mert véletlenül rálépett az egyik galamb farktollára. Mondanom sem kell, mindketten jól meglepődtek....

Süsü zöld tütü

2011-11-12T19:35:00.001+02:00

"Süsü zöld tütü. Süsü szép zöld tütü." Az uram ezt a két mondatot tanította meg Zsoltikának a tegnap este, miközben hazafele autókáztak Mádi mamától. Igen bizony. Zsolti egyre többet mond. A héten, mondókákat hallgatva, elkezdte mondani, hogy "kukujukú" meg "kukujikú" s a tegnapelőtt váratlanul mellé tette, hogy "kakajs", holott a kakas szót nem említette sem a mondóka, sem én. Hasonlóképp, a héten egyik reggel kérdeztem tőle "De te Zsolti, te már kaptál tejcsit?". Persze én az apjától vártam a választ, mire Zsolti nagy lazán hozzám vágta: "Kaptam!". Ugyanaznap, adott pillanatban kinyitom a hűtő ajtaját, ő elémbe tolakodik s odamondja nekem: "Állj félre!" Azt hittem, rosszul hallom, de mikor az uram nagy gúnyosan elkezdett hahotázni, mamám meg csodálkozó arccal nyugtázta a jelenetet, egyértelművé vált, hogy nem, nem hallottam rosszul. :D Ferkóval is kezdett kommunikálni nagyfiam. Gyakran odamegy a kicsihez és megsímogatja, játékot ad neki, meg puszit és újabban a nevét is modja jellegzetes Zsolti röviditéssel: Ferkó helyett csak "Kó". Olyan édes.

Ja és Ferkóról is el kell újságolnom néhány dolgot. Ez az úrfi alig három hónapos és már 70-es ruhákat hord, no meg nem csak hosszú, hanem dagesz is, hisz már 7 kilós. Zsolti félévesen volt ekkora!!! És próbál ülni. Valahányszor ölbe vesszük, ő ülni akar: kucorodik, kínlódik s ha felsegítjük ülő pozícióba hatalmasat mosolyog s a világ legboldogabb babája. De azért nem erőltetjük a dolgot, mert szerintem korai még neki az ülés. A másik édes jelenség, hogy nagyon szeretne mondikálni. Ha ránézünk és beszélünk hozzá azonnal ő is különbnél-különb hangzókat formál kicsi ajkaival és mond, mond, majd kacag... Ennivaló látvány! Olyan szépek és édesek ezek az én kicsi fiaim. Nem tudok betelni velük! :)

Hirtelen döntés és lépés

2011-11-11T21:31:00.001+02:00

Na...

Hirtelen történt. Eldöntöttük, hogy költözünk és el is költöztünk :)

Teljesen egyértelmű, hogy a házunk egyhamar nem lesz meg... és már régóta érezzük, hogy lépni kéne... Nem úgy terveztük, hogy 2 évet lakjunk édesanyánál s főleg nem két gyerekkel. Szóval, ideje volt belátni, hogy míg a világ s még két nap, nem ülhetünk a mami nyakán. Hát így lett, hogy november elsejétől albérletben vagyunk. A költözés nehéz volt, annál inkább, hogy ezt egy nap alatt kellett lebonyolítani. Nem akartam Zsoltit felkavarni, ezért kitűztem, hogy az ő kuckója már a költözés estéjére életképes legyen. Hála Istennek a család és a jó barátok segítségével ez meg is valósult. Ezúttal is köszönöm a kalákának.

Zsoltit kicsidenkét szoktattuk az új lakáshoz. Míg festettük, rendezgettük, igyekeztünk minden nap felhozni Tücsköt, hogy szokja a helyet. A költözés estéjére az ő asztalkájával, vetett ágyával és kedvenc rajzfilmével vártuk haza, hogy kicsit könnyebb legyen elfogadni, hogy új helyen alszunk. Mikor hazajött, nem mert bemenni a kicsi szobába, Leült asztalához, rajzfilmezett, kaját csipegetett, majd, mikor már nagyon álmos volt, kezdte keresni ágyikóját. Hosszú tétovázás után bearaszolt a kicsi szobába s amint meglátta ágyikóját az autós ágyneművel, fellélegzett, mosoly ült arcára és nyomban fel is feküdt. Na persze, mire felvette pizsamáját s megitta tejcsijét, a mi ágyunkban kötött ki és mi hagytuk ott elaludni, mert láttuk, attól ő biztonságosabban érzi magát. Mikor már jó mélyen durmolt áttettük ágyába s onnantól kezdve minden megy, mint a karikacsapás... Hála Istennek.

Én is szokom az új helyzetet. Nem olyan végzetes, mint ahogy azt én képzeltem. Teljesen túlélhető, csak hát fárasztóbb, mint eddig volt. De ez így van rendjén. Anyáink is végigcsinálták mindezt és messze nem ilyen körülmények között... szóval, nem panaszkodom... Most már csak annyi kell, hogy Isten a báránykához legelőt is adjon (tetszik ez Zsófi!!), azaz jó volna, ha a továbiakban lenne elég jövedelmünk, hogy fenn is tudjuk tartani magunkat.... :)

Rántotta

2011-10-31T15:55:00.000+02:00

Szombat reggel jókedvűen kelt fel Zsolti. Első útja a konyhába vezetett: éhes volt. Látva, hogy nyugodt, türelmes és szófogadó hangulatában van, úgy döntöttem befogom a reggeli készítésbe. Együtt nyitottuk ki a hűtőt, hogy válasszon magának ennivalót. Tojást vett elő. Mondtam neki, remek ötlet, készítünk egy finom rántottát, hisz az az egyik kedvenc étele. Székre állítottam, ketten megtörtük a tojást, kezébe adtam a habverőt és együtt felvertük, majd komótosan végignéztük, hogy alakul a tojás rántottává a forró serpenyőben. mondanom sem kell, hogy ezek utám úgy vágta be a kaját a fiam, hogy egy falatot sem hagyott maga után.

Gyors délután

2011-10-17T23:51:00.000+03:00

Sajnálom, hogy elfelejtettem fotót készíteni, pedig szép lett volna megörökíteni a mai különleges délutánt: Réka jött át csemetéivel, Sacóval és a pici Matyival. Már rég szerettem volna áthívni őket játékpartira, de olyan bonyolult a Zélet, hogy eddig nem jött össze. Nagyon jól telt. Muszáj repetáznunk. Szeretem, mert Rékával olyan jól meg tudjuk beszélni gyermekeink ügyeit, talál a szó közöttünk s úgy tűnik, a kicsik is jól megvannak egymással.... na jó, inkább mindegyik a maga játékával... :) Zsoltit nem szándékszom közösségbe vinni a tél folyamán Ferkóra és Ferkó oltásaira való tekintettel (hátha így kevesebb taknyolással ússzuk meg a telet), de azt sem szeretném, hogy Tücsköm folyton egyedül legyen. Feltett szándékom, hogy minél többször hívjuk át játszópajtikáinkat a télen s hogy mi is gyakrabban ellátogassunk másokhoz játék végett. Azért is szeretném, hogy Zsolti például Sárával játszodjon, mert Sára egy nagyon ügyes, értelmes és kommunikatív kislány és azt remélem, hogy Tücskömet ösztönözné a vele való közös tevékenység. Matyi és Ferkó is egykorú, jól megvannak egymás mellett... :D És ha van akivel beszélgetni, főleg ha még az érdeklődési kör is hasonló, akkor nekem is szebben, gyorsabban és könnyebben telnek a délutánok.

Zsolti énekel

2011-10-16T15:44:00.000+03:00

Zsolti számol

2011-10-16T15:32:00.000+03:00

Ferkó játszik

2011-10-16T15:21:00.000+03:00

Zsolti táncolna

2011-10-12T15:03:00.000+03:00

2011.október

2011-10-12T14:55:00.000+03:00

Mind készültem bevágni egy kis videót Zsolti születésnapjáról, aztán nem volt időm és energiám rá... Majd egyszer feltöltöm...

Sok minden történt velünk az utóbbi időben. Első számú nagy hír hogy Zsoltikánk elkezdett beszélni. Nagyon gyakran ismétel szavakat utánunk, kérdésre válaszol időnként, ritkán 2-3 szavas mondatokat is összefűz és számolni is tud tízig (na jó, segítséggel :). Nagy megkönnyebbülés számomra, hogy beszél, annál is inkább, mert nekem ez azt jelzi, hogy Ferkó érkezése nem állította meg Zsoltó fejlődését, sőt... É újabban énekel is: "...fújja furulyáját" meg "rida, rida, bom-bom-bom" és hasonlók. Táncikálni is próbál, csak nem tudja még hogy kell azt. Nagyon benne van a késztetés, hogy táncoljon a jó muzsikára s ez megerősít minket abban, hogy jövőtől beirassuk társasági táncra.... Biztosan fogja szeretni...
Ferkó nagyon erős gyerek. Ügyesen szopizik és nő - Zsolti 4-5 hónapos ruháit viseli, holott alig 2 hónapos. Többször átfordult már hasról hátra s ha nagyon felmérgelődik, mikor hasra tesszük, akkor minden nemű segítség nélkül kúszik előre pár centit. A fejét sem kell már tartani, figyeli az őt körülvévő tárgyakat, kommunikál velünk, kacag, ha mosolygunk neki... úgy viselkedik, mint egy 5 hónapos... De nagy tróger a fiú: folyton ölben lenne és azt is tudja már, hogy a legörbülő ajkak és néhány kövér csepp könny meghozza gyümölcsét...
Zsolti ügyes nagytesó. Egyre többet kezd kommunikálni Ferkóval és türelmesen elfogadja, hogy Ferkó jobban igénybe vesz minket. Nem zaklat, ha a kicsi az ölünkben, de ha szabadak vagyunk azonnal ölbe kérezkedik s csüng rajtunk, mint fán a gyümölcs... Érthető és jogos is, azt hiszem.... :)
Ja és ami még egy új csoda: a két fiú egyszerre alszik délben. Hogy ez hogy jött össze s meddig tart, nem tudom, de maga a tökély, hogy adnak nekem napi két órát, amikor a saját dolgaimmal foglalkozhatok :D

Boldog, boldog :D

2011-09-19T01:46:00.000+03:00

Verdák

2011-09-13T22:56:00.000+03:00

Míg kórházban voltam, Zsolti nagyon rákapott a Verdák rajzfilmre. Napjában legalább kétszer meg kell néznünk, fülitől farkáig. Kicsit borzongva vettem tudomásul ezt a rajongást, de komolyan mondom, messze több jót tett ez a rajzfilm, mint rosszat. Zsolti már kívülről ÉNEKLI az egész rajzfilmet. Igen, énekli, olyan értelemben, hogy minden jelentősebb hangeffektust már előre bemutat, majd huncutul rám néz, mintegy várva a reakciómat. A kölök beszédfejlődésén is rúgott egyet a rajzfilm, mert felébresztette benne az érdeklődést a szavak és hangok utánzása iránt. Egyre többet mondikál, halandzsái kimondottan magyar dallamlejtésűek. Még egy jelenséget előidézett a rajzfilm: Zsolti elkezdett énekelni. Már egész ügyesen énekelget részleteket a filmben elhangzó dalokból, persze ezt rajzfilm nézése közben, nem attól függetlenül. És Zsoltinak idő közben megtetszettek a helikopterek, így valahányszor helikoptert lát a Verdákban, nagy izgalommal mutat rá kicsi párnás mutató ujjával... :)

Érdekesség

2011-09-07T23:29:00.000+03:00

ZSOLTIKA

FERKÓ

ZSOLTIKA

FERKÓ

A nagy esemény

2011-09-07T23:08:00.000+03:00

Megvolt Zsolti első hajvágása. No, nem olyan komoly, nem olyan igazi, de Mádi mama a ma esti fürdés után nagy cselesen lenyisszantotta Zsolti kis "rucafarkát". Bár egészében ráférne egy jó nyiratkozás az én Zsolti úrfimra, ő nem engedi, hogy hozzá nyúljunk a hajához s lévén, hogy a nyár is lejárt, nem erőltetjük a dolgot. Csak ez a rucafarok bizgette az én fantáziámat, mert már túl hosszú volt és olyan "baiat de cartier" aspektusa kezdett lenni, amitől én iszonyodom. Úgyhogy nyissz volt ma és majd egy igazi fodrászkodás odébb következik, ott né, talán jövő tavasszal.

A másik nagy hír, hogy Zsolti újabban kezdi jelezni, hogy kell pisikáljon. No még nem ül rá a bilire, a pelenkának is hisztizik, de igyekszik visszatartani a pisikáját s nem kiengedni a szőnyegre... de akkor meg mi a bánatot kezdjen vele? Eddig nem értettük a jelenséget és a doki nénit is felkerestük, nézze meg Zsolti fütyijét, hogy nem fáj-e neki és lévén, hogy minden rendben, rájöttünk, hogy csak annyi a baj, hogy Zsolti felismeri az ingert és nem tudja mit kezdjen vele... Remélem hamarosan megtanulja, hogy mit is. Persze ez a változás nagyban Mádi mama érdeme. Még pár hétig édesanya megpróbál itthon maradni és segíteni nekem, én meg nagyon bízom benne, hogy ezalatt Zsolti valamelyest szobatisztává válik... mert úgy látszik ez a mamák feladata, ők azok akik rá tudják bírni ezeket a lurkókat, hogy bilizzenek.... Majd elválik... de végülis, minden történjék a maga idejében...

Meg lehet fejteni!

2011-09-04T22:10:00.000+03:00

kö
né
há
nyí
szí
csenyenye
viágo
lápa
kenyé

:)

azonkívül pedig: kék, lilá, nem és hú-ú

A szülésről

2011-09-01T00:26:00.000+03:00

Jut eszembe, hogy nem írtam a szülésről. Hát, röviden, így volt:

Mindenki arra készített, hogy hamar megy majd a második szülés, meg könnyen. A 36. hétben még "imádkoztunk", hogy Ferkó maradjon pocakban bár legalább egy hetet, mert nagyon úgy nézett ki, hogy sietős neki a világra jövetel. Aztán teltek, múltak a hetek s Ferkó csak nem akart kibújni pocakból. Augusztus 5-re voltam kiírva s bizony az augusztus elsejei ellenőrzésen aggódva mondtam a dokinak, hogy hetedikéig meg kell születni a kicsinek, mert különben félő, hogy elveszítem a gyereknevelési segélyt. Biztatott a doki, ne aggódjak, mert már mutatkoznak a készülődő szülésnek a jelei. Hát, aznap délután el is kezdődtek a fájások, 5 órakor. Kórházba csak este 11-kor mentem, mikor már 6 percenként jöttek a fájások, bár Csici barátnőm, aki szülésznő, javasolta, hogy még várjak míg 4 percenként jönnek az összehúzódások. A kórházban megnéztek, igazolták, hogy igen beindult a szülés folyamata, előkészítettek, felvittek a kilencedikre, közben Csillu is megérkezett és izgatottan vártuk, hogy mi lesz. Igen ám, csak pofára estünk, mert mire felértem a szalonba, nekem szép lassan enyhülni kezdtek a fájásaim, majd teljesen elmúltak. Látva a helyzet állását, Csillu közölte, hogy szerinte reggelig nem lesz baba, doki is hasonlókat mondott, így uracskámat hazaküldtük. Csici végig virrasztott velem, csak addig pihent le keveset, míg én is aludtam, a dokim pedig, aki épp ügyeletes volt, néhány óránként megpróbált besegíteni a tágulásnak. Majdnem egész éjjel koslattam fel s alá a szülészet folyosóján, babák születtek, anyukák jöttek s mentek is, de én csak maradtam az aprócska tágulásommal s maradtam reggel is. Már nagyon fáradt voltam. A fájások nem voltak az igaziak, de azért mégiscsak fájt és fárasztott és egész éjjel fent voltam, álmos voltam, éhes voltam, szomjas voltam és borzasztó csalódott. Egyáltalán nem voltam arra felkészülve lelkileg, hogy ilyen soká tart a szülés. Aggódtam a kicsi egészsége miatt, s őszintén, kicsit féltem, nehogy császármetszésre kerüljön a sor. Reggel Csillunak munkába kellett menni, én meg elkeseredtem, mert nagyon szerettem volna, ha ott van, mikor Ferkó születik. A doki pedig 11-kor odajött hozzám s azt mondta, ne haragudjak, de muszáj egy kis perfúzióval megsegíteni a szülés menetét, mert csak egy kis szikra hiányzik, hogy végre beinduljon a folyamat rendesen. Én csak néztem nagy szemekkel a dokira, ugyan már, ne kérje tőlem a bocsánatot ezért, inkább vágjunk már bele a dologba, mert nagyon túl lennék a dolgon. Miközben a perfúziót tették föl, a doki biztatóan mosolygott rám s mondta "1 óráig meg lesz a baba!". Mint egy szentre, úgy néztem rá s csakhogy nem könyörögtem a szemeimmel, hogy igaza legyen, már csak azért is, mert nem szerettem volna mással szülni (ő pedig 1-ig dolgozott aznap). Hála Istennek, tényleg igaza lett. 12:55-kor meglett Ferkó. Állítólag mikor kibújt pocakból egy jó nagyot pisikált, minek a szülésznő ruhája is áldozatául esett. Pedig a hölgy nem azt érdemelte volna Ferkótól, mert mindvégig nagyon figyelmes és rendes volt velem, de hát mit van mit tenni, ez a gyermek egy oroszlán :). Kb. 3 perccel azután, hogy kibújt Ferkó betoppant Csilla s odáig volt, hogy "nem vártuk meg" őt, hisz engedélyt kapott, hogy ő vezesse le a szülésemet. Én is sajnáltam, hogy nem volt ott a születés pillanatában, de olyan jókor jött be a szülőszobába és fogta meg a kezem, hogy azt elmondani nem lehet. Nem tudom, mi történt, de pillanatokkal azelőtt, hogy ő megjött, éreztem, hogy minden lelki cérnám elszakad és mindjárt hatalmas sírásban török ki, de Csici odajött mellém, megfogta a kezem és olyan örömmel, nyugalommal nézett rám, hogy minden kétségbeesésemet, fáradtságomat, keservemet eloszlatta és érintése rádöbbentett a pillanat boldog voltára: hát megszületett az én második kisfiam!!! Szerintem Csilla nem is tudja, milyen sokat jelentett nekem akkor az ő jelenléte és hogy milyen fontos lelki támaszt nyújtott... És aztán közel hozták hozzám Ferkót és pont olyan volt, mint Zsolti, és szép volt és egészséges és békés... de nekem már nem volt erőm énekelni neki, mint annak idején Zsoltinak, csak néztem őt és gyönyörködtem benne...

No, így volt, hogy 3 óra helyett 20-at vajúdtam, korántsem volt olyan szép élmény a szülés, mint először, de annál inkább örvendek az én legszebb Mikulás napi ajándékomnak, az én kis Turkó-Ferkómnak... :D

Ja, és ezt még muszáj leírni: Mikor kibújt Ferkó, a doki mondani kezdte, hogy egészséges, ügyes baba, hogy minden ujja meg van, én meg közbevágtam, hogy de valaki készítsen egy fotót erről a szép babócról. Meglepetten s mosolyogva kérdezte doki: de hol a gép? Én mondom neki, a szalonban az ágyamon, mire ő fogta magát, elment a szalonba, elvette a gépet s szépen lefilmezte s fotózta a kicsit, de még engem is. Ez is egy remek példa arra, hogy miért szeretem annyira Turos dokit: mert emberséges, mert kedves, mert megértő, elnéző, törődő és mert fiatal apaként együtt tud érezni velünk, újdonsült szülőkkel... :)

doki-fotók

Hullámvasút folytat

2011-08-26T12:21:00.000+03:00

Hazajöttünk, lecsendesedtünk, lett egy csomó a jobb mellembe, antibiotikumos kezelésre szorultam, a láz miatt apadt a tejem s szoptatnom sem lehetett. Ma már úgy tűnik jól vagyok. Varga Viorica masszőr volt olyan ügyes, hogy kimasszírozta a csomómat. Na de, hogy az élet továbbra se legyen unalmas, Zsolti ma hajnali hat órakor, egy borzasztó nyugtalan éjszaka után szépen hányni kezdett. Igen, eltaláltátok, nem sima csömörlésről van szó, hanem enterovirozisról. Szegénykét, kerülnöm kell, hogy hátha nem kapja el a kicsi is, bár szerintem már késő, mert Ferkó sem tűri meg, hogy letegyem kezemből s folyton kucorodik, mint akinek fáj a hasa. Szóval, remek! Kicsi Zsoltim erős kell most legyen, de jó a hangulata, így bízom benne, hogy hamar helyrejön. Ferkó az én tejcsimet kapja s bízom benne, hogy abban benne van a kellő gyógyír, hogy minél könnyebben átessen ezen is.... :( .... Valahogy nem így terveztem az első hat hetet....

2011.08.17. - Gondolatok a… kórházban

2011-08-20T15:00:00.000+03:00

Bár végigvirrasztotta velem az éjszakát, másnap meg munkából korábban elszökött értem, szülésznő barátnőm, Csilla, pont 3 perccel mulasztotta el Ferkó születését... Nagy kár, mert igazán szerettem volna, ha ő lett volna szülésznőm... de talán majd legközelebb :)
Antropológiai és menedzsment-marketinges kutatásokat lehetne vezetni a kórházban lezajlódó kereskedelmi tusákról (mert itt mindenkinek van eladó portékája: gyerekruhák, plédecskék, bugyi, hálóing, intimbetét, fürjtojás, és még sorolhatnám)
Vajon a szakácsnék szánt szándékkal törekszenek arra, hogy a kórházi kaja ne csak íztelen legyen, de ízléstelen már látványában is? (hogy ne mondjam undorítónak…) Pedig minden áldott nap olyan szeretettel kívánnak nekünk jó étvágyat!
Hogy öltözteted fel a kicsi branulás karját???
Mindenki Turánnak szólítja Ferkót és kezd jól állni neki ez a név…
Ha vagány a szobatársad, de még a húga is az, akkor kész pizsamapartivá lehet röhögni egy unalmas kórházi estét is…
A szobatársammal megállapítottuk, hogy Ferkó egy nagy „boier”, ki már tekintetével is leteremt, s aki akkorákat böfög s rottyant, hogy az ember még felriad

2011.08.16.

2011-08-20T14:53:00.002+03:00

Az éjjel meghalt a szekción az egyik édesanya gyermeke. Jajveszékelve tört ki a poszt-terápiás teremből s magán kívül ordította „Jaj, Istenem, meghal az én gyermekem!”. Sajnos betegen született a kicsi egy hónappal ezelőtt és eddig tudták életben tartani.

Az Isten őrizzen meg mindenkit az ilyen fájdalomtól. Amíg élek nem fogom elfelejteni az asszony kétségbeesett hangját. Elszorul a szívem, mikor arra gondolok, hogy most egy világ omlott össze benne.

Milyen jó, hogy az isteni gondviselés velünk volt és milyen jó, hogy volt kihez fordulnom kétségbeesésemben, hogy volt kitől segítséget remélnem. Mint azt már régebb leírtam, a születés csodája újra és újra megerősíti bennem a hitet és újra meg újra ráébreszt arra, hogy az életadás nem az ember érdeme, hanem isteni csoda…

2008.08.15.

2011-08-20T14:52:00.000+03:00

Úgy tűnik kicsi fiú jobban van. A PCR érték 37,7-ről 1,095-re csökkent, ami az „útlevelünk” lehet kifele. Mindegy ha megyünk vagy maradunk kórházban, a lényeg, hogy Ferkó sokkal jobban van már.

Így, hogy már túl vagyunk az ijedtségen, visszavonom amit hétfőn mondtam az uramnak, hogy nem akarok harmadik gyermeket. Visszavonom, mert tudom, hogy nagyon fog hiányozni a babázás öröme, a szoptatás öröme, a kisbaba finom illata, függősége, könnyed pihegése… Ismételten meg kell állapítanom, hogy édesanyává lenni (akárhányadszorra is) gyönyörű, pótolhatatlan és kiegyenlíthetetlen érzés… J

Bár az eredmények jók, doki néni úgy döntött, végigcsináljuk a Gentamicines kezelést (10 nap), amire eddig jól reagált a kicsi. Ez azonban azt jelenti, hogy még 2 napig bent maradunk, mert a gyógyszert injekciós formában adják be. De nem baj. Legalább itt biztonságban vagyunk, lejár a kezelés és otthon csak egy urokultúrát kell megismételnünk egy hét elteltével. 2 kórházi hét már mögöttünk, még 2 nap hamar eltelik…

2011.8.14. - Zsolti és Ferkó találkozásai

2011-08-20T14:51:00.000+03:00

1. A második napon behoztam Zsoltit a szalonba és megmutattam neki Ferkót. Kb. 2 másodpercig nézte a kicsit, majd úgy döntött, hogy nem akar tovább a szalonban maradni és a folyosón folytatja felfedezéseit.
2. Hazaérve mutattuk Zsoltinak a kicsit, de őt a számítógép jobban érdekelte. Kis idő múlva a testvérkétől kapott kisautók felkeltették érdeklődését és onnan kezdve egész nap velük játszott.
3. Mikor először felsírt a baba, Zsolti odament a bölcsőhöz és bekukkintott. Egyenként megmutatta Ferkó szemét, száját, orrát, kezét, majd játszani kezdett az autókkal a bölcsöben.
4. Szoptattam mikor odajött hozzám Zsolti és két kézzel le akarta venni rólam Ferkót. Mondtam neki, nem szabad, mert most papál Ferkó. Zsolti rám nézett, majd mind aki megértette a felszólítást továbbállt.
5. Ferkó hasikáját simogattam. Egyszer csak odajött Zsolti, felmászott az ágyra, körbemászta Ferkót, majd leült a feje mellé és ott játszott tovább a kisautókkal.
6. Éjjel Ferkónak nem volt nyugta. Nyöszörgött, sírt, nem lehetett lelket verni belé. Zsolti 3 és fél órát virrasztott mellettünk az ágyban. Adott pillanatban felült és hosszasan nézte a kicsit egy egészen furcsa tekintettel. Akkor nem tudtam mire vélni nézését, de visszagondolva azon tűnődöm, nem lehet, hogy ő akkor érezte, hogy valami nincs rendben a testvérkéjével? Állítólag ők jobban kommunikálnak egymással, mint gondolnánk… és ez valahogy értelmet adna tekintete furcsa voltának.
7. Hétfőn, ébredéskor, Zsolti első gesztusa az volt, hogy betekintsen a bölcsőbe Ferkót keresve.
8. A kórházban készített fotók és film láttán Zsolti felmászott a TV-hez, simogatta és mutogatta azt, mondva, hogy „Ferkó baba”. Eddig annyit mondott világosan, hogy „kilenc”, „tíz” s lám, most azt mondja „Ferkó baba”. Én édes drága nagyfiam – olyan büszke vagyok rá.

2011.08.13. - A sárgulás

2011-08-20T14:41:00.001+03:00

Hát nagyon rosszul esett, mikor szombaton kijelentették, hogy Ferkó olyannyira besárgult, hogy fotóterápiát igényel. Annál is inkább rosszul esett, hogy már csütörtökön és pénteken is megállapították, hogy sárgul be a kicsi, ám mésem írták elő a „napozást”.

Ez tulajdonképpen annak az átka, hogy egész álló héten egy pökhendi rezidens orvos vizsgálta a gyerekeket, anélkül, hogy bár egyszer felügyelte volna őt egy szakorvos. Nem győztem elég hálás lenni, mikor kedden megtudtam, hogy betegségében Ferkót egy másik, nagyon kedves és alapos rezidens fogja követni Rac doktornő mindennapos felügyeletével.

Visszatérve a besárgulásra. Tehát szombaton délután 3 körül tudatták, hogy „pü-pü, nem jár”, nem megyünk haza, hanem napozunk. „Motoros szemüveget” raktak a kicsinek s bedugták a lámpa alá. Csakhogy az én „drágalátogatos” kisebbik fiamnak van egy olyan szokása, hogy ébredéskor első gesztusként az arcához kap és karmolgatja magát. Nem csoda hát, hogy kb. 5 percenként piszkált hozzá „motoros szemüvegéhez”, veszélyeztetve ezáltal szeme épségét. Délután felé megelégeltem a motoros szemüveg diszfunkcionalitását és panaszt tettem a nővérkénél, aki most sapkával szorította a nedves vattát a kicsi szeméhez. Persze a tróger hamar rájött, hogy lehet a sapkát is megpiszkálni, így aztán egész éjjel virrasztottam mellette, hogy a sapka a szemén maradjon.

Reggel lemosásra hívtak, 2 percre hát kimentem a szobából. A szobatársamra bíztam a kicsit, de ő éppen szoptatott. Ugye, kitaláljátok, hogy mire visszajöttem, a kölyök lenyomta szeméről a sapkát, de még a vattákat is. Csak bízni tudok abban, hogy nem nyitotta ki a szemét, vagy, hogy amennyiben mégis, akkor az a pár pillanat sugárzás nem ártott a kis szemének.

Hát, szóval, pikánsan kezdi az életet ez a kis oroszlán, nem mondom. Kezdve már onnan, hogy nem akart kibújni a pocakból…

2011.08.13. - Édes-keserű gyermekágy

2011-08-20T14:38:00.002+03:00

Ha Zsolti születésekor olyan nőkkel voltam körülvéve, kik első gyermeküket szülték, hát most mind olyan asszonyokkal találkozom, kik második gyermeküket hozták világra.

Az első szobatársam kisfia koraszülött és kicsi súlya miatt hosszabban kellett kórházban maradnia. Ez nagyon nehezére volt Tündének, hisz soha nem volt távol az ő hat éves kislányától. Minden nap több ízben elsírta magát és már-már a depresszió határán állt, mikor a nővérek úgy döntöttek, délutánonként több órára is beengedik hozzá kislányát, hogy hátha akkor jobban viseli a kórházi napokat. A cselfogás hatásos volt, de azért Tünde minden este 8 órakor borzasztó gyomorideggel adta át kisfiát a fürdető asszisztensnek, reménykedve, hogy bár legalább 10 grammot gyarapodott a kicsike – ami ugye elengedhetetlen feltétele a kórházból való kiutalásnak.

Zsuzsa is sírva fogadta a hírt a negyedik napon, hogy kicsi lánya sárgulása miatt tovább kell maradnia egy napot. Otthon várta már három éves kisfia és bizony nagyon vágyott már arra, hogy együtt láthassa két gyermekét.

Mikor Zsolti született, alig vártam menjek haza, mert utáltam kórházban lenni, mert hiányzott tátáci, mert… ó, ezeregy okot találtam, hogy miért. De attól még a hazavágyódás nem árnyékolta be örömömet, hogy édesanyává lettem. E második szülésnél azonban igencsak erős honvágyam volt. Hétfőn este, mikor bejöttünk a kórházba, elköszöntem Zsoltitól és elmagyaráztam neki, hogy mi a helyzet, érkezik Ferkó. Ez valamelyest megnyugtatott és a babázás öröme elterelte gondolatomat a hiányérzetről. Ám amikor Zsolti először meglátogatott, azonnal elsírtam magam. Olyan jó volt magamhoz szorítani és megpuszilgatni, hogy már nem tudtam erősnek maradni s a hazavágyódás eluralkodott rajtam. Mikor szombaton délután megtudtam, hogy maradnunk kell egy napot pluszban, mert Ferkó besárgult, ismét elsírtam magam. Borzasztó rosszul esett a hír s az, hogy Zsoltikának tett ígéretemet meg kell szegnem. No, de túl kellett tennem magam az ügyön, hisz messze fontosabb volt, hogy Ferkó kigyógyuljon a sárgulásból.

Vasárnap végre hazamehettünk s én ujjongtam. Jó volt végre együtt lenni, bár aggasztott, hogy a kicsi furcsán viselkedett.

Hétfőn reggel pedig bekövetkezett a váratlan, hogy Ferkót magas láz öntötte el. Hajnali 7-kor repültünk vissza a szülészetre, Zsoltinak meg nem tudtam mondani semmit, mert aludt még. Mint írtam már, napokig gyötört a Ferkó egészségéért és Zsolti lelki világáért való aggodalom. Borzasztó rosszul éreztem magam, hogy csak úgy megszöktem Zsoltitól s féltem, nehogy nehezteljen e miatt a kicsire. Ahányszor beszélgettünk, annyiszor hagytam meg Attilának és maminak, hogy magyarázzák el felnőtt módra Zsoltinak a történteket és csak bízni tudtam abban, hogy ő megérzi, valami baj van. Elszorult a szívem, mikor mami elmondta, hogy hétfő reggel Zsolti első gesztusa az volt, hogy benézzen a bölcsőbe, Ferkót keresve. Első látogatásakor is könnyek közt magyaráztam el neki, hogy testvérkéje beteg és kértem, ne haragudjon, és nyugtattam, hogy amiért nem vagyok mellette, attól én még nagyon-nagyon szeretem őt.

A legnehezebb talán az volt, amikor Ferkót külön tartották perfúzión. Én egyedül sírtam a szemközti szobában, várva, hogy leteljen a 3 óra, hogy végre láthassam kicsi beteg fiacskámat. És az a 3 óra irdatlan hosszú volt és én ültem egyedül, sem egyik, sem másik fiammal és rágódtam, hogy vajon-vaon mi lelte az én kis párnapos csemetémet s hogy vajon-vajon mit érezaz én majdnem kétévesem odahaza.

Nem kívánok senkinek hasonló gyermekágyat. Most már jobban viselem, mert beletörődtem, mert mellém hozták Ferkót, mert gyógyulgat s mert azzl bíztatnak, hogy hétfőn hazamehetek. Már teljesen mindegy, mikor megyek haza, egy a lényeg: Ferkó jól legyen.

2011.08.09.

2011-08-20T14:37:00.002+03:00

Na, úgy tűnik, Ferkónak vizeletfertőzése van. Nem tudom még, hogy mitől és honnan, de különös, hogy ma még megjelent még egy externált anyuka lázas gyerekkel. Azt hiszem, nyugodtan gyanakodhatok arra, hogy nem tőlem ered a probléma. A jó az, hogy már sejtjük mi a baj, Ferkó jól van és a lényeg, hogy mellettem van.

Most éppen alszik – az előbb kapta a szuri adagját, már nem perfúziózzák. S ahogy így feküdtem mellette utolért egy borzasztó erős érzés: nagyon-nagyon hiányzol Zsoltikám. Most úgy belegondoltam, hogy minimálisan 2 hétig kell még távol lennem tőled és borzong a hátam is a gondolattól. Tudom, hogy Ferkónak most szüksége van rám, de te? A te kicsi lelkedben vajon mi lehet? Vajon tudod, érted, érzed, hogy mi a helyzet? Vajon tudod, érted, érzed, hogy téged is nagyon szeretlek? Valahányszor látogatóba hoznak, könnyek között jövök be a szalonba. Hogy ülhet egy anya nyugodtan távol az ő alig 2 éves gyermekétől?

Minden vágyam, hogy születésnapom alkalmából otthon lehessek veletek, mindhármatokkal, úgy ahogy azt álmodtuk a kilenc hónap alatt.

Istenem, Istenem, arra kérlek, vigyázd meg Ferkót, adj neki erőt küzdeni, hogy gyógyuljon meg minél hamarabb és minél könnyebben. És Istenem, arra is kérlek, adj bölcsességet Zsoltikámnak, hogy ne kételkedjen az én iránta való szeretetemben és adj neki bölcsességet, hogy ne nehezteljen majd testvérkéjére ezért az eseményért. Istenem, arra kérlek még, óvd meg Attilámat is, adj neki erőt és kitartást, bölcsességet és szerencsét, hogy a kórházba való futkosás mellett tudja végezni az ő dolgát sikeresen, hogy az tegye őt boldoggá, kiteljesültté. Istenem, köszönöm, hogy eddig is meghallgattad imáinkat!

2011.08.08. - Fiaimhoz

2011-08-20T14:36:00.000+03:00

Este van. Az imént szoptattalak meg, kicsi Ferkó! Nem voltál nagyon eleven, de az arcodon nyugalom honolt. Mikor bementem hozzád sírtál, a perfúziódat tetted a szádba, mert a cicit kerested. Alig vártam vegyelek ölembe. Aggódva kérdeztem a nővért, hogy volt-e lázad még. Tudod, ilyenkor úgy fél az ember, hogy olyan választ hall majd, amilyet nem szeretne. De ezúttal a válasz pozitív volt, nem volt lázad. Ma reggel 39,5 fokos lázzal hoztunk be édesapjával a kórházba, adtak neked Paracetamol kúpot és délre már rendben volt a hőmérsékleted. Hála Istennek, ez egész nap így maradt. Egy kis hőemelkedésed ugyan volt még, de az belefér a keretekbe. Lényeges, hogy éjjel se lázasodj, mert akkor az azt jelenti, hogy a kicsi tested jól reagál az antibiotikumos kezelésre.

Nehezen viselem, hogy nem lehetek melletted. Itt vagyok egy üres szobában, egyedül rágódom, hogy a szemközti szobában mi történik veled, s rágódom, hogy vajon Zsolti otthon hogy viseli távollétünket. Szakad meg a szívem, mikor ott kell hagyjalak egyedül. Meg nem simogatnak titeket és a pelust is olyan gyatrán cserélik, hogy jön, hogy a falakra másszak. Délben is én kellett szóljak nekik, hogy át vagy ázva… Megértem őket is, mert rengeteg a dolguk a nővéreknek, de lám én itt vagyok nagy semmittevésben és mégsem mehetek melléd, hogy gondozzalak.

Aggódom. Aggódom, hogy mi következik. Nyakon csíptük-e a gyulladást, vagy mégis kell majd punkciózni téged is (ettől borzadok – Zsoltival végigcsináltam és életem egyik legborzalmasabb élménye). Félek, nehogy agyhártyagyulladásod legyen, félek, hogy bármi is fertőzés, nehogy életre szóló nyomokat hagyjon rajtad… na… most ez a pár nap csupa kétely, aggodalom, s ami a legrosszabb, várakozás. Az életben még csak egyszer teltek ilyen lassan a percek: mikor Zsoltival kerültem kórházba.

Ti, kicsi fiaim… annyit betegeskedtek. Vajon mit teszek én rosszul, hogy nektek ilyen gyenge az immunrendszeretek.

Kicsi Zsolti is, édesem. Otthon, anyád nélkül. Még jó, hogy van szerető édesapád és szerető családod. Így legalább annyiban nyugtom van, hogy tudom, jó kezekben vagy. De vajon mit gondolsz az egészről? Vajon mit értesz az egészből? Hogy viseled majd, hogy hetekig hiányzom mellőled… Ketté szakadnék most, hogy egyszerre lehessek mindkettőtökkel… mert nagyon szeretlek titeket!

Most várnom kell. Éjfélkor szoptatási idő, aztán muszáj aludnom egyet, hogy legyen tejem. Vajon mit hoz a holnap? Nem tehetek mást, mint imádkozzak:

Istenem, kérlek add, hogy minden rendben legyen.

U.i. Ferkóm! Anya örömére, kértél egy extra adag tejcsit. Olyan jó volt az a fél óra, mit kettesben töltöttünk. Cicin aludtál el, majd felfektettelek a mellkasomra és úgy hagytalak pihegni. Olyan nagyon-nagyon jól esett, kicsi fiam!

2011.08.08. - A keserűség!

2011-08-20T14:34:00.000+03:00

Tegnap engedtek haza a kórházból, késő délután. Ugyan már tegnapelőttre terveztük a hazamenetelt, maradni kellett még egy napot, mert kicsi Ferkó besárgult és lámpa alá tették.

Na, de tegnap hazamentünk. Zsoltika eleinte sehogy sem reagálta Ferkó jelenlétét, ám le nem tette volna kezéből a kisautókat miket testvérkéjétől kapott. Aztán kicsidenként araszolni kezdett Ferkó felé s kíváncsian nézte s mutatta szemét, száját, kezét. Úgy tűnt elfogadta a kicsit.

Ferkó nem viselte olyan jól hazajöttünket. Nagyon el volt lágyulva, szopizni sem akart. Mondtam is, hogy fura a jelenség, mert eddig nem volt ilyen. Estefelé már végképp nem akart szopizni s mintha egyre rosszabbul lett volna. Éjjel aggódni kezdtem, mert melegnek tűnt a kicsi, sokat is kesergett, nyöszörgésével Zsoltit is felébresztette. Zsolti furcsán reagált. Nem akart visszaaludni, velünk szerett volna maradni a nagy ágyban. Végül hajnali ötkor kijöttem a szobából. Hétkor felsírt a pici. Nagyon forró volt s bár éhesnek tűnt, nem volt ereje szopni. Mami mondta, ő is melegnek érzi a gyermeket, így hát megmértem a lázát. Minden erőm elhagyott, mikor megláttam, hogy popsiban 40 fokot mutat a lázmérő. Azonnal telefont ragadtam és felhívtam a gyerekorvost, ő pedig visszaküldött a szülészetre, hozzátéve, hogy azonnal induljunk. Úgy is tettünk. Előbb a pediátriára mentünk, de kiderült, még nem is externáltak hivatalosan, így vissza tudtak venni a szülészeti osztályra. Közben a kicsinek kúpot adtak. Hála Istennek még az az orvos volt gárdában, ki a tegnap kiengedett. Megnézte Ferkót s mondta, hogy ez vagy fertőzés, vagy deszhidratálódás, de ő a másodikra tippel, mert a gyerek jól néz ki és elég eleven. Befektették a kicsit poszt-terápiára, további vizsgálatokat végeztek rajta, majd elküldtek egy vérmintát további tesztelésre, laborba. Az eredmények hamar megjöttek: a maximális megengedett 5-ös érték helyett nekünk 37,7 jött ki, tehát Ferkó szervezete komoly fertőzéssel küszködik. Mikor ezt megláttam, azt hittem összeesek. Az orvosok elvonultak, nem mondtak semmit. 20 perc évődés után végre odajött a doktornő s elmondta, nem tagadja, ez komoly is lehet. Valami fertőzés van a szervezetben, de egyelőre nem tudják hol és milyen jellegű. Tény, hogy antibiotikumozni kell a kicsit és várni a reakcióit. Legalább 2 hétig bent kell tartózkodnunk. Váratlanul ért a hír. Mi érhette ezt a kicsi lelket??? És még csak be sem mehetek hozzá csak 3 óránként szoptatni… Mit gondol Zsoltika majd? Miért tűntem úgy el megint? Vajon megérti-e majd, hogy nem hagytam őt el? Vajon mi lesz ezzel a picivel? Maradandó nyomot hagy-e ez az epizód? Vajon honnan a fertőzés? Istenem, ha meg kell szúrni az ő hátgerincét is, mint annak idején Zsoltiét?

Millió kérdés kavarog bennem és szakad a könnyem mikor látom Ferkó kis testét össze-vissza szurkálva (2 szúrás a fején, 2 a kezén), branulával, perfúzióval, monitorizálva… Borzasztó érzés tehetetlenül ülni a szomszédos szobában és várni, hogy valaki szóljon, mikor mehetek be hozzá.

Az egyetlen dolog, mi tartja bennem a lelket, hogy ideadták szopizni kétszer is és messze több erővel és hosszabban szopott, mint tegnap. Mikor utoljára bent voltam láza nem volt és 110 grammnyit szopott. Ezt én bíztató jelnek veszem és remélem így is marad. Nem tudom miért, de én azt hiszem, hogy a veséjénél vagy húgyhólyagjánál keresendő a gond, mert nekem már születése óta furának tűnt a vizelése.

Mindegy mi az és hol van, elég az, hogy van.

Kérem az Istent, hogy adja, hogy ne legyen valami súlyos vagy fájdalmas, és imádkozom, hogy minél hamarabb hozza rendbe kicsimet. Ferkónak is elmondtam szopizás alatt, hogy neki most küzdeni kell, harcolni, én itt leszek mellette, hogy segítsem, de ez az ő csatája, neki kell erősnek lenni és megvívni a küzdelmet, mert otthon vár ránk Zsoltika és édesapja, meg az új élet négyesben.

Kórház után

2011-08-20T14:32:00.000+03:00

Amint kijöttünk a szülészetről, Ferkó megbetegedett s vissza kellett térnünk a kórházba. A következő néhány bejegyzést a kórházban jegyeztem föl magamnak indulatoktól, érzelmektől vezérelve. Úgy döntöttem mindent változatlanul begépelek, akkor is, ha helyenként nem koherens a szöveg, vagy ismétlem magam, vagy személyes hangvételű. Azért hagyok mindent változatlanul, mert ezek a gondolatok tükrözik azt az érzelmi hullámvasutat, mit végigjártam az elmúlt két hétben.

Egy kis segítség a bejegyzéshez, kórházi tartózkodásunk „forgatókönyve”:

08.01. – Hétfő – Vajúdás

08.02. – Kedd – Ferkó születésének napja

08.06. – Szombat – Kiutalásunk elméleti napja, mit meghiúsított Ferkó sárgulása

08.07. – Vasárnap – Kiutalásunk tényleges napja

08.08. – Hétfő – Ferkó belázasodik és ismét befekszünk a szülészetre

08.09. – Kedd – Ferkót leveszik a perfúzióról és visszaadják mellém

08.15. – Hétfő – Azt hittük hazamegyünk ezen a napon

08.18. – Csütörtök – 16 kórházban töltött nap után végre hazamehetünk

Megérkeztem!

2011-08-02T13:55:00.003+03:00

Megszületett második fiúnk, Molnár Turán Ferenc. Egészséges baba, szép, szakasztott olyan, mint Zsoltika. Ferkó 3600 grammal, 52 cm hosszal született és egy nyugodt, csendes baba. Kíváncsian nézünk elébe új életünknek, immár négyesben. Íme néhány fotó rólunk:

Beszámoló

2011-08-01T16:26:00.001+03:00

Az úrfik hazajöttek, épségben és feltöltődve. Kértem uramat írja le az emlékeit, de ez nem az ő műfaja, így csak néhány szóban mesélek arról, hogy ő hogyan számolt be a kirándulásról. Az utazással nem volt gond, Zsoltika nagyokat nézelődött, mondikált, nem volt különösebben gond vele. A répatorta is túlélte, amit Botondka születésnapja alakalmából küldtem, sőt állítólag nagyon finom volt, hasonlatos egy (idézem tátickót) "jó kevert almás tésztához". Először készítettem murok tortát, nem is kóstoltam, így csak bízni tudtam abban, hogy a bababarát recept felnőtteknek is ízletes. A sütő forma is először "dolgozott". Édesanyától kaptam volt már elég rég egy Ikeás, lovacska formájú tepsi szettet, de még nem adódott alkalmam kipróbálni. Szuperül szuperált, nem égett meg a torta és könnyen ki tudtam venni a tepsiből is. Jól jött már a kulináris sikerélmény.

A sátorban való altatás nem volt könnyű feladat, tátickó megszenvedett vele, végül pedig a mama barátnőjétől, Ágitól, kapott kis altató-zenélő könyv mentette meg a helyzetet. Tücsök elég sokat forgolódott s folyton ledobta magáról a kis takaróját, míg tátic gondolt egyet, becsavarta a kicsit a nagy hálózsákba s ő takarózott a gyermek pokrócával. Így aztán végre nyugodtan aludtak.

Másnap a Remetei szorost látogatták meg. Zsoltika nem volt hajlandó enni egész álló nap, a háti hordozóba sem akart beülni, így apja mindvégig a nyakában cipelte. Büszkén mesélte tátic, hogy milyen jó közreműködés volt közöttük, mert bármilyen utasítást adott (pl. "most jól kapaszkodik a baba", "most lehúzza a fejét Zsolti baba"), tücsök akadékoskodás nélkül szót fogadott.

Este későn érkeztek haza, kicsike aludt, mint a bunda. Tátickóval madarat lehetett volna fogatni, ez az apró ruccanás is igazán jót tett neki.

Ezalatt én lazítottam. Borzasztóan hiányoztak a fiúk, azt sem tudtam mit kezdjek magammal. Rendet raktam a szobában, elsimítottam még néhány dolgot, majd kifestettem a tátic rajzolta zsiráfot és oroszlánt.

Tegnap sort kerítettünk a már beharangozott ünneplésre. Krisztináéknál megültük Bence 7. születésnapját (ami dátum szerint holnap van), majd átmentünk Nagyihoz és megünnepeltük a hölgyek névnapját meg Botondka szülinapját. Gyönyörű nap volt. Jó volt együtt lenni és minden perc remekül telt. Készült egy jópofa videó is, fölteszem nektek is csemegének:

Ma pedig jártunk a dokinál. Megnézte Ferkót. Minden rendben, jó hosszú haja van, még úgy lebeg a magzatvízben :D. Doki nyugtatott, nem kell aggódnom, a jelek szerint hamarosan beindul a szülés, sőt lehet, hogy még ma.... Bár úgy lenne!

Fura

2011-07-28T22:59:00.000+03:00

Nincsenek itthon a férfiaim. Ferkónak megparancsolták, hogy legyen szives még pocakban ülni egy kicsit és elszöktek egy napra táborozni sógornőmékkel. Olyan fura nélkülük és kicsit aggódok, hogyan reagálja Zsolti a sátorban alvást (bár tavaly kimondottan élvezte)... De ha tátáci ott van, biztos minden rendben lesz, mert nagy a szerelem közöttük :D

Ünnep

2011-07-26T17:53:00.000+03:00

Vasárnap ismét ünnepeltünk: Ervin tata szülinapját, Mádi mama, Kriszta nénje és az én névnapomat egyben. Juditék is itthon vannak, így végre az egész nagy család együtt lehetett. Gyönyörű délután volt, én nagyon jól éreztem magam s az idő úgy elrepült, észre sem vettük. Kép is készült bőven, meg is nézhetitek itt.

Hamarosan repetázunk, hisz a következő napokban ünnepeljük Botondka szülinapját, a Jutkák és Boglárka névnapját, Bence szülinapját és tiszta szívemből remélem, hogy Ferkóét is már végre. :)

Lehet tippelni

2011-07-25T21:40:00.000+03:00

Én már két csatát elvesztettem kisebbik fiammal: nem született 19-én, amint a Rák jegyében sem. Két héttel ezelőtt biztos voltam benne, hogy napok kérdése a gólya betoppanása, de úgy látszik Ferkó meggondolta magát. Semmi jelét nem mutatja, hogy kikívánkozna, pedig én már nehezen bírom az állapotot. Érdekes módon, az elmúlt két hétben többet émelyegtem és hánytam, mint életemben összesen... Nem is tudom, mire vélni a jelenséget, de mindenesetre nagyon rossz... Remélem Ferkó azért jól van és ha ő ott bent érzi jól magát, hát akkor maradjon... augusztus 5-ig még joga van rá :D

Én már feladtam a tippelést, de Attila 27-re, Judit sógornőm meg 29-re voksol... Ti?

Énekel

2011-07-23T14:07:00.000+03:00

Azt hittem, elfogult vagyok, de mégsem. Három nappal ezelőtt Zsolti "lálázgatott" valamit, ami édesanyának is, nekem is egész éneklés-szerűnek tűnt. Nem mertük azért éneklésnek titulálni a jelenséget így egyszeri előfordulás után, de bizony azóta minden nap hallhatjuk kis Tücsköt ezt-azt dúdolgatni. Én már nagyon rég nem zongorázom vagy énekelek itthon, csak este az altatókat... Nem tudom miért, de az utóbbi időben se kedvem, se alkalmam nem volt énekelni és zongorázni, sőt még zenét hallgatni sem volt türelmem. A héten viszont föltettem néhányszor régi kedvenc dalaimat és újrahallgatva őket késztetést éreztem, hogy együtt énekeljek az énekesekkel. Zsolti erre rögvest fel is figyelt és meglepett arccal nézett engem.... Azt már nem tudnám eldönteni, hogy kellemesen volt-e meglepve vagy sem.... Mindenesetre, szerintem ez késztette őt arra, hogy maga is énekelni kezdjen. Az érdekes csak az, hogy nem az ismert gyerekdalokat, altatókat dúdolgatja, hanem maga alkotta kis dallamokat. Az is különös, hogy lálázva énekel, holott a családban nem nagyon szokás a lá szótaggal való éneklés; ha nem tudjuk a szöveget akkor inkább zümmögjük a dallamot, vagy ná-ná-val helyettesítjük a szöveget, esetleg halandzsázunk.... Persze, azt el sem kell mondanom, hogy számomra mekkora öröm Tücskömet dúdolni hallani. :)

... jelentés ...

2011-07-20T22:55:00.000+03:00

Jól vagyunk, egyelőre még csak hárman s bár sok minden történt az elmúlt hetekben, nem volt lehetőségem leírni őket. Túl vagyunk egy nagy rumlin, festettünk, bútort cseréltünk és azt hiszem, most már nagyjából készen állunk Ferkó érkezésére. Zsolti újra és újra bebizonyította, hogy milyen ügyes és értelmes, na meg szófogadó kisfiú, hiszen egy grammnyi problémánk sem volt vele az egész festési kháoszban. Beszéd terén nem nagyon haladtunk előre, viszont csomó más mindenben látok változást, fejlődést, ma például kicsi Tücsök egyedül felhúzta a kis cipőjét, de már a lépcsőn is úgy tud fel-le járni, mint a nagyok. A szüléssel kapcsolatosan kettős érzéseim vannak. Egyrészt várom már, hogy megismerjem a kis Pocaklakót, hogy karjaimban tarthassam, megpuszilgassam, másrészt viszont bűntudatom van, erős bűntudatom, hogy nem tudom felkészíteni Zsoltikámat a nagy változásra. Gyakran mondom neki, hogy testvérkéje lesz s hogy az mivel jár, meg, hogy el fogok tűnni néhány napra s nem egyedül érkezek majd vissza, igyekszem hangsúlyozni napjában többször is, hogy szeretem őt, gyakran összebújunk, kedveskedünk egymásnak, ám tartok tőle, hogy miként éli majd meg Ferkó érkezését. Szívből remélem, hogy szülés után is lesz elég energiám és kreativitásom, hogy fokozottan kifejezzem Tücsöknek, hogy mennyire nagyon fontos nekem s hogy milyen nagyon szeretem....

Anya örömére

2011-07-08T14:07:00.001+03:00

Zsolti elkezdett szófoszlányokat mondikálni. A héten sok szót megpróbált kiejteni; szerintem Bence jelenléte is motiválta ebben. A szókincsünk így néz ki egyelőre:

ká - szakács
keé - kenyér
ké - kék
zö - zöld
kije - kilenc
tíz - tíz
köe - körte
szuí - szuzi
e ke - ez kell
esz - ezt
táj - táj

Megint eltelt egy hét

2011-07-08T00:34:00.001+03:00

Múlt héten kellemes meglepetésben volt részem. Csilla barátnőm látogatott el hozzánk, no de nem egyedül, hanem unokaöccsével, Ádámmal. Játszótereztünk, majd az eső elől bemenekültünk a házba és míg a gyerekek jól el voltak egymással, az autókkal és krétákkal, addig Csici gyorstalpalót tartott a szülésről (mert ő szülésznő), hogy bepótoljam terhestornáról való lemaradásomat. Remekül telt a délután s végre színessé vált egy ronda esős napunk.

Aztán hétvégén látogattunk. Voltunk Nagyinál és ő megnyírta tátickót. Rövid, komoly, üzletember frizurája lett most az uramnak s bár hiányzanak ravasz fürtjei, be kell látnom, hogy így is elbűvölő pasi :). Voltunk Tünde keresztmamáéknál is, mert megígértük volt, hogy még szülés előtt tisztünket tesszük s egyúttal Iliásszal is megismerkedtünk, a hiúzzal, ki cicának álcázza magát vagy fordítva. Mondanom sem kell, Zsolti nagyon élvezte, hogy ezek a macskák szelídek s símogathatóbbak, mint Pamacska. Így lett a hétvégénk is élményben gazdag és változatos. Csak a fránya egy hete tartó hasmenés ne kavart volna folyton be....

No, de úgy néz ki, elmúlt végre. Főtt murok nem hatott, ahogy a rizs, a hipoallergén tej, BabyBiotics és Hidrasec sem, de egy valami végre bevált, ki nem találjátok, hogy mi. Egy hét durva fosást megállított egy tálka paprikás Krax ropi!!!!! Olyan jóízűen vágta be kicsi fiam, hogy élvezet volt nézni, hát még tapasztalni, hogy másnap a székletek száma ötről kettőre csökkent, állagban is lényeges változásokat hozva!

Visszatérve a ronda esős napok témájára. Egy kicsit már meguntam a szobafogságot. Mi tagadás, Zsolti is. Minden cselt bevetettünk, hogy szebbé tegyük a kölyök napjait, még kerámia festékkel is lefestettünk rózsaszínre egy fa tankot és papagáj zöldre egy másik fa autót. De hétfőn, már nem volt ötletem. Persze Zsolti rátalált egy ecsetre és rögvest eszébe jutott, milyen jó móka volt az autókat festegetni, így úgy döntöttem, eljött az idő, hogy megismerkedjünk a vízfestékkel. Uracskámat szalasztottam kellékekért és fiam bizony egy órán át, a legnagyobb türelemmel, szófogadósággal, csendességgel festegetett. Azóta is hanyagolódnak a kréták, mert a nagy szám a vízfesték, még Bencét is megfertőztük, hisz pár napja nálunk vakációzik.

Bence jelenléte nagy dobás mindennapjainkon. Olyan jó délelőttönként nem egyedül lenni. Jól esik a két srác társasága, mert több a vidámság és derű és még az esős idő sem tud lehangolni. Ha pár percre kisüt a nap, futunk is sétálni, közben nagyokat fagyizunk (Zsolti is!!!!), csúszdázunk, szaladgálunk, filózunk s valahogy szebbnek tűnnek az órák.

Ma Ferkót is újra láthattuk. Hála Istennek jól van a kis csemete, ügyesen gyakorolja a légző mozgásokat, megfelelő pozícióban fekszik és a köldökzsinórt markolássza. Doki szerint elképzelhető, hogy igyekezni fog a világgal való ismerkedéssel és nincs kizárva, hogy már két hét múlva ölünkben tarthatjuk a kis pocaklakó pincurt. Őszintén megszólva, már alig várom!!!!

Aztán este nálunk jártak Krisztináék. Katának holnap üljük születésnapját és ennek tiszteletére a kis lejányzó nagy erőfeszítéseket tesz, hogy lábra álljon, sőt támasszal már sikerül is neki. A héten kiderült, hogy szolidarizál a foghíjjas Bencével is, mert Katának is el kezdtek bújni a fogacskái.... Hogy eltelt az idő. Úgy tűnik, csak most született s lám már első évfordulóját ünnepeljük....


Zsolti festmény no. 1. - itt még fogtam a kezét, segítettem neki, amennyire hagyta

Zsolti festmény no.2. - itt már nem segítettem

Zsolti festmény no. 3. - a szokásos kerekecske dombocskák

Zsolti festmény no. 4. - ekkor már a színek keverése volt a nagyobb élvezet

fagyi

Újdonságok

2011-06-29T23:30:00.000+03:00

Lemesteriztem! Az egész nagy család mozgósult, hogy ez megtörténjen!
Lévén, hogy írnom kellett, Zsolti sokat volt a család többi tagjára bízva. Zuracskám is nagy szerepet vállalt: zokszó nélkül fürdetett, etetett, altatott, öltöztetett, sétáltatott, stb. Ennek következtében a tátic és Zsolti közötti kapcsolat még bensőségesebbé vált, minek különösen örvendek.
Attila és a család hozzáállása elindított Tücsökben egy önállósodási folyamatot: egyedül megy le/jön fel a lépcsőn; egyedül mos fogat; egyedül fürdik (mármint egyedül van a kádban); amint belép a házba leül a földre és várja, hogy levegyük a cipőjét; e héttől fogva már 22-es cipőt hord; kezd koketálni a szobatisztaság fogalmával; a ceruzát/pixet úgy tartja kezében, ahogy a nagyok; engedi, sőt élvezi ha kezét fogva vezejük az irkát és úgy rajzolunk mosolygó figurákat papírra/táblára; le tudja törölni a táblát; ételét (értsd: alma, keksz, bármi amit hosszan majszol) és cumisüvegét már nem dobja a földre, hanem vagy az asztalára teszi, vagy a kezünkbe adja; mondja, hogy táj, tíz, víz és a számolás dallamát is tudja már :); integet és ad puszit kérésre is....
Zsolti nagyon szereti Bencét, múlt héten, mikor nálunk volt, le nem lehetett vakarni Bence nyakából: az ölébe ült, kezénél fogva húzta maga után a házban, provokálva a fogócskázást, meg ilyenek... De Zsolti Katával is szívesen játszik, persze nagy trógerül folyton kivéve Kata kezéből a játékokat....

Bili

2011-06-15T23:33:00.001+03:00

Na, ki pisikált ma reggel a bilibe? Na, ki? Na, ki?

ZSOLTIIIIII!!!!!!! :)

Macskarisztokraták

2011-06-14T17:07:00.000+03:00

Lévén, hogy Zsolti már nagyon elmúlta a másfél évet és még mindig nem beszél egyáltalán, úgy döntöttem, tenni kell valamit, hogy ösztönözzem. Első számú lépésünk, hogy amikor csak lehet elvesszük a hamis cumit. Sokat beszélünk hozzá, számolunk, mindent igyekszünk a legegyszerűbben megnevezni és/vagy elmagyarázni neki, altatáskor és fürdéskor mondókázunk, Gryllust hallgatunk. De lévén, hogy a dolgozat miatt most nem tudok vele úgy foglalkozni, ahogy szeretnék, gyakran néz TV-t, miközben az autókkal játszik, vagy rajzol. A Duck TV-n nem beszélnek, a Minimax rajzfilmektől gyakran fél, a Maszkabált már unja, így eldöntöttem, hogy régi Disney rajzfilmeket teszek fel neki - azok szépek is, kedvesek is, a szinkron is kiváló minőségű. Elsőként a Macskarisztokratákat vetettem be, ugyanis Zsolti különösen nagyon szereti a cicákat - valóságos és rajzfilm cicákat egyaránt. Totál siker volt. Az ijesztő részeket futtatjuk, a dalos részeket újra és újra megnézzük, s Zsolti ha csak hallja Chevaliert amint a kezdő dalt énekli, már fülig érő mosollyal várja, hogy a képernyőn megjelenjenek a kiscicák. A következő rajzfilm Susi és Tekergő lesz, mely a kisbaba születésének témájával remekül illik élethelyzetünkhöz, a testvér váráshoz is.

Hétvégén

2011-06-07T15:57:00.000+03:00

Tücsök, hála Istennek, könnyen alkalmazkodik mindenhol. Alig érkeztük meg a menedékházba, neki is látott rajzolni és egészen otthon érezte magát. :)

Uracskámmal madarat lehetett volna fogatni. Míg a hegyen van, le nem lehet törölni a mosolyt az arcáról. Szeretem így látni őt! :)

Tavaly is készült itt fotó :)


Róbert Gida és Micimackó

Egy hatalmas fokhagymás flekken után kissé nehéz felszaladni a hegyre....

Esőre állt.... Mielőtt mi megérkeztünk volna ragyogón sütött a nap.... Ez azért fura, nem?

Az úrfi egész hétvégén csak ilyen szamárságokat csócsált. Semmi normális ételt nem lehetett belé imádkozni.

Vasárnap Zsolti 6-kor kelt (!!!!!) és így 8-kor már nekiláthattunk a hegynek, hogy megjárjuk mielőtt még a felhők felszállnak.

Ugye nem nehéz kitalálni, hol is kirándultuk?

Azt hiszem a harmadik gyereket már ott szülöm meg... :D

Bírta a hegymászást a kis Tücsök!

Ha mégsem találtátok volna ki, hogy hol vagyunk, akkor elmondom: a Madarasi Hargitán. Bizony, nosztalgiázni mentünk; most ültük a második házassági évfordulónkat. :)

A pasasok lovat is símogattak.... én dolgozom az ügyön (nem tudom miért, de félek közel menni lóhoz, tehénhez).

Úton hazafelé Krisztináékkal is találkoztunk. Ők is kirándulni voltak, csak máshol. Az övéké is nosztalgiázásról szólt, elsején ünnepelték házassági évfordulójukat. :) (És igen, a fiam mezítláb rohangált, s még hogy élvezte!)

Ifjabbik Márton family. Szépek, ugye!

Tátic által előállított gyerekjátékok - kísérleti szakasz

2011-06-02T01:33:00.000+03:00

Felirat hozzáadása

(a mozdony és vagon nem saját termék)

... legoféleség, csak fából ...

Az elmúlt napok képekben 6. - Gyereknap

2011-06-02T01:29:00.000+03:00

GyerekTEGnap

Gyereknap

Borzasztó nagy izgalom...

Borzasztó nagy sikerélmény és öröm...

Rózsalekváros torta fondant bevonattal (először sikerült igazi fondantot készítenem :)

Az elmúlt napok képekben 5. - Picasso

2011-06-02T01:21:00.000+03:00

Az elmúlt napok képekben 4. - Spa

2011-06-02T01:18:00.000+03:00

Az elmúlt napok képekben 3. - Első nyalóka

2011-06-02T01:14:00.000+03:00

Az elmúlt napok képekben 2. - Halászat

2011-06-02T01:11:00.000+03:00

"Az mi?"

"Húúú, de érdekes!"

"Nekem is kell!"

Az elmúlt napok képekben 1. - Az új ágyikó

2011-06-02T01:09:00.000+03:00

"Azt a, de jó mászkáló!!!"

"Áááááh, hirtelen milyen álmos lettem..."

"... s ott egy kék autó, meg egy piros teherszállító, aztán a sárga busz, motor ..."

Alszik babóc

Zajlik az élet

2011-05-25T22:42:00.001+03:00

Most minden pillanatomat a dolgozatírás okozta stressz határozza meg. A mesterin borzasztó gyorsasággal közelít a leadási határidő, én meg borzasztó lassúsággal haladok munkámban. Ettől folyton ideges vagyok és egyáltalán nem tudom elképzelni, hogyan tudnék három hét alatt a végére jutni a dolognak. Ezért nincs se időm, se türelmem írni ide. De attól még történnek velünk dolgok.

Múlt héten Zsolti többnyire Krisztináéknál tartózkodott Mádi mamával, hogy én tudjak írni (nem jártam túl nagy sikerrel, de legalább beindult a folyamat). Egy este elvittük Tücsköt focira - tátá focizott, mi néztük. Aztán a party végén beengedtük Zsoltit a focipályára. Húúúú, kellett volna látni azt a pöttöm embert, amint elcsodálkozott a nagy üres tér közepén!!! Azt sem tudta melyik színes vonalat kövesse szaladgálás közben. Este 10 óra volt, ő meg csak ropta a köröket az üres focipályán, keresztbe-kasul. Másnap az uszodába mentünk el vele. Szerette is, meg nem is. Kicsit ijesztőnek tűnt neki a mély víz, de a pancsolás gondolata nagyon vonzotta. Ennek örömére tegnap a vikkendre vittem el reggeli séta helyett. No, ott volt aztán öröm! A legkisebb medence el volt kerítve, de a nagyobbik nem és csak nagyon kevés vizet hagytak benne, hogy tudjon átmelegedni. Az egész komplexumban ötvenen ha voltunk, miből vagy tíz gyerek, de abból is csak három pancsolt, köztük az én fiam. Egy órán át pancsolt a medencében, esze ágában sem volt kijönni bár legalább 2 percre. Mikor már annyira éhes volt és fáradt, hogy nem bírt magával, kikívánkozott, de jó adag pufuléc után, már szaladt volna is tovább a különbnél különb játékokhoz. Nagyon rövid játék után viszont betuszkoltam a babakocsiba, mert tudtam, hogy hosszú az út hazáig s reméltem nem alszik el útközben. Mondanom sem kell, hogy az utolsó előtti buszmegállóban koppant le a szeme, így volt ám buli, míg hátizsák, napozó törülköző mellett az alvó kölkött felcipeltem a harmadik emeletre, ahol konstatáltam, hogy egy harmadik kéz is elkellene, hogy ajtót tudjak nyitni.

Közben változtak az alvási rituáléink. Újabban kezd 8 körül felkelni a kicsi, a déli három óra alvás is felére csökkent, de az esti elalvási idő is előbbre jött 11 óráról 9-10 órára. Ez mind nem baj, mert a reggeli séta is így korábbra tevődik, amikor még nincs olyan nagy meleg, és bizony Zsolti nem szeret a melegben sétálni (zsimbel és kedvtelen - teljesen megértem).

Még egy nagy változás, hogy Zsolti rájött hogyan kell kényeskedni. Nagy előszeretettel űzi a műfajt, amit én nem díjazok túlzottan. Remélem hamar elmúlik ez a fázis, közben pedig igyekszünk nem túl nagy jelentőséget adni a hiszti jeleneteknek.

Ennyit, röviden, az elmúlt 5 napról. :)

Ja, és még egy annyit, hogy az ifjúsági ágyas trükk bevált. Azóta is Zsolti egyedül aslzik, mindenféle különösebb gond nélkül, az ő autós ágyneműs, saját, vadiúj ágyikójában! :)

Jó hírek

2011-05-20T08:42:00.000+03:00

Tegnap voltunk dokinál és hála Istennek jó híreket kaptunk. Nincs semmi olyan fizikai elváltozás Ferkónál, ami azt sugallná, hogy érintette őt a pajzsmirigy alúlműködésem. Mikor elpityeregtem magam örömömben, csodálkozva nézett rám doki, majd a legnagyobb türelemmel és megértéssel elmagyarázta, hogy mit jelent az én kondícióm, hogyan érinthetné a babát, milyen jelei lennének, majd megnyugtatott, hogy a babák annál rezisztensebbek, minthogy ilyen hamar beadják a derekukat egy rendellenességnek. Elmondta mit lát ő most s hogy abból semmi nem jelzi, hogy a babának bármi baja volna. Lelkemre kötötte, hogy ne dőljek be mindennek, mi az interneten olvasható, hogy ne ijedjek meg az endokrinológustól, mert az ő célja is csak az, hogy én komolyan vegyem a kezelést, s hogy nyugodjak meg, mert nincs okom aggódalomra. Komolyan mondom, ez a nőgyógyász egy aranyember. Tudjátok, az, ahogy komolyan vette ijedelmemet és amilyen szeretettel mondott el minden infót amire nekem szükségem volt..... hát.... ezt biztos nem az egyetemen tanulta. Eddig is nagyon tiszteltem őt és száz százalékosan bíztam benne, de most megint nagyot nőtt a szememben.

Na és végre lejárt életem leghosszabb három hete és bizakodva simíthatom hatalmas pocakomat. Most már tudom ki lakik benne, ugyanis láttam a kicsi arcát és azt, amint hadonászott apró kezeivel. Már most szép ez a pincur! És mindjárt itt az idő s lesz nekem két kis tücsköm, akit szerethetek! :)

Zenész fiam

2011-05-17T11:10:00.000+03:00

Igazi szeretet

2011-05-06T23:56:00.001+03:00

Ma költözős nap volt. Elkészült Zsolti ifjúsági ágya s hogy beférjen, az egész szobát át kellett rendezni. Már egy hete lebeszéltük, hogy mára ez a program, de nyilván valami mindig felborítja terveinket. Este fél 7-kor már türelmetlenül telefonáltam rá az uramra, zsörtölve, hogy igyekezni kéne, mert nem akarom, hogy este 10-kor mozgassuk a dolgokat. Közben Bence hozzánk jött délután, de éjszakára nem maradhatott nálunk, mert esemény volt odahaza. Így hát nem sokkal 8 után sógorom is megérkezett, hogy hazavigye fiát, csak Krisztinát is meg kellett várni. Hívom Krisztinát, mi a helyzet, hogy lesz, mint lesz, hol marad olyan sokáig, mire az ő válasza: most jövök. Hívom uramat ismét, "na mi lesz már, jösz-e végre", válasza ugyanaz: mindjárt jövök. Kezdtem nagyon elégedetlenkedni, szokásosan zsimbelni az ügy miatt és közel álltam a hisztihez, mikor megérkezett Krisztina Katával. Sógorom máris indulni akart, hisz elméletileg 9-re haza akartak érni, de nővérem igencsak ráérős volt. (Mi Mádi mamával egyáltalán nem bántuk, addig is legalább együtt volt a család!) Az én uram pedig csak nem érkezett... Telt, múlt az idő s jó késő volt, mire végre hazaért Attilám. Megkértem Imre sógort segítsen, aztán Krisztina is eltűnt.... kezdett furává válni az egész. Ki is kukucskáltam a lépcsőházba, hát látom érkezni felfele az ágyat és rajta ismét meglepetés. Na mi lehetett az? Ugye, egyből kitaláljátok, hogy nővérem és férjecském összejátszottak, és sikerült nekik megint teljesen váratlanul meglepni engem zsiráfos-elefántos-teknősös díszítésekkel. Igen bizony, ahogy annak idején a bölcsővel, majd a szekrénnyel megleptek, most is rászedtek. Ezért volt a nagy késés, a nagy köd, mert hát Krisztinát titokban el kellett vinni ágyat festeni, a rajzokat le kellet lakkozni, az meg kellet száradjon, uram elhozta előbb Krisztinát és Katát s csak azután az ágyat.... Mondanom sem kell, hogy a mosolyom a fülemig ért. Gyönyörű az ágy! Szebbet el sem tudnék képzelni! És Zsolti máris benne piheg :) Drukkoljatok, hogy probléma nélkül átszokjon az új ágyikójába!

Édi dédik

2011-05-05T23:31:00.004+03:00

Nnnna szóval, van nekem egy fenomenális Ervin tatám és egy fenomenális Ilonka mamám. Mindketten elmúlták már a hetvenet, de senki nem mondaná meg róluk, olyan elevenek. Tata a beteg keze ellenére is a család ezermestere, "multilátérál-dézvoltát" művésze: remek festő, színész és énekes (tényleg az!!), és még kitűnő bébiszitter-segéd is; mama pedig a csodálatos bébiszitter, aki mindig ráér gondozni valamelyik dédunokát, miközben villámgyorsan rendet is teremt és ebédet főz (mindezt törött hátgerinccel és úgy, hogy a kölyök fülig érő mosollyal élvez minden együtt töltött percet). Nővéremmel és velem is mindig rengeteget foglalkoztak, megannyi szép élményünk van velük, tanítottak, neveltek, szerettek, mindig segítettek, ahogy csak tudtak (még a macskámat is átvállalták Zsolti érkezésekor). Tini korunkban, mikor felnőtt életünkről álmodoztunk, mindig elmondtuk Krisztinával, hogy reméljük, a mi gyerekeink is ismerhetik majd mamáékat. Álmunk valóra vált és nem is akárhogy. Gyerekeink ide s tova vannak mamáékért és hála Istennek részesülhetnek bőven az ő szeretetükben. Erre példát adott ma is Zsolti, mikor a tömbházuk előtti sétányon sétálva értésemre adta, hogy ő fel akar menni mamáékhoz. Minden sétánk alkalmával, Zsolti hatalmas mosollyal szalad lépcsőházuk ajtajához, 66x megmássza a három kicsi lépcsőt, az ajtót paskolja és jelzi, hogy nekünk oda be kell menni. Ma násznagynémmal és sógornőjével sétáltam, de Zsolti ismét a lépcsőházhoz kanyarodott, eljátszotta a szokásos rituálét és várta, hogy meglátogassuk tatáékat. Próbáltam elterelni figyelmét, hisz nem voltunk magunkra, de nem lehetett. Végső elkeseredésében kicsi fiam felmászott egyedül a három lépcsőn, ismét az ajtót ütögette és pici mutatóujjával a kaputelefonra mutatott, hogy csengessek már be végre. Nem lehetett ellenállni. Zsolti boldog volt. Gondoltam, szólok mamának, hogy intsen egyet (ugye kecske is, káposzta is), na de neeeeeem. Az én fiamnak ennyi nem volt elég. Meglátta mamát és a macskát az ablakban s visongva futott is vissza az ajtóhoz, hogy menjünk már be. Nem láttam értelmét, hogy tovább ellenálljak, elköszöntem barátnőimtől és felmentünk "Ervin mamáékhoz" (Bence szokta így mondani). Zsoltival madarat lehetett volna fogatni: visongott, nevetett, futkározott örömében, mama és tata boldogan mosolyogtak rá, én meg élveztem a jelenetet, mi nagyonis saját gyerekkori emlékeimet juttatta eszembe....

Amíg élek, nem fogom elfelejteni mama diszkrét parfüm illatát és azt, hogy 7x7=49!

És azt sem fogom elfelejteni soha, hogy tata minden vasárnap inget, nyakkendőt visel, meg hogy a "szél becsapta a budiajtót"!

Friss képek

2011-05-03T23:10:00.002+03:00

itt

Játékok

2011-04-30T22:54:00.002+03:00

Ma döbbenten jöttem rá, hogy Zsoltinak szinte minden játéka ép egész, vagy legalábbis még használható állapotban van. Jól esett ezt nyugtázni és bizony nem féltem ma odaadni Bence különleges fém autóját, mert tudtam, bízhatok kisfiamban annyira, hogy ne rontsa el. Hogy ilyen jól megőrződtek a játékok annál is érdekesebb, mert Zsolti ténylegesen játszik velük. Igaz, hogy azokat a játékokat, melyeket megvettünk, de őt nem érdekelte, vagy félt tőlük, azokat eltettük "érni", a szetteknek pedig mindig kerítettünk egy dobozt, egy tárolót, ahol épségben megmaradhatnak. De Zsolti úgy általában nem az a gyerek, aki mindent szétszed, hanem gondosan, óvatosan veszi szemügyre az apró kincseket és bizony elkeseredik, ha nem tud úgy játszani velük, mint a nagyok (sír, például, ha a három vagonos vonat kisiklik a vágányról az ő vezetésében). Ha pedig már nem játszunk valamivel, azt gondosan a helyére tesszük, már csak azért is, hogy ne botorkázzunk benne egész álló nap. Jó lenne, ha megtartaná ezt a szokását nagyobb korára is... :)

Zsolti, kedvenc autójával, amit szintén Bencétől örökölt :)

Egy csepp keserű

2011-04-29T15:52:00.000+03:00

Amint az elmúlt napokban kiderült, pajzsmirigy alúlműködésem van. És ez bizony veszélyes lehet kicsi Pocaklakó fejlődésére. A kezelést ugyan már ma elkezdtük, de nem tudni még, hogy az elmúlt hat hétben érintette-e kondícióm a picurt vagy sem. Tiszta szívünkből reméljük, hogy nem. Három hét múlva a nőgyógyász is elmondja, hogy ő mit lát, de azt hiszem választ csak akkor kapunk igazán, amikor megszületik Pocaklakó. Talán elkerülhettük volna mindezt, ha kicsit korábban megyek ellenőrzésre az endokrinológiára, de már az is véletlenszerű, hogy egyáltalán elklüldtek ilyen nemű vizsgálatokra. Bízom benne, hogy az Isten megsegít és megvigyázza magzatunkat, és hálával veszem, ha esetleg ti is imádkoztok egyet az ő egészségéért.

Húsvét

2011-04-25T14:36:00.000+03:00

No, hát már rég nem írtam, pedig sok szép történt velünk: állatkertezés és spontán családi összejövetel a Somin miccs evéssel egybekötve, új pesztra, húsvéti nagytakarítás, húsvétolás és még sorolhatni, de most hadd beszéljenek a képek helyettem :)

AranyBence

2011-04-16T23:57:00.000+03:00

Szerdán az a kellemetlen meglepetés ért, hogy Zsolti nem akart fürdeni. Már pedig Zsolti olyan, mint egy kacsa: imád fürdeni - sokszor akkor kezd el sírni, mikor kivesszük a kádból. Azt hittem, a szerdai hiszti csak hiszti, de bizony ez a tücsök csütörtökön sem akart fürdeni. Rendesen megijedtem. Mi a teendő? Erőltessem a fürdést és nagy korára utálni fogja a vízet, vagy netán félni fog a víztől? Hagyjam rá a dolgot s ne fürdessem - de akkor hogy a fenébe oldom meg a tisztálkodását? Tegnap kihagytam a fürdetést, hogy kicsit csillapodjon az ügy Zsoltikámban és ma estig fogalmam sem volt, hogy fogom megint megszerettetni kisfiammal a lubickolást.

Igen ám, de mikor kiderült, hogy Bencének is kell ma fürdeni, egy szikrányi remény támadt bennem, hogy ő megmentheti a helyzetet. Elmondtam hát neki, mi a problémám, és megkérdeztem, volna-e kedve együtt fürdeni Zsoltimmal. Bence boldogan vállalta, hogy segít - örömét leli abban, ha valakinek ténylegesen segítségére lehet. No, elő is készítettem a fürdővízet, de Zsolti biza már vetkőzéskor iszonyodott a fürdés gondolatától. Ellenkezett is, míg a fürdőbe nem értünk. Mikor azonban meglátta, hogy Bence is bemászik a kádba, elcsendesedett és hagyta, hogy őt is betegyem. Mindenféle feszültség nélkül zajlott le a fürdés. Zsolti játszott (s közben spriccolta Bence arcát, mit ő hősiesen tűrt, bár tényleg nem szereti), Bence pedig elvolt a maga játékával s közben gondosan locsolta Zsolti hátát és hasát, hogy meg ne fázzon (saját ötlete volt!!!). Igaz, Zsolti hamarabb kikívánkozott a kádból, mint szokott, de akkor sem hisztivel, hanem a legnagyobb nyugodtsággal, türelemmel.

Nekem persze fülemig ért a mosoly és nagyon-nagyon hálás voltam Bencének. Ő is büszke volt magára, hogy ilyen nagyot segíthetett.

Nem tudom, mi lesz a holnapi fürdetéssel, de bízom benne, hogy az iszonyat jelentősen csökkent és hogy nem lesz gond a továbbiakban....

Különleges szombat

2011-04-16T20:47:00.000+03:00

Ma különleges szombatunk volt, mert az egész napot nővéreméknél, Krisztináéknál töltöttük. Reggel Krisztinél hagytam Zsoltit, azt hittem max egy órára, de bizony majdnem kettő lett belőle. Aggódva hívtam fel, mikor befejeztem dolgomat, hogy lássam, hogy boldogult kistücskömmel (a saját 6 éves Bencéje és 9 hónapos Katája mellett). Nagy örömmel vettem, hogy kicsi fiam szófogadó, csendes gyerek volt és nem kavart nagy felhőt.

Mádi mama is odajött délre és szépen mind ott ragadtunk estig, mikor pedig mi hoztuk magunkkal Bencét, hogy nálunk aludjon.

Olyan szépek az ilyen együtt töltött napok. Jól esett a családdal lenni. Mint mindig, feltöltött :)

Ő így szeret

2011-04-12T17:57:00.000+03:00

Lehet az uram nem igazán élvezi, hogy erről írok, de muszáj megtennem, hogy tanulság legyen más férjeknek, apáknak is. Az uram ugyanis ma két apró gesztusával hatalmas örömöt szerzett nekem, és kicsi fiának is. Ez az a típusú öröm, mitől érzed szeretve vagy, mint nő, mint társ, mint anya, olyan öröm, ami egy félévre feltölt.

Ma reggel nyolckor költött kicsi fiam. Nagyon nehezemre esett felkelni, de Zsolti a zord idő ellenére is derűs volt. Hát amint így mogorván próbálok magamhoz térni, látom, hogy tücsök kisasztalán ott egy kis borkán és benne két szál pitypang. Leesett az állam. Nem tudtam megállni, hogy azonnal fel ne költsem a zuramat. Muszáj volt megölelnem és megpuszilgatnom örömömben: nem elég, hogy beleolvasott a blogba, de éjnek idején (mert ugye éjjel 1-2 óráig dolgozik) képes volt a sötétben keresni két gyönyörű pitypangot, egyet Zsoltinak és egyet nekem. Zsolti is nagyon megörvendett a virágoknak, egész délelőtt velük játszott. (Igaz, nagy buzgó szeretetével meg is ölte a kicsi virágokat...) Hát, amint így örvendezek a pitypangomnak, tátic odamorogta hozzám, hogy "és még van valami kint is, a konyhában valahol." Mint karácsonykor, olyan izgalommal rohantam ki a konyhába, ahol meg is láttam egy ismeretlen zacskót. Benne egy kantáros nadrág, Zsolti méretű, és egy zebrás body...... újszülött méretű. Könny szökött a szemembe: Pocaklakónknak is hozott valamit. Persze nem menekült az új adag puszi és ölelés özöntől....

Látjátok, pasasok, nem kell nekünk Földközi-tengeri utazás, drága ékszer vagy ötven szál rózsa, hogy érezzük, fontosak vagyunk nektek, hogy szerettek... Az aprócska gesztusok annál fontosabbak, annál többet érnek. Több az, ha tudom, éjnek idején, munkából hazajövet az uram rámgondolt; és több az, ha érzem, nem csak én vagyok várandós, hanem uracskám velem együtt....

Virág

2011-04-11T23:50:00.000+03:00

Mikor kinyíltak az első békavirágok, letéptem egyet és odaadtam Zsoltikámnak mondván: "Látod kisfiam, ezek a virágok a tavasz hirnökei!". Mindig is odavoltam a pitypangért és erre azt hiszem Zsolti is ráérzett. Ma ugyanis, mikor sétálni mentünk, meglátott három szál bátor pitypangot, kik voltak elég merészek ebben a szélben szépen kinyílva virítani. Tücsköm odament a három szál virághoz, letépte a legnagyobbat és nézegette, szagolgatta, majd továbbsétált. Egész séta alatt ott szorongatta kezében a kis virágot: időnként megfeledkezett róla, időnként nézegette, de ha elejtette azonnal felvette. Adott pillanatban meglátott valami érdekes fatörzs darabokból készült dekorációt az egyik ház előtt és abban turkált fél kézzel, de egy idő után a virág akadályozta a nagy munkában. Kétségbe esetten nézett körbe, látszott kicsi szemein, hogy keresi a megoldást, majd odanyútotta a virágot nekem. Miután megunta játékát visszakérte virágját és úgy mentünk tovább. Hát ahogy így sétálunk, hirtelen mérhetetlen makacsság lett úrrá Zsoltikán. Mindenáron vissza akart fordulni s én azt hittem, hogy a homokot lapátoló férfihez szeretne csatlakozni, így kézzel-lábbal hadakoztam az irányváltás ellen, míg végül ölbe vettem kisfiamat és továbbmentem. Zsolti nagyon elégedetlen volt, a sírás környékezte. Mikor ismét letettem, akkor vettem észre, hogy nincs kezében a virág. Belémnyílalt, hogy "Ó, Istenem, ez a kicsi legényke, csak az elhullatott virágért akart visszafordulni, én meg nagy értetlenül ráerőltettem saját akaratomat." Nagyon rosszul éreztem magam gesztusom miatt. Kerestem a tekintetemmel, hogy hol van még békavirág, míg végül észrevettem egyetlen egyet, az iskola zöldövezetében, egy fatörzs aljában elbújva. Hamar odamentem, leszedtem s átadtam Zsoltikámnak. Kellett volna látni, hogy derült mosolyra az a kicsi gyermek. Ezt is jól megvigyázta. Míg Ervin tatának segített a gereblyélésben, ideadta nekem a virágot, majd visszakérte, s a séta hátralevő részében végig a kezében szorongatta, csak valahol az utolsó száz méteren hullatta el ismét, de már nem találtam meg. Döbbenettel néztem végig Tücsköm ragaszkodását, kitartását, gyöngédségét, és nagy adag büszkeség töltött el :).

Hétvége

2011-04-11T23:49:00.000+03:00

Hétvégén Zsolti névnapját ünnepeltük. Jó ürügy volt, hogy végre megint összegyűljön a család. Az elmúlt hónapokban a sok virózis miatt alig találkoztunk, így jól jött egy esemény, ami végre egybegyűjthetett minket.

Az ilyen alkalmakat mindig megragadom, hogy valami újdonságot süthessek. B. Ildinél kóstoltam nemrégiben egy nagyon finom olajbogyós muffint, s alig vártam, hogy én is kipróbálhassam a receptet. Jól sikerült, finom lett és remekül talált a rozmaringos pulykával, mit mangón tálaltam. Tortát is akartam készíteni, de a recept s a valóság valahogy sehogy sem akart találkozni (az igénytelenül lefordított amerikánus receptek átka), így 20 perc sülés után váratlan látvány fogadott amint beleskelődtem a lerbe: a tortám, ami eddig a pontig mintásan viselkedett, hirtelen el kezdett rotyogva FŐNI???!!!! "No, mondom, jól nézünk ki, ez a torta bizony a szemétbe megy!" Rosszul esett a kudarc, főleg, hogy azt sem tudom hol tévedhettem (bár sejtésem, hogy az egész azon múlott, hogy az amerikai tehéntúró messze más, mint amit mi annak nevezünk). Na, de hamar megvígasztalódtam, mikor nagyi beérkezett egy fenomenális banános "fatörzs" tortával!!!

Az estét hát együtt töltöttük, végre babázhattam egy keveset kicsi keresztlányommal, aki közben akkorát fejlődött, hogy csak ámultam-bámultam. Bence Zsoltival játszott.... szegényke, muszáj volt neki. Bence ugyanis elörökölte nővérem sármját: minden gyerek vele akar játszani. Mikor Zsolti meglátja Bencét elolvad az örömtől. Ide s tova van unokatestvéréért, folyton csak rajta lóg, utánozza, nézi, mászik rá, puszilgatja. Bence mindezt hősiesen tűri, ám időnként neki is elege lesz a "nagyfiú" szerepből s zsőrtöl egy kicsit. Szombaton Ervin tata, majd Attilám rendezte a fiúk közti súrlódásokat, mindketten igazi, nyugis, pasi-módszerekkel.

Így aztán babázással, játékkal, kajálással és sok dumával elköltöttük a szép délutánt. Igazán jól esett! Mióta Váradról hazaérkeztem nagyon óhajtottam egy ilyen családi összejövetelt.

Vasárnap nem tudtam, hogyan üssem el az időt, hogy kicsi fiamnak is jó legyen. Már harmadik napja voltunk szobafogságban a borzalmasan szeles időjárás miatt. Végül aztán fogtam kicsi tücsköt, taxiba ültem vele és levittem apjához a Maros Mallba. Ott mindig akad szórakoznivaló. Két órát voltunk képesek eltölteni a mozgólépcsőzéssel, a hosszú tereken való futkározással, a kirakatok és a harmadik emeleti színváltós lámpák csodálatával. Ezt követően nekem dolgom akadt, de mivel ez rövidebbre sikerült, mint gondoltam volna, úgy döntöttem, meglátogatjuk Tündét és Kareszt. Ezen a hétvégén mindenképp meg akartam ejteni e látogatást, csak úgy tűnt, hogy a programváltozások áthúzzák terveimet. Örültem hát, hogy mégis át tudunk szaladni egy röpke látogatásra. Zsolti nagyon élvezte (na és persze én is!). Kicsi fiam a macskával játszott, a halakat bámulta, egeret és számítógépet próbált rongálni, banánt koldult, keresztmamája dekorációs csodáit bámulgatta és jó fiú módjára, többnyire békén hagyta a felnőtteket :). Feltöltött a látogatás. Tündével meg is állapítottuk, hogy gyakrabban kéne barátaimat meglátogatnom, de őszintén, olyan nehezen indulok meg fiammal vendégségbe, pláné nem gyerekes párokhoz. Mert, ugye nálunk gyerekbiztonságos a lakás, vagy legalábbis beletörődtünk abba, hogy mindenünk a gyermek prédájává lehet, de vendégségben mindent menteni kell, a fél lakás felfordul miattunk, arról nem is beszélve, hogy nem edzett emberek számára 10 perc Zsolti mellett felér egy fél maratonnal. Folyton attól félek, hogy látogatásunk teherré válik vendéglátóinknak. No, de a tegnapi tapasztalat alapján be kell látnom, hogy ez hülyeség részemről, mert egyrészt fiam messze megbízhatóbb, hisz Zsolti egy aránylag csendes, szelíd és szófogadó kölyök, másrészt pedig bízhatnék jobban a legkedvesebb barátaimban is, akik sose vetnék a szememre, hogy Tücsköm felborítja a vörös boros poharat, vagy egyenként megkóstolja, majd visszateszi a tálba a feltálalt ropogtatnivalót....

No, hát így telt a hétvégénk: mozgalmasan, színesen. :)

Napló

2011-04-08T15:00:00.000+03:00

A múlt héten megláttam a könyvesboltban azt a babanaplót, mit Magyarországról szerettem volna megrendelni, mikor még Zsoltival voltam terhes. Sokat gondolkodtam, keressek-e Pocaklakónak ugyanolyan naplót, mint a Zsoltié, vagy vegyem meg ezt. Végül úgy döntöttem, a két gyerek két külön egyéniség, hát a naplójuknak is különbözni kell, és megvettem, mit a könyvesboltban láttam. Nagyon szép. Nem olyan színes mint a Zsoltié, meg rajzok sincsenek benne, de a maga diszkrét stílusában gyönyörű, és meglepő módon nem csak a gyerek első évét óhajtja megörökíteni, hanem első 18 évét. Remélem kerül annyi időm, hogy következetesen töltögessem majd ezt is, hisz Zsolti naplóját bizony mind kitöltöttem, már csak néhány fényképet kell beragaszgassak. A blog-vezetést is szeretném folytatni, majd megválik, lesz-e energiám rá. És persze ezek az emlékek mellett ott vannak a "kincses" dobozok, ahová a gyerekek által nyújtott kincseket rejtegetem... :) De vajon, fiú létükre, jelent-e majd mindez nekik valamit???

Ja és azt is muszáj elújságolnom, hogy megvan Pocaklakó neve, ami még egyelőre a család titka marad. Nekem rendkívül fontos kérdés volt ez, mert már hetek óta szükségét érzem, hogy "kényeztetéskor" nevén szólítsam magzatomat. Hosszú folyamat volt a névválasztás, sok tárgyalást igényelt, de megvan, és mindkettőnknek tetszik, így hát végre tudom hogyan becézgessem pincurt a pocakban. :)

Csak a fejét, hogy meg ne sántuljon!

2011-04-08T14:38:00.000+03:00

Én nem tudom, mi van, de ha Zsolti megüti magát, holt biztos, hogy a feje koppan. Sehol másutt nem sérült annyiszor meg, mint a fején. A múlt heti hűlés óta mind fogja kis kezével a buksiját, mintha fájna neki s akkor errefel hétfőn az utcán hanyat esett, mint egy zsák - persze a feje akkorát döngött az asztfalton, hogy a lélek megfagyott bennünk. Eszméletvesztés, hányás, fosás, akadozó nézés nem volt, de maradt egy lila foltnyi zúzódás, meg ejsze fejfájás, mert Zsolti azóta is kicsi kezét időnként a fejére teszi, mintha fájna neki. Na de annak örömére, hogy a hétfői esést különösebb komplikációk nélkül megúsztuk, ma megint leesett itthon, de úgy, hogy tarkóját egyenesen az egyik karton tároló sarkába verte, hogy jó nagy nyomot hagyott a fején s egy apróbb sebet. Most aztán megint tűkön ülhetek, hogy vajon megússzuk ennyivel? Tudjátok, ilyenkor szerencsés, hogy a kutacsa még jól érezhető Zsoltinak, mert legalább tudom ellenőrizni, hogy nő-e az agyi nyomás vagy sem.... Katasztrófa. Mindenik esésénél úgy megijedek, hogy a szívem szökik ki a helyéről..... S még mi lesz, mikor ketten lesznek?

Próbaidő

2011-04-08T12:15:00.000+03:00

Ezt szerdán írtam:

Lévén, hogy nekem hamarosan le kell adnom egy min. 100 oldalas szakdolgozatot az egyetemen (amiből még egy szót sem írtam meg), úgy döntöttünk, hogy fogadunk dadust (anyáci példáját követve, a dadus intimitását tiszteletben tartjuk). A dadus dolga elvinni Zsoltit sétálni két óra hosszat, hetente háromszor, mialatt én nyugodtan az írásra összpontosíthatok.

A segítség egy volt évfolyamtárs részéről jött és sikerült olyan dadust találni, aki nekem nagyon-nagyon tetszik, aki fiatal, türelmes, simán elbír egy eleven gyerekkel, akiben megbízok. Ma már harmadik napja vagyunk próbaidőben. Tulajdonképpen, nem is tudom ki próbál kicsodát :D, mert én már első nap tudtam, hogy a dadus fel van véve. Zsolti is hamar elfogadta őt. No jó, ha választani lehet, akkor inkább az én ölömbe mászik, de ha én elvonulok, akkor kézen fogja a dadust is, felkérezkedik az ölébe, mi több a tegnap egy kis esés után is simán elfogadta a dadus vígasztalását, nekem nem is kellett odamenni hozzájuk. Ennek tiszteletére ma már csak ketten mentek sétálni és örömömre, még sírás sem volt elváláskor. Tiszta szívemből remélem, hogy a dadus is "felvesz" minket.

Emellett még egy jó hír: kikandikáltak Zsolti szemfogai!!! Bízom benne, hogy húsvétig megérünk mi is végre egy átaludt éjszakát! :)

Szép napot mindenkinek!

De nem sokkal utána, hogy közzétettem, kiderült, hogy váratlan családi okoknál fogva a dadus nem tudja vállalni Zsoltit. Alig tudtam visszatartani könnyeimet. Nagyon megszerettem a dadust és olyan nyugodtan bíztam volna rá kicsi fiamat. Megoldás azonban hamarabb jött, mint reméltem volna: Attila egy kolléginája megpróbál kisegíteni minket, ha Zsolti is elfogadja őt. Benne is könnyen megbízom. Érti magát a gyerekekkel és kicsi fiammal is jól egyeztek eddigi találkozásukkor....

És most azt mondom: elég legyen!

2011-04-03T12:34:00.000+03:00

Bár bújnak a szemfogai és meg is van hűlve, Zsolti újabban kezdi igen magas fokon űzni a hisztizést. Úgy érzem, az e heti rinyálások mögött nem csak a kellemetlen közérzet áll... hanem a gyermeki furfangos hisztivágy. Nem eszik semmit - ok, ám legyen, elvégre a foga fáj -, de a vizet is csak bizonyos tálalási formákban fogadja el, s ha az nem megfelelő, akkor hiszti - ez szerintem túlzás és nem tudom elhinni, hogy a fogak okoznák. Ha öltözünk, hiszti, ha pelenkázunk, hiszti, ha nem arra megyünk séta közben, amerre akar, akkor hiszti... No, szóval, betegség, fogproblémák ide vagy oda, legyen már elég a hisztiből. Azt hiszem, ha most nem keményítek be, akkor nagyon rossz útra fog letérni Zsolti, mégpedig a "hisztivel mindent el lehet érni"-útra. Hogy hogyan fogok bekeményíteni és hogy leszek ebben következetes, még nem tudom, ahogy azt sem, hogyan lehet bekeményítés közben érzékenyen igazságos maradni. De majd belatanulok, mert muszáj lesz, mert a sok hiszti kezdi nagyon megrontani az együtt töltött szép pillanatokat. És az sem mellékes, hogy majd a kistesó mellett, nem lesz nekem lehetőségem a hisztiket rendezni... azt hiszem....

Két jópofa jelenet és egy felismerés

2011-04-01T15:38:00.000+03:00

Tegnap a délelőtti séta alkalmából feladtam Zsoltinak a Huniéktól örökölt új cipőjét, a kéket. Nem tudtam eldönteni, kényelmes-e Zsoltinak, szereti-e, de kipróbáltuk egy sétával. Hazaérve nem volt piros a lába sehol, nem úgy tűnt, hogy a cipő sértette volna valahol. Délután a Somira mentünk Tivadarékkal találkozni és Mádi mama öltöztette Tücsköt. Szokás szerint a kis fehér bakancsot adta Zsolti lábára, mire az én fiam kiment az előszobába, megfogta az új kék cipőjét, behozta a szobába és letette Mádi mama elé az asztalra. Ő azzal a cipővel akart menni sétálni. Nagyot nevettünk Attilával, Mádi mama pedig meglepődve vette tudomásul, hogy bizony az úrfi cipőcserét óhajt. Büszkék voltunk, hogy ilyen szépen értésünkre adta akaratát :)

Fent a Somin egyik játékot a másik után próbálgattuk. S hát Attila elcsalta Zsoltit a nagy csúszdákhoz. Egy másik kislány is épp ott játszott, mikor hallom, tátic arra készül, leengedje Zsoltit. Odamentem hát a kislány mellé, szólni akartam, hogy vigyázzon, mert mindjárt érkezik Tücsök, de közben a kislány édesanyjától kapott utasítást én meg nem akartam közbevágni. Így történt, hogy ott álltam mellette, közben füleltem, mit csinál az uram, s vártam, hogy megszólalhassak. Mire a kislány, riadt arccal nézve rám, azt mondta "Ne vigyorogjanak nekem!". No, ne félj nevetés. Az ő szülei, de mi is nagyot kacagtunk a kislány édes megjegyzésén, aztán elpoénkodtuk a dolgot. El nem tudom képzelni, mit láthatott rajtam szegény leányka, mert én nem is tudatosítottam, hogy mosolygok (de hát játszótéren az ember aligha tud vakbélgyulladás-komoran maradni), de mindenesetre jól megkaptam tőle a kommentárt, hogy ne vigyorogjak neki :D

Ja, és még annyit, hogy én a napokban eszméltem rá, hogy mennyire nem vagyok kreatív a fiacskámmal való játékban. Mikor ugye terápiás környezetben kell játékokat kitalálnom nincs gondom, és Zsoltival mégis sokszor ötlettelen vagyok. Ma értettem meg, hogy ennek oka az, hogy terápiás környezetben vannak konkrét célkitűzéseim (test megismerése, irányok ismertetése, hangszerekkel való spontán játék, stb.), míg itthon nem "terv" szerint játszunk, hanem csak úgy tende-vende. Ma megpróbáltam tudatosan játszani Zsoltival, mint Váradon az ovisokkal, és biza hamar eltelt a délelőtt és folyton volt mit csináljunk Tücsökkel. Ez, tudjátok, eddig pont olyan volt, hogy "a matek tanár gyereke matekből bukik". No, de akkor most már javítunk ezen! :)

Szép hétvégét nektek!

Mindenféle gondolatok

2011-03-30T15:28:00.000+03:00

1. A legváratlanabb helyeken és pillanatokban értesülök egy-egy hűséges blogolvasóm létezéséről. Köszönöm az érdeklődéseteket. :)

2. Pocaklakónak ugyanolyan babanaplót vegyek, mint Zsoltinak annak idején, vagy másat?

3. Pocaklakónak még nincs neve... Ferenc, Jakab és Ottó nem volt nyerő az uramnál... Milyen kár, hogy Zsolti még nem tud javaslatot tenni....

4. Egy kedves barátnőm is babát vár, és ennek azért is örülök, mert akkor lesz sétatársam még két évig. :)

5. Már megint taknyolunk Zsoltival.

6. Franc egyen fogakat!!!!! Zsoltit már másfél hónapja kínozzák szemfogai, ma éjjel is belázasodott kicsi tücsök, s fogak még mindig sehol! :(

Első puszi

2011-03-29T13:32:00.000+03:00

Éjszaka volt, mikor hazaérkeztem, Zsolti nem vette észre mikor mellé bújtam. Reggel apjával incselkedett, költögette. Ekkor megfogtam őt s felém fordítottam. Látni kellett volna azt a riadt arcot, meglepődött, hogy valaki csak úgy hozzányúlt. Mikor lereagálta, hogy ki is az, aki a frászt hozza rá, szélesen és kedvesen elmosolyodott, azt mondta "köly-köly-köly", és homlokát homlokomhoz érintette. Onnan arrafelé pedig csak bújt, hol az arcomhoz, hol az ölembe, azt sem tudta, hogy fejezze ki örömét.

A vasárnapot sétával töltöttük, együttléttel, majd délután kivonultunk krétával rajzolni a járdára. Mind nagyon élveztük. Tátic szebbnél szebb állatokat rajzolt: elefántot, gólyát, lepkét, Zsolti pedig minden rajzot aláírt két színnel is :)

A tegnap is még kényeztetett kicsi fiam, hozzám bújt, csüngött rajtam, de a csúcs az a puszi volt, mit tegnap kaptam tőle. Először puszilt meg, és ráadásul kérésre tette. :)

Nosztalgia

2011-03-23T23:50:00.022+02:00

Ahogy a laptopon keresgéltem, ráakadtam Zsolti első képeire, filmecskéire. Megnéztem a doki által készített felvételt, mely még a szűlő szobában készült miközben Tücsök köldökzsinórját rendezték. Küszködtem a könnyeimmel s egész a gyomromig görcsölt a felismerés: Istenem de rég volt, Istenem, hogy eltelt az idő, Istenem de pici is volt Zsoltika, és milyen szép pillanatokat töltöttünk mi együtt kicsi csemetémmel. Teljesen felkavart a látvány. Szerettem volna visszarepülni az időben, ismét ott lenni, magamhoz ölelni azt a pincuri Zsoltit, szerettem volna azonnal otthon teremni és magamhoz ölelni a mai "nagylegény" Zsoltit.... Nagyon-nagyon nehéz messze lenni tőle... És még az uracskám is hiányzik, aki ráadásul nem is érzi most jól magát, s óóó :( , úgy megölelném, és befészkelődnék az ölébe... Nem tudom, hogy bírom még ki a hátralevő három napot az én úrfiim nélkül..... :(

:(

2011-03-22T19:38:00.000+02:00

Nagyon-nagyon hiányzik nekem az én két pasasom....

Hogy lesz?

2011-03-21T15:47:00.000+02:00

Ma Váradra utazom és csak vasárnap jövök haza.... El sem tudom képzelni, milyen lesz egy kerek hétig távol lenni kicsi fiamtól... Már most gyomoridegem van tőle, no meg lelki ismeret furdalásom.... :(

Hétfő

2011-03-21T15:44:00.000+02:00

Tegnap egy nagyon szép esténk volt. A barátokkal találkoztunk, kikkel már rég nem volt lehetőségünk összeülni. Zsolti keresztszüleinél, Zsoltéknál, volt a hepaj, Ernyében. Nagyon jól éreztük magunkat, Zsolti is. Semmi perc alatt otthon érezte magát és szórta földre a sós kekszet, majszolta a miccset, visított a kutyának, ropta a köröket az asztal körül. Imola és Zsolti könnyen mosolyra bírták fiúnkat, ölbe tudták venni, ő meg játszott velük, egyszóval befogadta őket "anyámasszonykatonasága" ellenére. Jól esett látni, hogy jól egyeznek :)

Boys day in

2011-03-17T15:05:00.000+02:00

Lévén, hogy eltűnt a kocsilezárónk egyetlen megmaradt kulcsa, nem volt kedvem kimozdulni gyalogosan a házból, főleg, hogy az idő is ronda. Így aztán áthívtam Katit és Hunorkát hozzánk játszani. Ők át is jöttek, aztán láttátok volna a hepajt, mit a fiúk lerendeztek. Katival jobbra-balra dőltünk a nevetéstől. Nagyon jól szórakoztunk, a délelőtt is hamar eltelt, s nekünk pedig nem került sok erőfeszítésbe, hogy elszórakoztassuk a legényeket, mert jól megvoltak ők ketten egymással. Bizony-bizony, ma már végre együtt is játszott a két lúrkó!

Íme a képek:

Girls night in

2011-03-17T15:02:00.000+02:00

Háh, tegnap csajos est volt.

Ildi és Tünde látogatott el hozzánk. Pletyóztunk, kézimunkáztunk (na jó, én nem) fali díszeket Zsoltinak, a látogatás tiszteletére pedig egy datolyás tortareceptet is kipróbáltam sikerrel (a baj csak az, hogy amennyire finom a torta, pont annyira ehetetlenül édes). Jó volt együtt lenni, cseverészni, a régi időkre emlékezni, közel érezni magamhoz barátnőimet.

Zsolti is hozta formáját. Olyan dumaestet tartott nekünk, hogy négyen negyed óra alatt is alig tudtuk megfejteni a mondanivalót: "Tünde keresztmamám, a tortaszeletedről le akarom venni a szivecske formákat és a nadrágodra kenni, csak azért, hogy onnan aztán visszategyem a tortaszeletedre :D"

Meséljenek a képek :) - a filmecskét nem tudom feltölteni :(

Tavaszi kiruccanás

2011-03-13T12:10:00.000+02:00

Nők napjára az uramtól egy tavaszi kirándulást kértem és meg is kaptam.Tegnap délbe autóba ültünk és elmentünk Saschiz faluba megnézni azt a várromot, amit minden brassói út alkalmából megcsodáltunk távolról.

Eleinte nem tudtuk eldönteni hová menjünk, és Attilának támadt a pompás ötlete, hogy látogassuk meg a várat. Nem bántuk meg.

Úton arrafelé Zsolti durmolt egy kicsit, majd a faluba érkezve mi nagyok kávéztunk egyet míg tücsök pufuléccel tömte magát. Aztán nekiláttunk a sáros, füves, meredek útnak mi a várhoz vezetett. Teljesen egyértelmű volt, hogy Zsoltit nem tesszük le a földre, ha azt akarjuk, tisztán maradjon, így tátá vállain vitte ki a dombtetőre, én meg a kaját vittem. Az én kondíciómnak nagy kihívás volt a domb, de csak kimásztam földig lógó nyelvvel.

A vár gyönyörű, meglepően jó állapotban van még, így uracskámmal hosszan fantáziálgattunk arról, hogyan is élhettek ott hajdanán az emberek. Zsolti még a kávézáskor megkaparintott egy kis műanyag pálcikát, mit mindvégig ügyesen őrzött markában, s fent a vár árnyékába rejtőzködő hótakarót turkálta vele nagy örömmel. Egy falatnyi havon én is hasra vágtam magam, de hála Istennek kivédtem pocimat kezeimmel. Aztán ettünk egyet a Mádi mama készítette finom falatokból, tátá és Zsolti a vár falain mászkáltak, megcsodálták a tájat, majd nyugodtan leballagtunk a faluba.
Az autóba ülve tátic észrevette, hogy elhagyta telefonját, így 20 perc alatt végigfutotta ismét a traszét, szerencsére sikeresen, mert megkapta hóba ásott mobilját. Addig mi Zsoltival kacsákat néztünk, meg kutyákat, pufuléceztunk, pelenkáztunk, meg ilyenek.

Úton hazafelé Zsolti nem aludt el, pedig nagyon fáradt volt. Uracskám és én ragyogtunk a boldogságtól, hogy végre a természetben lófrálhattunk egy kicsit, meg hogy együtt voltunk. Itthon ezalatt nagy munkálatok folytak: Mádi mama sütött-főzött, Ilonka (dédi)mama rendet varázsolt szobában, kamrában, ahol csak lehetett, Ervin tata pedig javított ezt-azt. Ez mindig így van, mikor mi hosszabb időre elhúzunk itthonról: a "tündérek" ezeket a pillanatokat tartják a legalkalmasabbnak, hogy mindenféle rég tervezett házi munkákat elvégezzenek.

Itthon belőlem kiment minden erő. Csak pihegtem a fotelben s nem tudtam magamhoz térni a fáradtságtól. Hiába na, hiányzik a fizikai erőnlét s lám egy kis séta is kimerít. Tátá még dolgozott egy kicsit, Zsolti meg egy jó kajálás után csak úgy ropta a köröket a házban, nagyokat kacagva. Aztán kilenc körül mindhárman kidőltünk, elégedetten, szellemileg feltöltődve, mosollyal az arcunkon.

Látjátok, mondtam én, hogy csak egy kis tavasz kell a boldogsághoz!

Anyai ösztön

2011-03-11T00:11:00.000+02:00

Mikor Zsoltival voltam várandós, a terhesség harmadik hónapjában azt álmodtam fiam van, Zsoltnak szólítottam. Nagyon reális álom volt, alig tudtam magamhoz térni ébredéskor. Uracskám váltig állította, hogy márpedig nekünk Borókánk lesz, sőt, még a doki is úgy sejtette az első jelek szerint. Nem sokkal az esküvőnk után viszont kiderült, hogy mégiscsak fiúnk lesz. Tátá nem volt csalódott egy percig sem, de engem mélyen megmozgatott, hogy az álom igaznak bizonyult.

Az elmúlt hónapban ismét volt egy ilyen álmom. Tudtam, hogy álmodok, de mintha "üzenet" lett volna... valami más dimenzióból.... Nem tudom elmesélni az érzést, de biztos voltam benne, még álmomban, hogy ez is jóslat. Az álomban ismét fiam született: Jákob. Nem tudom elképzelni, honnan jöhetett ez a név. Soha nem tetszett, nem is tudom valójában ki volt a bibliai figura, vagy mit tett... Nem is ismerek senkit, akit Jákobnak hívnának. Mindenesetre, az álom úgy tűnik ismét igazat mondott, mert ma a doki bácsim közölte velem, hogy bizony ismét egy kis legény rugdalózik a pocakban. Ilyenkor győződök meg arról, hogy az ember messze több, mint amit korunk hagy kibontakozni.... sajnálom, hogy már nem értjük úgy a világot, ahogy néhány ezer évvel ezelőtt képesek voltunk....

Na, de a lényeg, hogy eddig ép és egészséges pocaklakó, remélem így is marad. Zsoltinak nagy hévvel újságoltam, hogy lesz játszótársa, kivel együtt focizhat, autózhat s úgy tűnt, hogy ő pozitívan reagálta az én örömömet. Adná az ég, hogy ő ne sérüljön lelkileg a testvérke érkezése miatt, pocaklakó is legyen jól, s akkor minden tökéletes lesz - kivéve az, hogy a családban nekem kisebbségi szavazatom lesz :D

Új képek a Picasán

2011-03-10T00:05:00.003+02:00

itt

Fiam és Gryllus

2011-03-09T23:47:00.000+02:00

Valahányszor fölteszem Gryllus Vilmos valamelyik lemezét Zsolti lefagy és figyelmesen hallgatja a muzsikát. Képes 10-20-30 perceken át egy helyben ülni/állni/feküdni és szívni magába a dalokat, mint egy kis szivacs. Ma délután a biciklizős lemezt hallgattuk. Kisfiam húsz számot hallgatott végig a huszonötből az ágyon fekve némán, mozdulatlanul, csak egy ártatlan kis grafit ceruzacsonkot bügyörgetve a kezében. Én nem zavartam meg, néhol együtt énekeltem a lemezzel, vagy a ritmust kopogtattam ujjammal Zsolti karján, s feküdtünk egymás mellett, mint akinek semmi dolga. Amúgy én olyan típusú ember vagyok, ki nem tudok zenehallgatás közben mással foglalkozni, legfeljebb kézimunkázni vagy takarítani. Zsolti is ilyen; még néha rajzol zene közben, de más játékkal nem foglalkozik. Nem csodálkozom reakcióján, hisz tücsköm hány meg hány órányi zenét, zeneelemzést, Csíky Boldizsár órát, na meg kóruspróbát végighallgatott a pocakkorban - megtanulta, hogyan kell hallgatni a muzsikát. :) És ugye nem csak Gryllust hallgatja szívesen Zsolti, hanem a Mezzot is, leszámítva az opera előadásokat (ez utóbbi nem tetszik neki - mi tagadás, én se vagyok oda értük). Kíváncsi vagyok akar-e majd zenész lenni. Egyelőre úgy tűnik jó füle van, zongorázni is imád, a minap kis ütős hangszereket vásároltam (magamnak) és azokkal is szívesen eljátszott.... Majd megválik....

Gyermeki szeretet

2011-03-07T00:11:00.000+02:00

Zsolti nagyon odabújós kisfiú lett. Persze, kissé "anyámasszonykatonája", kissé elkényeztetett, de ez az odabújás, amiről most akarok írni teljesen más.

Egy ideje úgy veszem észre, Zsolti különösen igényli közelségemet. Apjához is, Mádi mamához is odabújik, de most csak a hozzám való közeledéséről beszélek. Mikor ketten vagyunk egyre gyakrabban fordulnak elő igencsak meghitt pillanatok, mikor úgy csüng rajtam, mint gyümölcs a fán.

Főleg altatáskor és fürdéskor fordul elő, hogy úgy ül az ölembe, mint mikor kisbaba volt, szorosan hozzám tapad és hosszan nyugszik keblemen. Időnként arcát, fejét az én arcomba fúrja és kimondottan keresi, hogy érezze lélegzetemet a bőrén. Azért furcsa ez a fajta közeledés, mert nemrég még tombolt benne a függetlené válás és azt sem viselte el, hogy ölbe vegyük. A puszit mai napig elutasítja, kivéve a fent említett meghitt pillanatokban.

Ma este például, altatáskor mind forgolódott, nem kapta helyét. Már nagyon ott állt az elalvás határán, mikor egyszer csak feltérdelt mellém, homlokát homlokomhoz érintette, két kis kezével az arcomat fogta és várta, hogy magamhoz szorítsam. Úgy öleltem magamhoz, mint egy kisbabát, ő pedig arcát befúrta arcomba és így ült mozdulatlan néhány percen át, majd elaludt. A sírás környékezett. Egy pillanatra úgy éreztem ő a felnőtt és én a gyerek. Egy pillanatra úgy éreztem, hogy tulajdonképpen nem neki van szüksége az én közelségemre, hanem pont nekem van szükségem az ő közelségére. Mintha ő tudna valamit rólam, amit én még nem látok be, vagy amit még nem ismerek fel. Nagyon furcsa volt. S a meleg érzés mellett ami elárasztott volt egy szikrányi szorongás is bennem: valami olyan vészjóslónak tűnt ebben az ölelésben. Nem is engedtem el hosszú perceken át kicsi tücskömet, mert egy életre magammal akarom vinni pihegését, melegségét. Olyan mély érzelmi töltete volt a jelenetnek, hogy azt szavakban lehetetlen megfogalmazni, de az volt az érzésem, mintha egész életemben erre az ölelésre vártam volna.... Tudjátok, egy ilyen ölelésért igazán érdemes élni!

S akkor most?

2011-03-06T10:51:00.000+02:00

Úgy tűnik, Zsoltika megért a szobatisztaságra. Az elmúlt hetekben nagy előszeretettel rohangált néhány kört a házban pelus nélkül valahányszor cserélni kellett. Ma azonban különös jelenet tanúi lehettünk. Felhúztam neki a tiszta pelust, mire ő elkezdett zsimbelni és fogta a kis pucáját, mintha fájt volna neki. Természetesen azonnal levettük pelenkáját, hogy lássuk mi a helyzet, mire ő nagy diadalmasan eleresztett egy jó nagy adag pisikát a szőnyegre, hatalmas, elégedett mosollyal az arcán. Azt sem tudtam, hogy reagáljam le a helyzetet. Mondtam Mádi mamának, hozza a bilit s elmondtuk Zsoltinak, hogy a pisi a bilibe kell kerüljön, nem pedig a szőnyegre, de fiam nem adott jelentőséget az oktatásnak. Bár volt néhány sikerélményünk a bilivel a múltban, azóta nem hajlandó leülni rá. A wc-re is igyekeztünk ráültetni, de attól is idegenkedett. De akkor most mitévő legyek? Hagyjam, hogy pisiljen magára abban reménykedve, fogja annyira zavarni őt, hogy megtanul szólni?

A nagy tavaszi méregtelenítés

2011-03-03T23:05:00.000+02:00

Hiába a nagy rend teremtés, ha az ember nincs rendben.

Kedden történt. Behoztam a reggelit, letettem Zsolti elé, mire Zsoltika leloccsantotta a tálcát. Nézem, honnan a víz, hát látom a gyermek orrán száján 20 centis sugárban jön ki legalább fél liternyi folyadék. Lefagytam. Azt sem tudtam, mit kell csinálnom, míg végre lereagáltam, hogy előre kell dőltenem kis tücsköt, hogy nehogy aspirálja hányását.

Remegve vettem ölbe, simogattam, csitítgattam. Zsolti úgy meg volt ijedve, azt sem tudta, hová tegye az egész eseményt. Hamar megmostam kicsi arcát és száját, de még fél órán át aludt tej folyt ki szegény kis kölök orrlyukán. Első gondolatom az volt: sürgősségire kell mennünk. Aztán hívtam Attilát, azonnal jöjjön haza, mert nem tudom, mi következik; féltem egyedül lenni. Míg Attila hazaérkezett felhívtam a doki nénit, ki teljesen nyugodtan elmondta, hogy ez egy vírus, elmagyarázta, mit tegyünk a deszhidratálódás elkerülése végett, s hogy milyen tünetekre számítsunk még. No, remek! Így várni a tavaszt!

Szegény gyermeket délig éheztettem, ám mikor már a morzsát kezdte enni a földről, felhívtam a doki nénit jelentés végett s jóváhagyta, diétás ételeket fogyaszthat a kicsi. Nem is volt nagy gond, keveseket evett is Zsoltika. De éjjel, hát olyan gyomor fájásai voltak ennek a csöpp embernek, hogy nem tudtuk, mit tegyünk vele. Ringattuk, öleltük, felvettük, letettük. Borzalmas éjszaka volt. Másnap megnézett doki néni s mondta, hogy nem csak vírus, de még a fogak is kínozzák fiúnkat. Ez nem volt újdonság. Csakhogy eltelt a szerdai délelőtt, anélkül, hogy Zsolti ivott vagy evett volna. Két kicsi Danoninót evett meg egyedül, azon kívül semmit, még legalább egy korty vizet sem. És egész nap feküdt az ágyban. Én sem éreztem jól magam. A gyerekkel együtt diétáztam szolidaritásból, de nem is kívántam semmit úgy igazán. Nagyon aggódtam, hogy túlságosan legyengül a kicsi és sírva hívtam fel édesanyát, hogy nem tudom mit adjak neki: kéri az ételt, de semmi sem jó, főznék neki, de folyton csak ölben lenne, közben én is gyenge vagyok, s a kicsi egész nap erőtlenül az ágyban hevert (persze mellette kellett lennem). Mami jobbnak látta hazajönni, s de jól tette, mert délután engem is utolért a nagy tavaszi méregtelenítés és úgy pakoltam ki, ahogy utoljára 6-7 évesen tettem. :( Jól nézünk ki, gondoltam.

Ma is itthon maradt Mádi mama. Az akció nálam folytatódott, Zsolti viszont kicsit jobban volt. Míg kedden s szerdán folyton égett a kicsi teste a láztól, ma csak hőemelkedése volt. Enni is jobban evett. Igaz, szerda reggel óta elutasítja a tejet, de az nem is baj, mert a hasmenésnek amúgy sem tesz jót. Ma már leveskét szürcsölt, meg mazsolát falatozott, vizet ivott bőven és néhány falás kiflit meg almát is legyúrt hasijába. Én éheztettem magam. Az egész hasüregem fáj, és émelygek a hányingertől, de pocaklakó nagyokat rugdosódik, hogy megnyugtasson, ő jól van.... azaz szívből remélem, jól van....

Kíváncsi vagyok, milyen lesz az éjszaka s a holnapi nap. Borzasztó látni, hogy lefogyott kicsi tücsök, sápadt, erőtlen, kedvtelen, alig ismerek rá.... S tudjátok, ilyenkor adok hálát az égnek, hogy gyermekem egészséges. Nem tudom és nem is akarom tudni, milyen lehet az élete azoknak a szülőknek, kiknek gyermeke beteg.... de biztosan nem könnyű.

A nagy tavaszi takarítás

2011-03-03T23:00:00.000+02:00

A múlt héten kissé átrendeztük a szobát. Még mindig ismerkedünk a képességeivel s keresgéljük a bútorok ideális helyét.... Zsolti játékai viszont valahogy mindig elrendetlenítik a szobát, mert nincs elegendő tárolóhely számukra....

Pénteken Sándor tatával volt találkánk és hát ő mindig hoz meglepit a gyerekeknek. A legsikeresebb az összes közül a Kata ajándéka bizonyult, melynek tartozéka volt négy műanyag labdácska is. Zsoltit azonnal elbűvölték a kis labdák, mint mindig. A nagy szerelem még a babafoglalkozáson kezdődött, s azóta is mindig szívesen játszik apró műanyag labdákkal. Látva a pénteki reakcióját, eldöntöttem, hogy veszünk Zsoltinak ilyen labdákat akármennyibe is kerülnének, főleg, hogy az elmúlt héten nagyon levertnek tűnt. Vasárnap meg is rendeztük a nagy vásárt, igen ám, csak valami tároló herkentyűt is kellett venni a 100 darab labdácskának. Így hát vettünk két vidám, színes kartondobozt. A labdák persze hatalmas sikert arattak, Zsolti nagyon odavan értük, s reggel az az első gesztusa, hogy megnézi, megvannak-e még a labdák.

A tároló dobozok pedig engem buzdítottak fel. Igen jó szervező szerkezeteknek ígérkeztek, így el is küldtem uracskámat, hozzon még két dobozt. És lám, lett nagy rend a szobában. Minden játéknak megvan végre a lakóhelye, minden nyugodtan elfér és még színes is lett, meg mosolygó, a szoba a sok vidám doboztól. Elővettem ismét Zsolti régi habtapi szőnyeget, kiteregettem a teraszra, így minden még pezsgőbb és játékosabb lett. A falra is tavaszi díszek kerültek: napocska, virágok, lepkék, szitakötők... Már csak egy kis tavaszi napsütés kell hozzá és tökéletes lesz!!!